„Gombászni mentünk a Baktára, jóval kinnebb Hazug Pista házától letettük az autót, és gyalogosan haladtunk az erdőben. Csendesen, hogy a közelben lévő esztena pásztorkutyái észre ne vegyenek” – kezdi történetét a nevét elhallgatni kívánó 17 éves fiatalember, aki édesapjával és tízéves öccsével felejthetetlen élményre tett szert vasárnap.

Kiabáltunk, hogy erősnek látsszunk

Apa és kisfia előtt úgy tíz méterrel haladt a nagyobbik fiú, amikor egy bokorban, tőle másfél méternyire meglátott egy medvebocsot. „Nem volt időm jobban szemügyre venni, mert nagy robajjal futott felém egy nagy anyamedve. Három tennivaló jutott eszembe: légy erős, légy nagy, menj vissza apádékhoz. Kiáltottam is a családnak, hogy vigyázzanak, medve, hátráltam, így apával egymás mellé kerültünk, mögöttünk pedig ott volt az öcsém” – mondja a legény, majd arról is beszámol, mit tettek, miben sejti a megmenekülés okát. „Karjainkat jó magasra emeltük apával, és teli torokból üvöltöttünk szembe a medvével. Fára mászni már késő lett volna, ha elfutunk, utolér, ha szembemegyünk vele, szétszed. Egyetlen jó megoldásnak az mutatkozott, ha egy helyben maradunk, és minél nagyobbnak mutatjuk magunkat. Két méterre jött közel hozzánk a medve, ott megállt, farkasszemet néztünk, apa egyet lépett előre, a medve pedig ekkor megfordult, és amilyen sebességgel jött, úgy el is ment bocsával együtt.”

A háromfős társaság, miután felocsúdott az ijedségből, az autóhoz ment, hazaindult. Tovább nem volt kedvük a gombászáshoz, de hazatérve időt szenteltek az okok fejtegetéséhez. Úgy vélik, hibájuk az volt, hogy csendben közlekedtek, ráadásul szembe szél volt, így se hangjukat, se szagukat nem érzékelhette a bocsát féltő medve. A fiatalember amellett, hogy erősebbnek mutatkoztak a medvénél, menekülésük okát abban is látja, hogy a barna bundás észrevette: ők is kicsivel vannak, akárcsak ő a bocsával, így nem akart kárt tenni bennük.

A vasárnapi medvés találkozást így szerencsésen megúszták a legények. Legkisebbikük többet nem akar erdőről hallani sem, az apa és fiú viszont pozitív tapasztalatnak tartja a történteket, hisz már nemcsak elméletből tudják, hogy a medve nem játék.

Rosszabbul is végződhetett volna

„Elég nagy butaság volt, amit az emberek tettek” – mondja Bereczky Leonardo, a medve-visszavadító központ vezetője, aki a barna bundások viselkedését kutatta doktori disszertációjához is. „Egy anyamedve szereti annyira a gyerekeit, hogy tudatában van: egy konfliktushelyzetnek rossz kimenetele is lehet. Így csak akkor támad rá az emberre, ha a bocsok közte és a feltételezett támadó között vannak, megítélése szerint nagy veszélyben. A támadás a legvégső megoldás, tehát az számít, mekkora a medve veszélyérzete” – magyarázza a szakember, megjegyezve, ez egyedfüggő, hisz épp úgy, mint az embereknél, a medvéknél is van békésebb természetű, impulzívabb, de általános jellemzőjük a konfliktuskerülés.

Jól tette-e apa és nagyobbik fia, hogy felemelt kezekkel szembeüvöltött az anyamedvével? „A medve előtt erősnek tűnni? Ennek nagy értelme nincs” – fogalmaz Bereczky, és meg is magyarázza kijelentését: a medve a felemelt kezeket könnyen vélheti támadóállásnak, és ilyen esetben nagy az esély, hogy nekirontson, elkergesse, mert a célja az, hogy a területről elűzze a betolakodót. A legjobb tehát ilyenkor sarkon fordulni, és elmenni. Ahogy az ember távolodik, úgy csökken a medve veszélyérzete és válik értelmetlenné a megtámadás.

A szakembert arról is kérdeztük, számított-e a vasárnapi békés elválásban, hogy kisfiú is volt a csapatban. Szerinte nem, ilyenfajta empátia nem jellemző a medvére, inkább az nyomott a latban, hogy jobban szereti a békés megoldást, mint a kétes kimenetelű, fölösleges konfliktusokat.