Fotó: Balázs Katalin
Március 9-én kerül sor az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének tisztújítására. Ekkor elnököt is választanak. A helyi szervezetet igencsak megosztotta a jelöltállítás kérdése. A tét nagy, hiszen a három területi szervezet (csíki, udvarhelyi és gyergyói) vezetőinek szava jelentősen befolyásolhat olyan döntéseket, amelyek például a megyei költségvetésből az egyes településeknek leosztandó összegeket illetik.
2013. március 05., 20:392013. március 05., 20:39
2013. március 06., 15:162013. március 06., 15:16
Lezárult a jelöltállítás a Gyergyó területi RMDSZ-elnöki tisztségére. Négy személy pályázta meg a tisztséget, de a területi választási bizottság csak háromnak (Moldován Józsefnek, Bende Sándornak és Barti Tihamérnak) fogadta el a jelölését, Bányász Lehel pályázatát visszautasította. Az indoklás az volt, hogy Bányász nem tudta megfelelő nyugtával bizonyítani, hogy határidőre befizette a városi önkormányzati képviselői tisztségéből szerzett jövedelme egy részét. (Az RMDSZ választott tisztségviselői, azaz szenátorok, parlamenti képviselők, megyei és helyi önkormányzati képviselők kötelesek javadalmazásuk bizonyos százalékát befizetni a helyi szervezetek pénztárába). Bányász Lehel ugyanis a határidő napján, de déli 12 óra után kelt nyugtát mellékelt az iratcsomójához.
Bányász Lehel fellebbezett a döntés ellen, de ezt hétfőn a helyi illetékes bizottság elutasította. Ezt követően Bányász a következőket nyilatkozta: „Hangsúlyozni szeretném, az, hogy nem szállhatok versenybe az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöki tisztségéért, nem az én hibám, hanem Barti Tihamér korábbi gyergyószentmiklósi RMDSZ-elnök mulasztása miatt történt.” Hozzátette, jogtalannak tartja jelölésének elutasítását, és a szövetség felsőbb szerveitől kéri a helyzet tisztázását.
Újabb fellebbezés következik
„Több okot is fel tudnék sorolni arra nézve, hogy miért tartom jogtalannak a kizárásomat. Ezek közül elsősorban azt szögezném le, hogy még tavaly, a választásokat követően előre befizettem a hozzájárulásomat, akkor azonban nem kértem nyugtát, mert nem tartottam fontosnak. Megjegyezném, Barti Tihamér akkori gyergyószentmiklósi RMDSZ-elnök kötelessége lett volna a nyugta kiállítása. Nem tette meg, ez az ő mulasztása. Mivel emiatt nem tudtam igazolni a befizetést, február 28-án, a határidő napján újra kifizettem a kérdéses összeget, ezt a nyugtát azonban nem fogadták el, mondván, hogy 12 óra után történt. Fellebbezni fogok, tisztázni az igazamat, pedig tudatában vagyok, hogy a választás időpontjáig, március 9-ig nem kapok érdemi, végleges választ, így már nem indulhatok a választáson. Talán utóbb, majd egy esetleges bocsánatkérésre számíthatok” – mondta Bányász Lehel.
Bányász: „A közösség nem Barti mögött áll”
Bányász kifejtette: „A gyergyószentmiklósi RMDSZ-választmány szavazásán 17 szavazatot kaptam, míg Barti Tihamér 11-et, azaz a gyergyószentmiklósiak az én jelölésemet támogatták. Ezzel szemben Barti, semmibe véve a közösség akaratát, azt állítja, hogy maga mögött tudja a gyergyószentmiklósiakat. Ez nem igaz és ezt a tényt tudatni szeretném mindazokkal, akik szombaton majd szavazni fognak a területi elnökválasztáson. Hozzátenném, hogy legutóbb, amikor öt városi tanácstag a helyi választmány döntésével ellentétesen szavazott, éppen Barti Tihamér volt az, aki kezdeményezte és végigvitte, hogy kizárják őket az RMDSZ-ből.”
