Fotó: Balázs Katalin
„Véget értek a hajszák, munkaidő jön” – jelentette be a szombati Gyergyó területi RMDSZ-szervezet tisztújító közgyűlésén Bende Sándor, az újraválasztott elnök. Bendét 89 személy segítette újabb mandátumhoz, 62-en Moldován Józsefre szavaztak.
2013. március 09., 18:522013. március 09., 18:52
2013. március 10., 12:392013. március 10., 12:39
Százötvenkét küldöttből egy sem hiányzott a szombati RMDSZ-közgyűlésről; a Gyergyó területi szervezet tisztújítására áldását adta Portik Hegyi Kelemen főesperes plébános is, felhívva a jelenlévők figyelmét a jézusi tanításra: amit szeretnél, hogy veled tegyenek, te is azt tedd másokkal. Az egyházi elöljáró üzenetét a rendezvény során több felszólaló is idézte: „Szolgáljuk népünket, mert egyszer számon kérik tőlünk, mit tettünk!”
Bende Sándor leköszönő, ám újabb mandátumra pályázó elnök mellett a jelöltek között volt Moldován József parlamenti képviselő és Barti Tihamér is, akit a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács jelölt e tisztségre. Bányász Lehelt korábban kizárták a megmérettetésből, a küldöttgyűlés megkezdéséig óvására nem érkezett válasz, így pusztán küldöttként lehetett jelen a teremben.
Az iránytartás fontossága
A meghívott vendégek közül Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára vázolta a szövetség jelenét, az ellenzéki sorsot, a régiósításról vallott elképzelést, a Gyergyó területi szervezetről szólva pedig elmondta, „jó volt az az irány, amin haladt, a megújulást folytonossággal sikerült ötvözni. Bárki nyerjen is a választáson, holnaptól vita nem lehet, csak munka”.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke mint csíki területi RMDSZ-elnök előnyösnek tekintette a helyzetet, hogy három jelölt verseng a tisztségért: „egyre inkább ez hiányzik az RMDSZ-ből: legyen belső verseny, ne zárjunk ki senkit” – fogalmazott, majd hozzátette: „én szeretném, ha Gyergyó az elkezdett munkát folytatni tudná”.
Bíró Botond, a székelyudvarhelyi területi RMDSZ ügyvezető elnöke az elmúlt évek kemény munkájának tudta be, hogy Gyergyóban nőtt az RMDSZ-esek száma a többi térséghez képest. „Ha a teher a vállat nyomja, a szív az észt erősíti” – zárta hozzászólását.
Barti Tihamér visszalépett
Elnöki beszámoló, cenzor-, etikai és szabályzatfelügyelő bizottsági jelentéseket követően lett volna lehetőség kérdésfelvetésre, ám csupán a szabályzatfelügyelő bizottság munkájának kapcsán hangzott el egy kérdés. Erős Levente elmondta ugyanis, több bejelentés érkezett, abból viszont csak kettőt vizsgáltak ki. Hogy miért? Utólag derült ki, hogy egyes kérések iktatva voltak ugyan, de nem jutottak el a bizottsághoz.
A három jelölt bemutatkozását Barti Tihamér kezdte, aki szerint a fő feladat a közszolgálat, a szervezetépítés és az integrálás kell legyen. Elmondta, a családfő is úgy tud eredményesen dolgozni, ha otthon békés a családi légkör. A gyergyószentmiklósi RMDSZ-ben nem érezte, hogy mindenki őt támogatná a választások előtt. „Ilyen körülmények között én nem tudom vállalni a jelölést” – jelentette be Barti, aki csak időhúzásnak tartotta volna, ha a feltett kérdésekre kell válaszolnia. Visszalépése vélhetően nem volt újdonság többek számára, például az előkészített szavazólapokon sem szerepelt már az ő neve.
Bende és Moldován megmérettetése
Bende Sándor beszédében rávilágított arra, hogy Gyergyó térségét differenciáltan kell kezelni: más „recept” kell az északi régióra, ahol szórványban él a magyarság, más azokon a településeken, ahol RMDSZ-es vezetés és polgármester van, illetve egy harmadik módon kell kezelni azt a két települést, ahol nincs többségi RMDSZ-es önkormányzat. „Megvan a terv Újfalu és Gyergyószentmiklós felzárkóztatására” – jelentette ki.
Moldován József bevallotta, tényleg nem akart jelölt lenni, azt remélve, Gyergyóban jó irányban halad a szervezet. Nem ezt látva jelentkezett a megmérettetésre, hisz szerinte csapatot kell létrehozni, mely építi a szervezetet, terveket készít és összefogja a térséget. „Nem szabad szembeállítani a várost a vidékkel” – fogalmazott, hozzátéve: „Az asztalra kell csapni néha, és ehhez olyan területi elnök kell, aki ezt meg tudja tenni. Ami minket illet, annak tudjunk hangot adni akár a megye, akár Bukarest felé.”
Folytonosság pozitív kritikával
Százötvenkét küldöttből egy személy adott le érvénytelen szavazatot, 89-en Bende Sándort, 62-en pedig Moldován Józsefet támogatták voksukkal. A győztesként kikerült Bende ígérte, a hajszák véget értek a szervezetben, eljött a munka ideje, a térségben élő embereknek üzenetként fogalmazta meg: „a jövőnk biztosítva van, a múltunkat nem feledjük”.
Moldován József szerint az őt pártoló 62 szavazatot Bende úgy foghatja fel, mint pozitív kritikát az elmúlt négy év tevékenységéért. Hozzátette: bízik benne, hogy tényleg véget értek a csatározások a térségben, és a szervezetben sikerül megtalálni az összhangot.
Újabb fontos adománnyal segítette a gyergyószentmiklósi Rotary Club a helyi kórház gyermekosztályát: ezúttal több mint 30 ezer lej értékű gyógyászati eszközt adtak át az intézménynek.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog a vízellátás több háztartásban június 20-án, pénteken Gyergyószentmiklóson.
A szokásosnál visszafogottabb, bensőségesebb programmal készülnek a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban a Múzeumok Éjszakája rendezvényre június 21-én.
Jó hír a gyergyószentmiklósi páciensek számára: elindult a nefrológiai, azaz vesebetegségekkel foglalkozó szakrendelés a Gyergyószentmiklósi Municípiumi Kórházban.
Egy különleges könyv bemutatására kerül sor pénteken, amely a gyergyószéki érlelt sajtok 140 éves hagyományát és a sajtkultúra modern kori fejlődését tárja az olvasók elé.
Gyergyószentmiklóson csütörtökön kezdődik a FeltöltŐ Keresztény Zenei Fesztivál. A fesztivál tizenhárom koncerttel, lelki és családi programokkal, előadásokkal, különleges közösségi pillanatokkal várja az érdeklődőket.
A közelmúltban több székelyföldi polgármesteri hivatalban történt incidens kapcsán tartott sajtótájékoztatót Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány vezetője. Jogászokkal folytatott egyeztetés után tájékoztatja az érintetteket, ilyen esetekben mi a teendő.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóditró és Grințieș közötti szakasza kivitelezésének elindítására.
Petíciót indítottak Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium és az örmény templom közötti fák tervezett kivágása ellen. A polgármester szerint ez alaptalan: lesznek ugyan fák kivágva, de nem ott, és közel tízszer többet ültetnek a kivágottak helyett.
Ingyen látogatható lesz a próbaüzem alatt a gyergyóremetei tanuszoda az úszni tudók számára csütörtökön és pénteken.
szóljon hozzá!