A hajadonok ma éjszaka mindenképp kopogtassák meg a sertésól ajtaját!

Akárcsak – többek között – az erdővidéki Nagybaconban, itt sem hagytak száradó ruhát a kötélen, mert úgy vélték, arra elhulló marhák bőre kerülne.

– szól a mondás.

Régen – már 16. századi adatokkal igazolhatóan – szokás volt újév napján adomány formájában kiegészíteni a tanító vagy a kántor amúgy szegényes fizetését. Ez a legtöbb helyen egy kakast jelentett, amit aztán Gergely napján még tojással is megtoldottak. Ezt például még a háromszéki Árkoson is tartották, azzal a kikötéssel, hogy a használatába kapott egy és háromnegyed katasztrális holdnyi föld mellett a tanító egyebet nem kérhetett a nebulók szüleitől.

– jegyezte le több mint nyolcvan évvel ezelőtt Szendrey Ákos etnográfus az Ethnographia című folyóiratban.

Kalotaszegen a lányok meg is mosakodtak az „aranyos vízben”, hogy megőrizzék szépségüket, és még bele is köptek, hogy elhárítsák maguktól az új évben rájuk leselkedő betegségeket. Alkalomadtán az is előfordult, hogy maguk tettek tövist a forrásba, patakba, így az utánuk érkezők már nem részesülhettek annak jótéteményéből.

A Nyárád menti legények, még mielőtt tövissel tömték volna tele a falu forrását, „énekszó és víg kurjantás közben egy szalmabábot hordanak körül a faluban, s megállnak egy-egy ablak alatt kántálni”, amiért mézes pálinkával és lepénnyel kínálták meg őket a háziak. Az óesztendőt jelképező bábot aztán el is temették, a lányok pedig igyekeztek reggel elsőnek érni a forráshoz, hogy őket érje a fentebb említett szerencse. Magyarlapádon a lányos házak tetejére szalmaköteget tettek a kolompokkal lármázó serdülő fiúk.

Milyen lesz a kérő, és honnan érkezik?

Persze, szilveszter estéjén más módja is volt megtudakolni, hogy a lány számíthat-e férjhez menésre, és mikor.

Lehet, a kutyaszerencse kifejezés is innen származik…

Ha a majdani mátka kilétét pontosan nem is, de foglalkozását meg lehet tippelni: „ha szilveszter este a lány egy tojás fehérjét beveri egy tányér vízbe, reggel annak sajátságos alakja” jó iránymutatóul szolgálhat eme tekintetben. Ha pedig újév hajnalán meglesi, melyik irányból kukorékol az első kakas, onnan várhatja a jövendőbelije érkezését.

Amennyiben a leendő férj természetére volt kíváncsi a lány, bögrét emeltettek vele. Ez úgy történt, hogy hat bögrét tettek az asztalra, azok alá fésűt, szenet, sót, kenyeret, gyűrűt és olvasót, a kintről behívott lány pedig választott.

– olvashatjuk a Vasárnapi Újság 1899. január 1-jei számában. Pipén úgy tartották, a kenyér bő áldást, a jegyűrű házasságot, a só bánatot jelent.

Egyes helyeken az András-napkor már ismertetett böjtöléshez, máshol a galuskába, gombócba rejtett fecnihez, szilvamaghoz folyamodtak, míg az akkor 78 éves, gyimesközéploki Molnár Péter közel fél évszázaddal ezelőtt a fejkendős módszert ajánlotta szilveszter estéjére.

Arra is volt javaslata, hogy a lány vagy fiú miként tájékozódhat jövendőbelije haja színéről: „bemegy a juhkosárba, és sötétben juhot fog. Ha fehéret fogott, szőke, ha pedig feketét, akkor barna lesz majdan szíve választottja.”

Az ábrázatját illetően pedig úgy lehet némi fogalmat nyerni, hogy szilveszter éjjelén 12 órakor a kíváncsi lány belenéz a kútba, gyertyát gyújt, és tükröt tart annak „úgy, hogy a gyertya és tükör helyes alkalmazásával a kútban levő víz valamely fiatal legény képét visszatükrözi. Természetes, hogy annak a képét, aki az illetőnek kedvese és valószínűleg leendő jegyese lesz. Ezzel aztán – közhit szerint – még a beálló új évben meglesz az esküvője. Ha egy meghámozott alma héját – lehetőleg teljes egészében – a lány fején keresztül dobja, s úgy esik le a földre, hogy valamely betű alakját mutatja, ilyen betűvel kezdődik az ő kedvesének a neve. – Almamagot ujjaink közül elpattantva, amerre felé esik, arra lakik a szeretőnk” – írta 1896-ban a Nyárád menti népszokásokat taglaló Gál Károly.

Mágikus szelleműzés

Régen szokás volt az év első napján elűzni a háztól az ártó szellemeket. Ez a feladat Székelyföldön néhol a béresekre hárult, akik éjszaka vagy reggel kiálltak a kapuba, és ostoraikkal csattogtattak.

Ők tülökkel, furulyával, dobbal, trombitával, csengővel csaptak minél hangosabb zenebonát, miközben maguk után húzták a „bikát”, a lófarokkal dísztett, vizes kézzel húzogatva a köcsögdudáéhoz hasonló hangot kiadó, kishordó-formájú alkalmatosságot, és a botra akasztott, középütt lyukas, fonott kalácsba gyűjtötték az adományokat.

