Sporttevékenységekkel, kézműves-foglalkozásokkal, mesével telik a napjuk. Pénteken zárul a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány ötnapos nyári tábora Székelyvarságon.
Bizniszreggelire hívott a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház: a térségünkben még újdonságnak számító rendezvény célja az udvarhelyszéki vállalkozók szakmai tudásának fejlesztése és az együttműködés megerősítése.
Hamarosan a Maros megyei gyerekek padjára kerülhet az állam által támogatott tízórai: pénteken írnák alá a szerződést az óvodai és iskolai pékárut forgalmazó nyertessel – ha nem lesz óvás. A tejet beszállító céggel már megkötötték a megállapodást.
Csíkszeredában és Gyimesbükkben is búcsús szentmisét tartanak csütörtökön, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén.
Felhalmozódott szemét lepte el és ürülékbűz terjengett egy ideig a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában félbehagyott Iris tömbház hátsó felében, a tömbház földszintjére ugyanis hajléktalanok költöztek, mindenféle limlomot gyűjtve maguk köré.
A Hegyen innen-hegyen túl című, felújított műsorával indítja évadát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, ugyanakkor korábbi előadásaikat is szeretnék műsorra tűzni az évad során.
A gyergyószentmiklósi földosztó bizottság újjászervezése miatt szeptemberben általános gyűlésre, képviselők megszavazására hívja az önkormányzat a külterülettel rendelkező földtulajdonosokat.
Már most félre tehetik az adománynak szánt terményt, tartós élelmiszert azok, akik szeptember 30-án, a Gyergyócsomafalvi Bognyeső- és Gazdanapon a Páli Szent Vince napköziotthon részére felajánlanák.
Kampányt indít a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpásztorációs Központja, amelynek célja, hogy arra biztassa a lakosságot, álljanak ki a házasság szentségére épülő keresztény család mellett.
Hargita megye önkéntes és hivatásos alakulatai közösen ünnepelték a romániai tűzoltók napját szerdán a csíkszeredai Szabadság téren. Több tanintézet diákjai, illetve számos helybéli is a városközpontba látogatott, hogy bekapcsolódjon a programokba.
Míg a kilencvenes években még 25 ezer hektáron termesztettek burgonyát Brassó megyében, ez mára 4100 hektárra csökkent. Pedig Brassó korábban a legnagyobb burgonyatermelő megyének számított Kovászna és Hargita mellett. A szomszédos megyében a piac váltásra késztette a gazdákat.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Fennállásának 20. évfordulóját ünnepeli a székelyudvarhelyi Boróka Néptáncegyüttes a hétvégén. Az együttes nemzetközi hírnévnek örvend, Európa-szerte több mint tíz országban léptek már színpadra.
Újabb gyógynövényes nyílt napot rendez szeptember 15-én a Lókodi Kompetenciaközpontban a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért, valamint a Lókodi Ifjúsági Alapítvány.
Megváltozott a csíkszeredai városháza nyitvatartási órarendje szeptembertől – erről tájékoztattak a városvezetők a polgármesteri hivatal gyűléstermében.
A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány idén is megszervezi a Fuss neki! elnevezésű adománygyűjtő akciót. A közösségi futást október 15-én, vasárnap tartják. Az akcióban minden évben civil szervezetek, adományozók (magánszemélyek, vállalkozások) és önkéntesek vesznek részt.
Valószínűleg a szél által sodort szikrák miatt gyulladt ki a Holzindustrie Schweighofer szászsebesi gyárának udvarán tárolt fahulladék. A tűzben 15 tonna fűrészpor és fahulladék semmisült meg.
Két előkészítő osztály indulhatott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban ebben a tanévben, ugyanis április elején kiderült, szinte kétszer annyi hatévest írattak be, mint ahány hely volt eredetileg.
Fia balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elütött két embert, egyikük megsérült – ezzel a hírrel hívtak fel egy 75 éves, homoródszentmártoni özvegyasszonyt szombaton. A magát rendőrnek kiadó telefonáló felajánlotta közbenjárását, amiért összesen közel 3500 lejt csalt ki az idős asszonytól.