Székely sajtónyomásra hivatkozik a Heineken

A Csíki Sör Manufaktúra ellen indított bírósági kereset sajtóvisszhangja és a csíkszeredai sörgyár tulajdonosának hírneve, az őt övező szimpátia miatt kezdeményezte a per áthelyezését a Heineken Románia.

Rostás Szabolcs

2015. január 19., 18:152015. január 19., 18:15

2015. január 19., 18:312015. január 19., 18:31

A holland multinacionális vállalat a múlt héten folyamodott a bukaresti legfelsőbb bírósághoz a fellebviteli tárgyalás áthelyezése érdekében, a társaság ugyanis úgy véli, hogy az ügy mediatizáltsága befolyásolhatja a marosvásárhelyi táblabíróság bíráinak objektivitását és pártatlanságát. A legfelsőbb bíróság felfüggesztette a per tárgyalását.

A Heineken Románia tavaly szellemi tulajdon megsértése, illojális konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával nyújtott be keresetet az Igazi Csíki Sört is előállító csíkszentsimoni sörgyár ellen, mert a társaság szerint az új termék elnevezése nagyon hasonlít a holland cég csíkszeredai üzemében palackozott Ciuc sörének nevéhez.

A felperes törvényszéki elnöki rendeletben követelte a tavalyi év végén piacra dobott termék előállításának és forgalmazásának betiltását, a gyártósor és az áru elkobozását, továbbá kártérítés reményében egy garanciaalap létrehozását. A Hargita megyei törvényszék decemberben elutasította a Heineken keresetét, a cég fellebbezését pedig a marosvásárhelyi táblabíróság tűzte napirendjére.

A legfelsőbb bírósághoz január 12-én beterjesztett, a Krónika birtokába került kérésében a multinacionális cég mellékelte a témában az erdélyi magyar írott és online sajtóban napvilágot látott több tucat cikk román fordítását, sőt az ezekhez posztolt olvasói kommenteket is.

A felperes az „úgynevezett Székelyföldön” („aşa numitul »ţinut secuiesc«”) tevékenykedő helyi termelőként mutatja be a kifogásolt terméket előállító gyárat működtető Lixid Project Kft.-t és annak tulajdonosát, Lénárd Andrást. (Érdekes egyébként, hogy az alperes Lixid anyacégét a Heinekenéhez hasonlóan Hollandiában jegyezték be).

A multinacionális vállalat szerint keresete nyomán a székelyföldi üzletember szándékosan gerjesztett nyomásgyakorlást a helyi médián keresztül, magát a székely termékek védelmezője és népszerűsítője „élharcosaként”, míg a társasággal folytatott kereskedelmi-bírósági küzdelmét „Dávid és Góliát harcaként” tüntette fel. A Heineken úgy véli, a Lénárdékat a Székelyföldön övező hírnevet és rokonszenvet, valamint a csíki sörgyártás mentén kirobbant helyi érdekű konfliktust a témában keletkezett sajtóvisszhang igazolja.

Noha sajtóosztálya és PR-csapata a bírósági per során soha nem nyilatkozott az érdeklődő médiának, és a válaszadás jogával sem élt, a holland sörgyártó azt állítja: a témában közölt cikkek „egységes tartalomról, valamint a Heinekennel szembeni nyilvánvaló kritikus hangvételről” árulkodnak.

„Tekintettel a helyi érzékenységekre, ezek az aspektusok súlyos és komoly körülményeknek számítanak, amelyek közvetett módon a marosvásárhelyi táblabíróság bíráira is erőteljes nyomást gyakorolnak. Bár jóindulatukhoz nem fér kétségünk, mindez hatással lehet az objektivitásukra és pártatlanságukra a dosszié elbírálása során” – szerepel a Heineken peráthelyezési kérésében, amely szerint a vásárhelyi ítélőtábla nem képes biztosítani a felperes keresete fölötti részrehajlás-mentes ítélkezést és a méltányos pert.

Különben a legfelsőbb bíróság felfüggesztette a vásárhelyi táblabíróságon zajló polgári pert, az áthelyezési kérelem tárgyában pedig január 30-ára tűzött ki tárgyalási fordulót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

A sár távozik, a tömeg érkezik – így indul a 35. Tusványos

Sár, hangpróba, lézengő fiatalok és az első elszánt rajongók a színpad előtt: egyelőre még nyugodt arcát mutatja a 35. Tusványos, de délutánról estére látványosan kezd megtelni élettel a tábor.

A sár távozik, a tömeg érkezik – így indul a 35. Tusványos
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Áramszünetek lesznek Csíkszeredában

Tervezett karbantartási munkálatok miatt áramszünetre kell számítani Csíkszereda több utcájában kedden és csütörtökön.

Áramszünetek lesznek Csíkszeredában
Áramszünetek lesznek Csíkszeredában
2026. július 21., kedd

Áramszünetek lesznek Csíkszeredában

2026. július 20., hétfő

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre

Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre
2026. július 20., hétfő

Arany minősítést szerzett Pekingben a csíkszentsimoni fúvószenekar

Arany Díjjal ismerték el a csíkszentsimoni fúvószenekar teljesítményét a 2026-os Pekingi Nemzetközi Fúvószenei Karneválon. A zenekar a közösségi oldalán jelentette be a rangos elismerést. Magyarország képviselője is aranyéremmel tért haza.

Arany minősítést szerzett Pekingben a csíkszentsimoni fúvószenekar
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Ittasan okozott balesetet, majd pár óra elteltével ismét volánhoz ült

Parkoló autónak hajtott, majd pár órával később ismét autóba ült egy ittas férfi szombaton Balánbányán. A rendőrök mindkét alkalommal megszondáztatták, vérvételre vitték, végül 24 órára őrizetbe vették.

Ittasan okozott balesetet, majd pár óra elteltével ismét volánhoz ült
2026. július 19., vasárnap

Szoknyás Gurulás: bolondos ötletként indult, értékes eseménnyé vált – videóval

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután: mintegy százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a harmadik alkalommal megszervezett Szoknyás Guruláson.

Szoknyás Gurulás: bolondos ötletként indult, értékes eseménnyé vált – videóval
2026. július 18., szombat

Több mint felvonulás: harmadszor gurultak együtt a szoknyás motorosok

Közösségi eseménnyé nőtte ki magát a csíkszeredai Szoknyás Gurulás, amelyet szombaton immáron harmadik alkalommal szerveztek meg. A résztvevők célja felhívni a figyelmet, hogy tudatosabban, figyelmesebben és empatikusabban közlekedjünk az utakon.

Több mint felvonulás: harmadszor gurultak együtt a szoknyás motorosok
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
2026. július 18., szombat

Áramszünet Csíkszentkirályon és Büdösfürdőn

Áramszünetre kell számítani július 21-én, kedden Csíkszentkirályon és Szentimrei Büdösfürdőn karbantartási munkálatok miatt.

Áramszünet Csíkszentkirályon és Büdösfürdőn
2026. július 17., péntek

Áramszünet lesz Balánbányán és Csíkszeredában

Tervezett áramszünetekre kell számítani július 22-én és 23-án Balánbányán, valamint Csíkszeredában – tájékoztatott a szolgáltató.

Áramszünet lesz Balánbányán és Csíkszeredában
Hirdetés