A bő termés reményében

A szilveszteri, újévi zajkeltésnek ugyanakkor másfajta szerepet is szántak, nevezetesen az ébresztését, hiszen aki ilyenkor alszik, az nem tud szorgalmasan dolgozni egész esztendőben. Másrészt ildomosnak tartották, hogy a juhok is a másik oldalukra forduljanak, hiszen így egészségesek maradtak, és jól szaporodtak.

miközben rímbe szedve elevenítették fel a gabona útját a vetéstől a kenyérig (mint ahogy a hejgetés is ugyanezt mondja el), és – kínálmáció fejében – jókívánságokkal traktálták a háziakat. Máshol megelégedtek annyival, hogy szántó-vető ember újév reggelén az előző este szalmából csavart tekercset kivitte a búzaföldjére.

A bő termés reményében célszerűnek vélték megrázni a gyümölcsfákat, egész kenyeret kezdtek meg, hogy mindig legyen a családnak kenyere, és lehetőleg kalácsot is ettek, hogy később is legyen részük benne. A nyújtott rétest ugyancsak fontosnak tartották, mert a hosszúra nyúló szerencsét biztosította. Az állatokat ezüstpénzről itatták, hogy kár ne essen bennük.

Tüzes kerék, aranycsikó

Erdély egyes részein, Kalotaszeg környékén, a Kis-Küküllő mentén – akárcsak húsvétkor vagy pünkösdkor – szalmával betekert,

Szászcsáváson sokáig legénypróba gyanánt őrizték a szokást. Szilveszter-este 8 órától kilenc kereket engedtek el óránként, fél tizenkettőkor kettőt, majd pontban éjfélkor hármat – akinek a legnagyobb lánggal égett, illetve a legtovább gurult a kereke, számára szerencsés évnek nézhetett elébe. Mindeközben a házasemberekből álló kórus tagjai esztendő-búcsúztató egyházi énekekkel járták a falut, majd a fiatalokkal közösen ünnepeltek a volt egyházi iskolában.

Szászrégen környékén, a Kis-Küküllő és az Aranyos völgyében nem karácsony szenvedején, hanem Szilveszter éjjelén járt az aranycsikó, amely a nyitva „felejtett” ablakon vagy ajtón át csempészett almát, diót, ruhaneműt a gyerekek ágya alá.

de ha a háziak rajta kapták, utánuk eredtek, behívták, és alaposan megvendégelték őket.

Énekszó a toronyban

Bár már Bod Péter történész is rosszalló megjegyzést tett „a nagy vígasságban, tántzban, vendégségben, egyik a másiknak köszöntésekben” eltöltött szilveszterekről,

Ez inkább az utóbbi évszázadban jött be fokozatosan divatba, kezdetben főként közösségi esemény formájában, bár a szilveszternek még ma sincs olyan jelentősége a hagyományos falusi életben, mint városon. Igaz, Anghi Balázs már nyolcvan évvel ezelőtt nosztalgiázva emlékeztetett a Székely Szó című lapban:

Számos vidéken óév estéjén éjfélkor a legények és a fiatal gazdák felmentek a kivilágított toronyba, meghúzták a harangokat, templomi énekeket énekeltek, de a hétfalusi csángóknak külön énekük is volt erre az alkalomra. „A családok a templom körül gyülekeznek, s Kénoson éneklés közben a pap beszédet is szokott tartani, s aztán a papot hazakísérik, és megköszönvén közreműködését, reggelig mulatoznak; Újfaluban pedig a pap hazakísérése után végigjárják az elöljárókat, és kántálóversekkel kívánnak nekik boldog újévet” – írta 1941-ben a már idézett Szendrey Ákos.

Mindeközben például Magyarsároson a legények a leányos házaktól ellopják a kis- vagy nagykaput, hogy aztán másnap már kertjében vagy a patakban találja meg a tulajdonosa.

Az év utolsó napját a háromszéki protestánsok, de ugyanígy számos katolikus faluban is hálaadással zárták és zárják néhol manapság is. A templomba menni nem tudó öregek régen az otthoni tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék, és égő gyertyával várták az új esztendőt.

Kisgyörgy Zoltán mesélte el azt az erdővidéki Székelyszáldoboson hosszú időn át kedves szokást, miszerint „néhai Kovács József bányafelmérő versbe foglalta a múló év tanulságait, az elkövetkező évbe vetett hitet, óhajt és reményt, amit a templom előtt hangosan felolvasott.”

Régebb közismert volt az ún. perecéneklés, amikor meleg, ropogós perecet nyomtak a házakhoz énekelni bekérezkedő gyerekek kezébe.

A templomba járó székélyvarságiak is késő délután, kora este még részt vettek az év végi hálaadó misén, de 1942 után már a kultúrház adott helyet varsági ifjúság szilveszteri báljának. Arra is akad példa, amikor ökumenikus módon szervezik meg az esztendőbúcsúztatót. Sok helyen kosaras bált tartanak ilyenkor, hogy közösségi élményként lehessen átélni a mögöttünk álló esztendő búcsúztatását. Amit ezennel mi is megteszünk egy régi népi köszöntővel:

Eltelt megint egy esztendő

Könnyes szemmel, fájó szívvel

Halljátok, hogy búcsúzunk el.

Kistemplomunk karcsú tornya,

Harangjaink zúgó hangja

Sirassátok múló évünk.

Ki tudja, milyen jövőt érünk...

Feledjük el a régit,

Ha rossz volt számunkra,

Hadd váljék a jövő év

Boldogulásunkra.

Jó Istenünk, édesatyánk,

Óévünk sírjánál halld meg imádságunk,

Mert mi benned bízunk,

Örök igazságunk.