
Nem egyszerű feladat hegyi terepen építkezni
Fotó: Simon László
Nem csak az eltévedt, bajba került turistákon segítettek az elmúlt hónapokban a gyergyószentmiklósi hegyimentők, hanem igyekeztek javítani is a népszerűbb túra célpontok körülményein.
2023. november 23., 15:492023. november 23., 15:49
Több éve tart az a folyamat, amelynek célja, hogy Gyergyószentmiklós és környéke felkerüljön a turisztikai térképekre, és hogy a térség kedvelt célponttá váljon. E gondolat mentén épült meg a Gyilkos-tónál a Via Ferrata, így készültek függőhidak és a panorámakabinok is a Gyilkos- és a Mária-kőn. Ebben az évben is folytatták ezt a gyergyói önkéntesek, ha kevésbé látványosakat is, de fontos munkát végezve. A Gyilkostó Adventure Egyesület, valamint a Gyergyószentmiklósi Hegyimentő Közszolgálat pályázati kiíráson nyert összegek segítségével
Ez történt a Gyilkos-tó közelében, az egykori kisvasút nyomvonalán, de a Pricske felé vezető ösvénynél is. Ez is a hegyi turizmus adottságait javítja – mutatott rá Simon László, a Gyilkostó Adventure Egyesület vezetője.
Fotó: Simon László
Több száz természetjáró vette igénybe a kabinokat a felállításuk óta eltelt idő alatt, és folyamatosan van rájuk igény, így szükség volt erre a környezet tisztán tartása érdekében. Simon László bízik abban, hogy használóik vigyáznak is a tisztaságra. A turisták nagy többségével eddig sem volt probléma, de azért akadnak rossz tapasztalatok is.
Fotó: Simon László
Vannak még ötleteik, és van még mit javítani a gyergyó-környéki túraútvonalak kapcsán, és amint újabb pénzalapokat találnak ehhez, tovább folytatják a fejlesztéseket – mondta el Simon.
Ugyanakkor a tél közeledtével a téli túrázók számára is tanácsokat fogalmaz meg: aki útnak indul, rendelkezzen megfelelő öltözettel és vigyen magával elegendő élelmiszert, világítóeszközt, és vegye figyelembe azt, hogy korán sötétedik azaz olyan célpontot válasszon, amelyet a sötét beállta előtt teljesíteni is tud. Indulás előtt pedig mindenképpen ajánlott érdeklődni a hegyimentőknél az adott ösvény járhatóságáról.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!