„Már gyermekkorom óta varrok, tízévesen varrtam meg az első szoknyámat, persze édesanyám is segített. Emlékszem, ha édesanyám ruhákat vásárolt nekem, én mindig alakítottam rajtuk, elvettem belőlük vagy hozzátettem valamit. A saját ízlésemnek, elképzelésemnek megfelelően módosítottam” – meséli Mária, becenevén Maszenka. Nem csoda, ha 2008-ban saját maga készítette el a menyasszonyi ruháját is. „Három hónapig varrtam, háromszor kibontottam, újravarrtam, de végül elkészült. Igaz, volt, aki próbált róla lebeszélni, mondván, nem szerencsés, ha valaki saját magának varrja meg a menyasszonyi ruhát, de én erre a pillanatra nagyon készültem. Ezzel egy régi vágyam vált valóra” – mondja. Saját használatú ruha varrására most is néha sor kerül, de Maszenka ma elsősorban táskákat varr.

Maszenka táskái vászonból készülnek, ezeket díszíti különböző bőrből készített mintákkal. Ez utóbbiak lehetnek népiesek, amikor is különböző hímzésminták kerülnek a táskára, vagy modernek, ekkor arcokat, állatokat, virágokat, különböző motívumokat rajzol és varr bőrből a táskára. „A népies díszek korlátok közé szorítanak, a motívumok ugye kötöttek. Úri- vagy szűrhímzés során alkalmazott mintákat rajzolok le, majd ezeket vágom ki bőrből. A modernebb darabok készítése során már sokkal nagyobb a szabadság, akkor szárnyalhat a fantáziám. Van, amikor egy-egy munkától nagyon elfáradok, más meg erőt ad” – magyarázza.

Beszélgetésünk során kiderült, sok segítséget, bátorítást kap férjétől, Moldován Zsolt festőművésztől. „Elsősorban akkor van szükségem a segítségére, ha mondjuk arcokat rajzolok. Én lerajzolom, ő finomít rajta. Tőle egyébként rengeteget inspirálódok. Ő az egyik szobában dolgozik, én a másikban, majd szemügyre vesszük egymás munkáját és véleményezzük. Ilyen szempontból jól kiegészítjük egymást” – fűzi hozzá.

Egy táska elkészítéséhez egy nap szükséges. Eddig több mint kétszáz darabot varrt, melyek közül csak alig néhány van még készleten. Szívesen jár ezekkel vásárokra, hiszen így azonnal kap visszajelzéseket is. „Van, aki nem vásárol, csak megnézi, érdeklődik, és én mindig szívesen válaszolok a kérdésekre. Van olyan is, aki meglátja, megszereti, és nem tud nélküle elmenni. De gyakori, hogy megcsodálják, hazamennek, és másnap visszajönnek, hogy eldöntötték, nekik kell egy ilyen táska. Erre a táskára meg kell érni. Most legutóbb is már összepakoltam, amikor egy magyarországi lány jött, hogy kinézett egyet a táskáim közül és anélkül nem tud hazamenni” – meséli.

Egy táskákat varrónak kevés táskája van – derül ki, bár nevetve jegyzi meg, a kedvenceket próbálja megőrizni, de ha valaki kéri, természetesen adja. „Fantasztikus, amikor látok valakit a táskámmal az úton. Ebből töltődök, ez erőt ad.”