Fotó: Veres Nándor
Egy üres, kék medence a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca és a Testvériség sugárút kereszteződésében, a körforgalomban található építmény. A város egyik szökőkútja lehetne – de egyelőre nem lesz.
2016. március 03., 20:402016. március 03., 20:40
2016. március 03., 20:422016. március 03., 20:42
A beruházást nem a polgármesteri hivatal kezdeményezte, hanem a Tudor Vladimirescu utca felújítását végző cég ajánlotta fel 2008-ban többletmunkaként, kárpótlásként, a felújítás befejezésének késlekedése miatt. A felújítási munkálatokat viszont a polgármesteri hivatal több évig nem vette át, mert különböző hiányosságokat találtak, és ennek kijavítását kérték. Időközben eltelt négy év, a cég csődbe jutott.
A szökőkút beüzemlésének terve csak ezután került napirendre, de egy másik akadály is felmerült: elektromos áramot kellett vezetni a körforgalomhoz a működtetés érdekében, mivel a szökőkutat nem lehetett csatlakoztatni a közvilágítási villamos hálózathoz. Erre 2014-ben került sor. Mivel a vízvezeték rendelkezésre állt, tavaly tavasszal úgy tűnt, nem lesz akadálya a szökőkút beindításának. Ez azonban nem történt meg.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, úgy tűnik, a berendezés nem üzemképes. Kérdésünkre, hogy mit fog tenni ezek után a hivatal, az alpolgármester azt mondta, várja, hogy kollégái jelezzék, mi szükséges az üzembe helyezéshez, és ennek függvényében döntenek a továbbiakról.
Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.
A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.
Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.
Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.
A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.
Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.
Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.
szóljon hozzá!