
Archív
Fotó: Balázs Katalin
Új útvonalakat ismerhetnek meg a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben azok, akik próbára teszik magukat, és nekivágnak a 8. alkalommal sorra kerülő Erőss Zsolt Teljesítménytúrának, a hegymászó eltűnésének a 10. évfordulóján.
2023. április 22., 13:332023. április 22., 13:33
Idén éppen tíz éve lesz annak, hogy Erőss Zsolt a Himalájában eltűnt. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyószéki Osztálya idén is megszervezi a gyalogos és kerékpáros teljesítménytúrát a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben az emlékére.
2013. május 21-én tűnt el Erős Zsolt a Kancsendzönga csúcsáról visszaereszkedve, idén épp az évfordulón kerül sor a túrára. Amint Vadász Szatmári István, a gyergyói EKE vezetője elmondta, ez a 10. ilyen túra lehetne, de kettő a járvány miatt elmaradt.
Erőss Zsolt ezer szállal kötődött Gyergyószentmiklóshoz és környékéhez. Iskolája, a Salamon Ernő Gimnázium falán gyakorolta a mászást, Békás-szorosban lett sziklamászó, és Magyarországra költözése után is rendszeresen visszajárt ide, részt vett az EKE-túrákon, előadásokat tartott az expedícióiról.
Az emlékére szervezett idei túra több szempontból is más lesz, mint az előzők. Eddig az iskola előtt álló emlékművétől indultak a túrázók, most viszont a gyilkostói csónakház lesz a starthely, innen vágnak neki a résztvevők a Gyergyószentmiklósi Hétvirág panzióhoz vezető útvonalak egyikének.
– mondta el András Zsolt szervező.
Gyilkostóra a szállítást az igénylők számára autóbusszal biztosítják. Idén nem lesz lehetőség helyszíni regisztrációra, csak előzetes bejelentkezéssel lehet bekapcsolódni. Ezt május 7-ig lehet megtenni az ekegyergyo.ro weboldalon.
A túrára május 20-án kerül sor, de előző este egy megemlékezésre is várják a jelentkezőket a Salamon Ernő Giimnázium előtti emlékműhöz.
A Hétvirág panzióhoz visszaérkezőkkel ebéddel várják, lesz lehetőség itt a tábortűz mellett beszélgetni, nótázni és a sátrat is felállítanak, ahol a az Erőss Zsolt eltűnéséhez kötődő Magasságok és mélységek című filmet vetítik le. Bíznak benne, hogy idén is nagy lesz a túrázók száma, a pandémia előtt volt, hogy 600-nál is többen vettek részt ebben.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsa hétfői ülésén felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel a kormányalakításról és a kormányprogramról – jelentette be Sorin Grindeanu.
A Hargita megyei hegyi csendőröket gyakran riasztották medvék miatt, de ezen kívül eltévedt embereket is kerestek, és az erdei termények illegális gyűjtését is megpróbálták visszaszorítani. Az alakulatnak idén 19 esetben kellett beavatkoznia.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.
Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.
szóljon hozzá!