Hirdetés
Hirdetés

A csíki tejgyár régi dolgozója: felháborító, fájdalmas és érthetetlen

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Rendkívül nehéz szívvel fogadták a csíkszeredai tejgyár alkalmazottai az egység októberi bezárásának és munkahelyük elvesztésének hírét. Többen közülük évtizedek óta ott dolgoznak, átélték viszontagságos történetének sok mozzanatát. A váratlan fordulatért a multinacionális vállatoknál uralkodó profitéhséget, a pénzfókuszú mentalitást teszik felelőssé, de azzal együtt nem tűnik számukra racionális lépésnek a tejgyár bezárása, hiszen az utóbbi években nyereségesen működött. Az egyik alkalmazottal beszélgettünk, akinek nevét kérésére nem hozzuk nyilvánosságra.

Bodor Tünde

2024. június 18., 21:122024. június 18., 21:12

2024. június 19., 22:312024. június 19., 22:31

A gyár régi dolgozója lapunknak elmondta, mióta pénteken megkapták az egység bezárásának hírét, nem tudja azt feldolgozni, és ebben a kollektíva nem lelt semmiféle támogatásra, segítségre a vezetőség részéről. Ami tulajdonképpen nincs is, mert

a Lactate Harghita tejgyár bukaresti távvezérléssel működik, nincs helyi vezetőség,

ráadásul az egységen belül is több kisebb, külön jogi személyiséggel rendelkező, külön számlázó, adózó cég van: a begyűjtés, termelés, eladás el van különítve. Így nem látták át a belső folyamatokat, de arról

meg vannak győződve, hogy a több évtizedes múlttal rendelkező csíki tejgyár nyereséges,

nincs adóssága, modern, megfelel a mai követelményeknek, ezért is felháborító, fájdalmas és érthetetlen számukra a bezárása.

Az pedig végképp abszurdum, mondta, hogy most is képzésekre küldik őket, mikor már nem lesz szükség a tudásukra. Végső soron a hiányzó empátiát rótta fel a Lactalis multinacionális vállalatnak, amelynek – több más hazai hasonló termelőegységgel egyetemben – őszig még része a csíki tejgyár.

Hirdetés

„Ezt megengedheti az ország magának? Miként engedheti meg a kormány, hogy egy jól menő gyárra lakatot tegyenek?! Abból többé nem lesz semmi!” – háborgott a panaszos alkalmazott a gyár előző tulajdonosát hibáztatva a történtekért: szerinte nem kellett volna privatizálni a környék gazdáinak megélhetést jelentő egységet.

korábban írtuk

Megvan a konkrét hónap, hogy mikorra várható a csíkszeredai tejfeldolgozó üzem bezárása
Megvan a konkrét hónap, hogy mikorra várható a csíkszeredai tejfeldolgozó üzem bezárása

Még néhány hónapot működik, aztán beszünteti a termelést a Lactalis cégcsoporthoz tartozó csíkszeredai tejfeldolgozó üzem, amelynek bezárásáról pénteken értesült a nyilvánosság. Csíkszereda polgármestere és a cégcsoport képviselői hétfőn egyeztettek.

korábban írtuk

Bezárt tejcsarnokok, levert felvásárlási ár – voltak előzmények
Bezárt tejcsarnokok, levert felvásárlási ár – voltak előzmények

Nem alaptalanul terjedt el a hír korábban, hogy bezárja csíkszeredai gyárát a Lactalis. Mint kiderítettük, a tejgyár már nem vette át a kisgazdáktól a tejet, ezért több tejcsarnok is bezárt, illetve a felvásárlási árat is nevetségesen alacsonyra tették.

korábban írtuk

Bezárja csíkszeredai gyárát a tejfeldolgozó Lactalis, tömeges elbocsátás várható
Bezárja csíkszeredai gyárát a tejfeldolgozó Lactalis, tömeges elbocsátás várható

Bezárja csíkszeredai gyárát a Lactalis tejfeldolgozó: az üzem mind a 95 munkavállalóját elbocsátják, a csíkszeredai egység feladatait a Lactalis négy másik romániai üzeme veszi át – írja az MTI a vállalat közleményére hivatkozva.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani

Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját

Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját
2026. október 13., kedd

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt

Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Cseke Attila: két-három héten belül működésképtelenné válhat az egészségügyi rendszer

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.

Cseke Attila: két-három héten belül működésképtelenné válhat az egészségügyi rendszer
2026. október 13., kedd

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt
2026. október 13., kedd

Pepco- és Tedi-konkurenciának számító dán vegyesboltlánc lép be a romániai piacra

Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.

Pepco- és Tedi-konkurenciának számító dán vegyesboltlánc lép be a romániai piacra
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek

Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek
2026. október 13., kedd

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában
2026. október 13., kedd

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között

Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között
Hirdetés