
A betonkeresztek eltávolításához további jogi eljárásra van szükség. Archív
Fotó: Pinti Attila
Az úzvölgyi haditemetőben törvénytelenül felállított betonkeresztek és emlékmű eltávolítása az erre vonatkozó jogerős bírósági ítélet ellenére nem ígérkezik formaságnak, miután a Nemzet Útja nevű nacionalista szervezet ellenállást helyezett kilátásba. Csíkszentmárton saját hatáskörébe kérheti a végrehajtást, ugyanakkor az érdekelt felek bírósági végrehajtóhoz fordulhatnak, az pedig hatósági segítséget vehet igénybe, ha az ítélet végrehajtását akadályozzák.
2023. február 13., 14:082023. február 13., 14:08
2023. február 13., 16:482023. február 13., 16:48
A csíkszentmártoniak számára kedvező jogerős bírósági végzés „kiharcolásának” érdemeihez kapcsolódó vitán túlmenően

Jogerős döntés született az úzvölgyi betonkeresztek ügyében. Az egy évvel ezelőtti ítélet szerint érvénytelen a keresztekre kiadott építkezési engedély, ezért azokat el kell távolítani. Ma a táblabíróság alaptalannak találta a dormánfalviak fellebbezését.
Csíkszentmárton mellett az építkezési engedély érvénytelenítéséért indított per másik kezdeményezője Bákó Megye Prefektusi Hivatala, ugyanakkor a csíki község mellett beavatkozott Hargita Megye Tanácsa is, míg a végrehajtásra kötelezett Dormánfalva egyedül áll velük szemben.
Legalábbis jogi értelemben, ugyanis az úzvölgyi sírkert 2019 májusában történt erőszakos lerohanását, az emlékműszentelést és utána ugyanott számos megemlékező szertartást kezdeményező Nemzet Útja román nacionalista szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu közösségi oldalán már jelezte:
Elhúzódó eljárásra számít a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megbízásából a perben Csíkszentmártont jelenleg képviselő Anja Mărginean Cosma kolozsvári ügyvéd is, aki
„Az ítéletet Dormánfalva Polgármesteri Hivatalának kell végrehajtania, de nehezen tudnám elhinni, hogy ezt meg fogják tenni. Csíkszentmárton ugyanakkor nem teheti meg helyettük ezt akkor sem, ha a temető a község területén található.
Ugyanakkor Dormánfalva Polgármesteri Hivatala bíróságon támadhatja meg a végrehajtást” – részletezte megkeresésünkre az ügyvéd.

Furcsa helyzetet teremtett a Bákói Táblabíróság pénteki döntése az úzvölgyi katonatemető egyik perében benyújtott fellebbezése ügyében, ugyanis az elért sikert mind a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, mind pedig Hargita Megye Tanácsa magáénak tekinti.
Kérdésünkre azt is elmondta, hogy mivel a perben nemcsak Csíkszentmárton, hanem Bákó Megye Prefektusi Hivatala is kezdeményező fél, ugyanakkor a csíki község mellett Hargita Megye Tanácsa is beavatkozott,
Kitért arra is, hogy a bírósági végrehajtónak általában akkor van szüksége hatósági segítségre, ha nem tud bejutni egy ingatlanba, az úzvölgyi temető esetében viszont ez nem állhat fenn, mivel az Csíkszentmárton területén található.
A Nemzet Útja vezetője egyébként az ítélethirdetést követő napon arra hívott minden nacionalista szervezetet, hogy
Úgy véli, a hősök keresztjeinek nincs szükségük engedélyekre, azokról nem dönthet a bíróság, a keresztek felállítását pedig politikai okokból nem engedélyezték.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
3 hozzászólás