
Zárszámadást tartott az elmúló évről Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora. Szerinte az év negatívuma az volt, hogy a román és a magyar vezetőség „provokálta” egymást, így odalett a kölcsönös bizalom.
2013. december 18., 19:322013. december 18., 19:32
2013. december 19., 09:452013. december 19., 09:45
A 2013-as évről tartott zárszámadást szerdán a sajtó nyilvánossága előtt Azamfirei, ismertetve a következő év terveit. Az elmúló esztendőt a rektor a megerősödés évének nevezte, hiszen a tavalyhoz viszonyítva az egyetem bevételei 15 százalékkal nőttek. Kitért arra is, hogy honnan származtak a plusz bevételek, és ezeket mire költötték, illetve a jövőben milyen cél megvalósítására szánják.
Értékbecslést tartott az egyetemen az Európai Egyetemes Szövetsége (EUA) és a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS), amelyen a marosvásárhelyi intézmény jó eredményt ért el, fejtette ki Azamfirei. Az elmúló évben sikerült kibővíteni a tudományos kísérletekhez szükséges keretet, 96 új állást hirdettek meg, s három oklevelet szerzett az intézmény a gyógyszerészek állami gáláján, emelte ki a rektor.
A tavalyi év negatívumának azt könyvelte el az intézményvezető, hogy sok „provokáció” történt az intézmény román és magyar vezetősége között, és emiatt elveszett az egymással szembeni bizalom. Azamfirei a jövő év legfontosabb célkitűzésének tekinti ennek a kölcsönös bizalomnak a visszaszerzését, de újságírói kérdésre, hogy miképpen próbálja ezt elérni, a rektor nem tudott egyértelmű, konkrét választ adni.
A tervek között még szerepel az egyetem „nemzetköziesítése” és a tanterv módosítása. A rektor elmondta, hogy 2014-ben növelni kívánják az angol tannyelvű hallgatok számát, de a román és magyar hallgatók száma nem változik. Ugyanakkor szeretnének egy kirendeltséget indítani egy nyugat-európai országban, ahol a tannyelv angol lenne: a diákok az adott területről származnának, de a tanárok a marosvásárhelyi intézmény alkalmazottjai lennének. Leonard Azamfirei egyelőre nem akarta megnevezni az országot, ahol ez a kihelyezett tagozat működne.
Szájkosár a MOGYE rektorának
Szájkosarat postázott szerdán Leonard Azamfireinek, a MOGYE rektorának Csíkszeredából Tőke Ervin. Az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezetének, a Mintának az elnöke az intézményvezető azon napokbeli kijelentésére reagált így, amely szerint a magyar nyelvet az otthonok falai közé, a színházba és a könyvtárba kellene visszaszorítani. „Ha el akar bennünket némítani, akkor mi ezzel a gesztussal viszonozzuk, ezt kell tennünk, akárhányszor belerúgnak kultúránkba, nemzeti szimbólumainkba” – mondta Tőke. A Minta elnöke továbbá a Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón közölte: „Beolvadásból jeles” oklevelet postáznak azoknak a romániai magyar parlamenti képviselőknek, akik megszavazták a Btk. módosítását, „szuperimmunitást” biztosítva maguknak és képviselőtársaiknak.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!