Út az életért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A család összetartó, megtartó erejére kívánja felhívni a figyelmet a Csíki Anyák Egyesülete, csatlakozva a Ferenc-rendi szerzetesek és Böjte Csaba testvér Szent Antal-napi kezdeményezéséhez.

Péter Beáta

2011. június 13., 13:272011. június 13., 13:27

2011. június 13., 17:282011. június 13., 17:28

Hagyományosan június 13-án, Szent Antal napján a ferences szerzetesek liliomot szentelnek és ezzel együtt megáldják a gyerekeket, a tanuló ifjúságot. Szent Antal ünnepe alkalmából az idén június 14-én, kedden a csíksomlyói kegytemplomban a 19 órától kezdődő szentmisét a 93 éves Bíró Antal ferences atya tartja, akit hetven évvel ezelőtt szentelt fel pappá Márton Áron püspök. A szentbeszédet Böjte Csaba atya mondja. A mise végén a két ferences atya megáldja a jelen levő családokat és gyerekeket, valamint Szent Antal virágát, a liliomot.

A szentmisét megelőzően az Út az életért elnevezésű felvonuláson vehetnek részt a családok, amikor is 18 órától a Márton Áron Gimnázium udvaráról indulnak el csoportban a csíksomlyói kegytemplomba a Szent Antal-napi gyermek- és liliomáldásra. „A nyilvános felvonulásunk célja, hogy úgymond népszerűsítsük a gyermekvállalást. Felvonulunk a Szék útján babakocsikkal, velünk lesznek a Szent István-ház gyermekei is. Ha sikeres lesz ez a megmozdulás, akkor jövőtől kiterjesztenénk Erdély-szerte, szintén gyermek- és liliomáldással egybe kötve” – tájékoztatott Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke.

A szervezők megkérik a résztvevőket, hogy családonként mindenki vigyen magával egy-egy szál liliomot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 28., péntek

Víz- és szennyvízhálózat épül Piricskén

Ha rövidesen aláírják a finanszírozási szerződést, akkor ki lehet írni a közbeszerzési eljárást a piricskei víz- és szennyvízhálózat kiépítésére. A beruházásra korábban az Anghel Saligny programtól nyert támogatást Csíkcsicsó.

Víz- és szennyvízhálózat épül Piricskén
2025. március 28., péntek

Csíksomlyón lesz a Potápi Árpád János-alapítvány első eseménye

Megkezdte tevékenységét a Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért március 28-án, a néhai államtitkár születésnapján – olvasható a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának közleményében.

Csíksomlyón lesz a Potápi Árpád János-alapítvány első eseménye
2025. március 28., péntek

Bántalmazásig fajuló konfliktus egy kutyatartó és lakótelepi szomszédja között

Nem mindig konfliktusmentes az együttélés a lakótelepeken. Az egyik csíkszeredai lakóövezetben például amiatt alakult ki súlyos vita, mert az egyik lakó nem nézte jó szemmel, hogy a kutyatartó szomszédja egy elkerített területen sétáltatta kutyáját.

Bántalmazásig fajuló konfliktus egy kutyatartó és lakótelepi szomszédja között
2025. március 27., csütörtök

Kétmillió lejre vásárolnak felszerelést a csíkszeredai kórház mikrobiológiai laboratóriumába

Kétmillió lejes, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból szerelik fel a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház mikrobiológiai laboratóriumát. A finanszírozási szerződést szerdán írták alá Bukarestben.

Kétmillió lejre vásárolnak felszerelést a csíkszeredai kórház mikrobiológiai laboratóriumába
2025. március 26., szerda

Újra környezetszépítő mozgalom indul Csíkszeredában

Az elmúlt évek sikereire alapozva ismét elindítják Csíkszeredában a környezetszépítő mozgalmat, melynek célja – többek között – kulturált, vonzó lakókörnyezet kialakítása – olvasható Bors Béla alpolgármester bejegyzésében.

Újra környezetszépítő mozgalom indul Csíkszeredában
2025. március 26., szerda

Beruházási időszakhoz igazított költségvetés Csíkszeredában

„Reméljük, jó évet fogunk magunk mögött hagyni 2025-ben” – fogalmazott Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a város idei, 438 millió lejes költségvetésével kapcsolatban, amelyet szerdai ülésén fogadott el az önkormányzati képviselő-testület.

Beruházási időszakhoz igazított költségvetés Csíkszeredában
2025. március 26., szerda

Már csak napi 20–25 lej jön ki a guberálós palackvisszaváltásból

Bár a csíkszeredai városvezetés szerint egyre kevesebb a visszaváltható palack, a „kincs” a szeméttárolókban, még mindig naponta látni guberálókat a város különböző pontjain. A legtöbb panasz a szétszórt szemét miatt fogalmazódik meg a lakókban.

Már csak napi 20–25 lej jön ki a guberálós palackvisszaváltásból
2025. március 25., kedd

Kezdődik a tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

Jövő héttől kezdődik a tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában. Az Eco Csík Kft. tíz munkagéppel és 25 alkalmazottal végzi el a közterek rendbetételét március 31. és április 22. között. Ebben a lakószövetségek együttműködésére is számítanak.

Kezdődik a tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2025. március 25., kedd

A földszint alatt dolgoznak, jövő nyárra kell elkészüljenek

A két alagsori szint kialakításával dolgozik a kivitelező a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznál, ahol a sürgősségi betegellátó egység számára építenek új épületrészt. A sürgősségi betegágyak jelenlegi számát megduplázzák: 14 helyett 28 ágy lesz majd.

A földszint alatt dolgoznak, jövő nyárra kell elkészüljenek
2025. március 23., vasárnap

Remek családi program kerekedett ki belőle

Főként a családokat vonzotta a csíkszeredai Hargita utcai aszfaltpiknik vasárnap délután, amelyet az útszakasz felújítása utáni amolyan átadóként és avatóünnepségként szervezett meg a csíkszeredai önkormányzat.

Remek családi program kerekedett ki belőle
Remek családi program kerekedett ki belőle
2025. március 23., vasárnap

Remek családi program kerekedett ki belőle