Barti: Nincs verseny, én vagyok a gyergyószentmiklósi jelölt
„A gyergyószentmiklósi RMDSZ-választmány egyhangúan döntött úgy, hogy gyergyószentmiklósi személy jelölését támogatja a területi elnökválasztáson. Majd úgy szavaztak, hogy Bányász Lehel legyen ez a személy. Ellenben, miután Bányász már nincs versenyben, egyértelmű, hogy én vagyok az egyedüli gyergyószentmiklósi jelölt, így kérhetem azok szavazatát, akik úgy gondolják, hogy a városban élő személy kell megkapja a területi elnöki tisztséget\" – reagált a Bányász Lehel által elmondottakra Barti Tihamér.
Nyilatkozatcsata
A gyergyószentmiklósi RMDSZ ezen „harca” kapcsán Bányász Lehel, Barti Tihamér és Magyari Levente is nyilatkozatot adott ki.
Bányász Lehel nyilatkozatában egyebek mellett kifejti, megdöbbentő és érthetetlen Barti Tihamérnak, a városi szervezet volt elnökének döntése, hogy elnökjelöltként indul a területi választásokon, miközben a városi RMDSZ választmánya, a szervezet és az emberek érdekeit szem előtt tartva, nemcsak, hogy nem támogatja őt, de egy más személyt jelölt erre a tisztségre.
Barti Tihamér reagálásában közli, hogy jelölését a Gyergyó-medencei ifjúsági szervezet küldöttei támogatták, és kifejti, örül, hogy vannak olyan szervezetek, amelynek tagjai úgy látják, alkalmas a területi elnöki tisztség betöltésére. Megjegyzi, hogy a versenyben maradt három jelölt közül még mindig esély van arra, hogy ő, azaz gyergyószentmiklósi személy nyerje meg a területi RMDSZ-elnökségért folyó megmérettetést.
Magyari Levente a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács vezetőjeként adott ki nyilatkozatot. Ebben többek közt ez olvasható: Bányász Lehel volt az, aki javasolta és helyeselte az ifjúsági szervezet azon lépését, hogy jelölje Barti Tihamért területi elnöknek. Hozzáteszi: a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács továbbra is fenntartja a mindenkitől független jelöltállítási jogát, és küldöttei az ifjúság szempontjából legalkalmasabb jelöltet fogják támogatni.
Újabb fontos adománnyal segítette a gyergyószentmiklósi Rotary Club a helyi kórház gyermekosztályát: ezúttal több mint 30 ezer lej értékű gyógyászati eszközt adtak át az intézménynek.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog a vízellátás több háztartásban június 20-án, pénteken Gyergyószentmiklóson.
A szokásosnál visszafogottabb, bensőségesebb programmal készülnek a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban a Múzeumok Éjszakája rendezvényre június 21-én.
Jó hír a gyergyószentmiklósi páciensek számára: elindult a nefrológiai, azaz vesebetegségekkel foglalkozó szakrendelés a Gyergyószentmiklósi Municípiumi Kórházban.
Egy különleges könyv bemutatására kerül sor pénteken, amely a gyergyószéki érlelt sajtok 140 éves hagyományát és a sajtkultúra modern kori fejlődését tárja az olvasók elé.
Gyergyószentmiklóson csütörtökön kezdődik a FeltöltŐ Keresztény Zenei Fesztivál. A fesztivál tizenhárom koncerttel, lelki és családi programokkal, előadásokkal, különleges közösségi pillanatokkal várja az érdeklődőket.
A közelmúltban több székelyföldi polgármesteri hivatalban történt incidens kapcsán tartott sajtótájékoztatót Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány vezetője. Jogászokkal folytatott egyeztetés után tájékoztatja az érintetteket, ilyen esetekben mi a teendő.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóditró és Grințieș közötti szakasza kivitelezésének elindítására.
Petíciót indítottak Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium és az örmény templom közötti fák tervezett kivágása ellen. A polgármester szerint ez alaptalan: lesznek ugyan fák kivágva, de nem ott, és közel tízszer többet ültetnek a kivágottak helyett.
Ingyen látogatható lesz a próbaüzem alatt a gyergyóremetei tanuszoda az úszni tudók számára csütörtökön és pénteken.
szóljon hozzá!