
Dolgoznak a munkagépek a kozmási utcákban. Útfelújítás több hónapig
Fotó: Veres Nándor
Folyamatban van Csíkkozmáson a községi utak korszerűsítése. Miután elkészülnek a munkálatokkal, a községi úthálózat 95 százalékát aszfaltburkolat borítja majd, megkönnyítve a közlekedést a településen és a hozzá tartozó Lázárfalván.
2020. június 14., 10:092020. június 14., 10:09
Felássák, majd új rétegekkel töltik fel a községi besorolású utakat Csíkkozmáson, a tömörítés, és előkészítés után pedig következhet az aszfaltozás – az elkövetkező hónapokban egyre több mellékutcában jelennek meg a munkagépek, hogy a tervbe vett korszerűsítést elvégezzék.
Közben átereszeket helyeznek el, és az útszéli betonozott, nyitott, illetve fedett sáncokat építik meg, az utcák szélességétől függően. Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) korábban 1 millió euró értékű támogatást biztosított a munkálatokhoz, amelyeket idén kezdett el a kivitelezéssel megbízott székelyudvarhelyi Multipland Kft.
mivel 13 kilométeren ez már korábban megtörtént – tájékoztatott érdeklődésünkre Szántó László. Csíkkozmás polgármestere szerint a költségek kiigazítására nem volt szükség, a rendelkezésükre álló összegből el tudják végezni a munkát. Az út szintje nem emelkedik meg, mivel kiássák az alaprétegek helyét. Megtudtuk azt is, hogy a finanszírozási szerződésben rögzített határidőt a járványhelyzet miatt november 11-éig meghosszabbították, addig az elszámolást is be kell fejezni, a munkálat elkészítését pedig szeptember végére várják.
Fotó: Veres Nándor
A községvezető azt mondta, néhány kisebb utca marad ki a munkálatokból, illetve egy nagyobb, ahol támfalépítésre van szükség – ennek költsége nem fért bele a projektbe. A beruházás kétharmad-egyharmad arányban oszlik meg Kozmás és Lázárfalva között, utóbbi településen is olyan utcára nem terjed ki a korszerűsítés, ahol szintén támfalat kellett volna építeni. A községben korábban elkészült szennyvízhálózat építése során az összes telekhatárig, még az üresen állókhoz is elvitték a vezetékeket, így a későbbi csatlakozások során sem szükséges az aszfaltburkolat feltörése – ismertette a polgármester.
A községi gázhálózat fővezetékének Lázárfalva felé történő bővítése pedig a megyei besorolású út mentén történik majd, nem érinti a községi utakat – tudtuk meg. Mivel a mezei utakat már korábban leaszfaltozták, a kül- és belterületeket korszerű mezei és községi utak fogják összekötni. Ugyanakkor a közintézményekhez, az iskolához, a temetőkhöz, a parkba vagy a lázárfalvi ravatalozóba is aszfaltúton lehet eljutni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!