A Punk ’n’ Roll vásárhelyi nagyágyúi

– Honnan jött a név?

– Az elvtársak kényszerből Bust csináltak a nevünkből, ékezetek és „z” nélkül, de éjszaka szorgos kezek feltették az ékezeteket és a z-t a plakátra, és BÜSZ lett belőle, azóta eltelt  29 év. A magyar nyelvben nincs ilyen kifejezés, hogy bűnüldözött szövetség, de valahogy ez a név jött. Most pedig annyit változtattunk, hogy BÜSZ Tánczenekar lettünk, Marosvásárhely, szabad királyi város hivatalos tánczenekara.

– Hányan vagytok jelenleg a csapatban, hogyan alakult a csapat az évek folyamán?

– Jelenleg négyen vagyunk, ez egy stabil csapat, 1982-ben voltunk öten, kettő azóta elhunyt, ezért leálltunk 24 évig. A 2010-es MaRoTára (Marosvásárhelyi Rockzenészek Találkozója) álltunk össze ismét kínnal-bajjal. A gitárosunk meghalt, a volt bőgős vette át a szerepét, de billentyűs nem lesz, ő volt a másik társunk, aki meghalt. Minden koncerten kitesszük az elhunytak plakátját is, és úgy mutatjuk be az együttest, mintha ők is élnének még. Rengeteget kergettek a régi rendszerben, muszáj volt megszűnjünk, mert úgy átmentünk elvtárs-riogatásba, hogy a csóré ülepünket mutogattuk Ceaușescu fényképének. Most is megy a hülyeség, e nélkül nem mi volnánk. Most nagyon stabil csapatunk van, nemrég jöttünk haza Eger mellől, óriási sikerünk volt. Most kezdünk úgy beérni, hogy otthon érezzük magunkat a színpadon. Eddig kicsit gondolkodtunk, hogy mi, öregek mit keresünk ott. Koncertezünk amerre érjük, szeptember kilencedikén a Jazz Blues Klubban lesz fellépésünk, utána gondolkodunk a 31 éves szülinapi bulin, majd jön a MaRoTa, de sokfele hívnak.

– Milyen volt akkor a Bolyai?

– Hát olyan volt, hogy szakadt le a díszterem a közönségtől, amit most nem tudok elképzelni, pedig akkor is ingyenes volt, és most is az lenne a koncert. Akkor egy rock koncert egy esemény volt, most természetes dolog.

– Változott-e a zenei stílusotok azóta?

– Nem, semmit, és nem is akarjuk. Ez nálunk szabály, hogy csak saját számokat játszunk. Most gondolkodunk azon, hogy átdolgozzunk egy más szöveggel egy ismert számot, jelenleg a Streets Have No Name jár az fejünkben, annak meg is van már a szövege.

– Ki szerzi a dalokat?

– Eddig a régiek, azaz Tamás Attila, az egyik elhunyt társunk volt a zeneszerző, és Bartha János, aki a Téglagyári Megállóban is játszik, ő egy zenei zseni, ő volt valamikor a bőgősünk, ő vette át Attila szerepét. A szövegeket pedig én írom.

– Miről szolnak a szövegeitek?

– Mindent érintenek. Van például egy szövegünk, amit Attila írt, de mai napig is kell olvassam, annyi marhaság össze van hordva benne. Ez ma a legjobb számunk, de meg a címén sem tudtunk megegyezni: Underground lekvár vagy Valami zavaros.

– Hogyan változott a közönségetek?

– A nagy szurkológaleri az akkoriak. A kicsi zenekarok kezdik nézni, hogy így is lehet? A fiatalok amúgy ügyesek, és nincsenek abban a helyzetben, amiben mi voltunk annak idején, hogy szánkon húztuk a hangafalakat próbáról próbára, koncertről koncertre, hanem most a technika legnagyobb vívmányait élvezhetik. Ők lemajmoljak a Maident például, s ez nem tetszik a mai együttesekben, hogy nincs egy saját stílusuk, viszont nagyon ügyesek, ilyen például a Vírus. De bennük is érződik a koppintás. Mi ezért sem akartunk semmit sem változtatni, eldöntöttük, hogy mi találtuk fel a punk and rollt, persze ez egy duma, de ha pár évvel később kezdjük, akkor mondhatnák ránk, hogy majmoljuk az ős Beatricet vagy az Albert Einstein Bizottságot. De mi hamarabb kezdtük, ez volt a szerencse.

– Nagy volt a konkurencia, amikor elkezdtétek?

– Nem, semmiféle konkurenciát nem éreztem, most sem érzek. A fiatalok nem konkurencia, és mi sem nekik. Akkor egy nagy család voltunk. Volt egy bulin, mindenkit hívtunk. Nem gondoltunk arra, hogy ez jobb nálunk, őt nem visszük, nem gondoltunk a gázsira sem. Gázsi nem is volt soha, sőt még mi fizettünk például a keverőpultért.

– Kinek szól a zenétek?

– Mindenkinek, főleg azoknak, akik ismernek is. A szöveg mindenkinek szól, főleg a vásárhelyi magyarságnak. Mind tősgyökeres vásárhelyiek vagyunk, akik tettünk is valamit ezért a városért.

Névjegy:

Doboknál: Szőlősi-Pénzes Szilárd, bőgőnél: Sergiu Pop, gitárnál: Bartha János, ének, vokál: Máthé Levente. Két elhunyt társuk: Tóth Márton, billentyűs, és Tamás Attila, gitáros. Az alapító tagok közé tartozik még Nagy Barna (doboknál) és Szép-Tóth György „Nyúl” (bőgőnél).