
A korábbi években több százan vettek részt a kerékpárosok felvonuláson
Füstmentes, azaz alternatív közlekedési formákat bemutató fotókat vár a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. A közös mozgásra ezúttal nincs lehetőség, de az Európai Mobilitási Hét mozgalomhoz most is csatlakozik a város.
2020. szeptember 16., 19:032020. szeptember 16., 19:03
Egy felhívással és egy kihívással fordul a gyergyóiakhoz a művelődési központ: fényképezni és kerékpározni buzdítják az embereket. Az Európai Mobilitási Hét itt szeptember 16-22. között tart, és ebben az időszakban készült fotók beküldését várják. Amint azt Fórika Sebestyén, az intézmény vezetője elmondta, a cél a korábbi évekhez hasonlóan változatlanul az, hogy az alternatív, környezetbarát közlekedési formákat népszerűsítsék, és ezáltal a környezettudatos közlekedést, és általában véve a környezet védelmének fontosságát.
Más években a program szerves része volt a kerékpáros felvonulás, amikor a város utcáin több száz biciklis kerekezett egyszerre. Ez most, a járványhelyzet miatt elmarad – mondta el Fórika.
Ha közösen biciklizni nem is, de korlátozások nélkül lehet fotókat készíteni szeptember 16-22. között – olyan felvételeket, amelyeken gyalog, kerékpárral, rollerrel, vagy bármilyen más, füstmentes járművel közlekedő személy(ek) láthatók. Ezek lehetnek akár a beküldők, de bárki mást is ábrázolhatnak, akiket így közlekedve fotóznak le. A képeket a #fustmentesgyergyo hashtaggel kérik feltölteni a közösségi oldalakra, és a szervezők egyben arra is kérik az alkotókat, hogy az info@gymk.ro címre is küldjék el a fotókat, amelyeket egy albumba gyűjtve tesznek majd közzé.
Felhívás kerékpározásra
A közös biciklis felvonulás hiányát pótolhatja a szervezők által népszerűsített kihívás: arra buzdítanak minden kerékpározni szeretőt, hogy járják be biciklivel a környék településeit, vagy tegyenek bárhol egy körtúrát, és „hívják ki” erre ismerőseiket is. Erről töltsenek fel fotót, képernyőképet a megtett táv térképéről, az alkalmazásról.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!