Fotó: Gábos Albin
Sokat kellett rá várni, de végül elkészültek a Csíkszereda peremterületén fekvő Csiba és a Csíkcsicsóhoz tartozó Oltfalu közötti útszakasz felújításának tervei és a műszaki dokumentációja, így a munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárást is ki lehet írni.
2019. július 01., 14:302019. július 01., 14:30
Apró lépésekkel haladt a megyei besorolású, 123F jelzésű út említett szakasza felújításának előkészítése, amelyet már több éve tervbe vettek, és éppen a kiviteli tervek véglegesítése volt az egyik legnagyobb akadály. A megbízott céget tavaly év elején azért kellett felszólítani, mert az általuk elkészített dokumentáció nem egyezett az útszakasz valós hosszával. A tervekből éppen azt a részt próbálták kispórolni, ahol – Oltfalu végén, a meglévő aszfaltúthoz történő csatlakozás közelében – egy kisebb hidat is kell építeni az ott elfolyó patakon.
,,Időbe telt, amíg minden kifogást tudtunk cáfolni, hogy kötelesek legyenek elvégezni a munkát. Ez gyakran előfordul, ha kizárólag megyén kívüli cégek jelentkeznek, sokszor egyedüliként, mint ebben az esetben is történt a második közbeszerzési eljárás folyamán, hisz elsőre senki sem jelentkezett. Bízom benne, hogy a kivitelezés már sokkal gördülékenyebb lesz és helyi építőcég is jelentkezik, ez az út ugyanis a Hargita-hegység területrendezési projektben is jelentős szereppel bír” – ismertette a helyzetet Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.
Amennyiben a felújításhoz szükséges közbeszerzési eljárás akadálymentesen zajlik, lesz jelentkező és nem lesz óvás, akkor azt követően kezdődhet el a kivitelezés. Mint megtudtuk,
Az útfelújítás miatt forgalomnövekedés várható ezen az útszakaszon, de azt mindenképp szeretnék megelőzni, hogy az E578-as út – csicsói, vagy madéfalvi csatlakozással – és a Balavásártól Csíkszeredáig vezető 13A jelzésű országút közötti összeköttetés miatt egy Csíkszeredát elkerülő úttá váljon.
Fotó: Gábos Albin
,,A forgalom várhatóan növekedni fog, de úgy gondolom, hogy ez enyhébb mértékű lesz, hiszen nemrég készültek el a csíkszeredai elkerülő utak. A teherforgalom a megyei utat azonban biztosan nem fogja érinteni. Súlykorlátozás ugyan nem lesz rajta, de ötös kategóriájú útról lévén szó, ennek szélessége a megszokott 6 méter helyett 5,5 méter lesz, valamint a hidak szélessége sem fogja lehetővé tenni a nagyobb autók közlekedését” – vetítette előre Borboly.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
2 hozzászólás