
Idén is megszervezi az évek során már hagyománnyá vált Jégkarnevált a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzata (HÖK).
2016. február 15., 20:042016. február 15., 20:04
A szervezők szerdán 21 órától várják a korcsolyázni vágyókat a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára – közölte érdeklődésünkre András Előd HÖK elnök.
Mint hangsúlyozta, a rendezvény nemcsak egyetemisták számára nyitott, szeretettel várnak minden érdeklődőt. „Már évek óta nagy népszerűségnek örvend ez a rendezvény, minden februárban megtelik a városi jégpálya egyetemistákkal és csíkszeredaikkal egyaránt” – mondta András.
A kétórás eseményt zenei aláfestéssel és hangulatfényekkel dobják fel – fűzte hozzá. A belépőjegyek nyolc lejbe kerülnek a sapientiás diákoknak, mindenki más 12 lejért válthat belépőt. A jégkarnevált buli követi a Grund szórakozóhelyen, ahol a kolozsvári DJ Hunay felel majd a hangulatért.
Nem biztosítanak finanszírozást rá, így egyelőre nem építik fel azt az energiahatékony tömbházat Csíkszeredában, amelyben ifjúsági és szociális lakásokat alakítottak volna ki. A területet azért megtisztította a polgármesteri hivatal.
Egy zászlóval kevesebb lobogott advent második vasárnapjának reggelén a tusnádi közbirtokosság épületénél. A község polgármestere csalódottan vette tudomásul, hogy a román focihuligánok éjszaka letépték és magukkal vitték a magyar zászlót.
Ismét kiviselték magukat a román fociultrák Hargita megyében: ezúttal az FC Argeș szurkolói szedtek le egy magyar zászlót egy oszlopról Újtusnádon, Csíkszeredából hazafele menet.
Várhatóan jövő év nyarán kerül csak napirendre a csíkszeredai fizetős parkolási övezetek több lakóövezetre történő kiterjesztése a lakossági igények alapján. Ezt a lépést elsősorban a növekvő lakossági kiadások miatt halasztja a városvezetés.
A Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgálni hivatott gázhálózat kiépítése befejeződött, már csak a gázátadó állomás telepítésén dolgoznak. Az engedélyeztetések után várhatóan jövő év közepe után már használni lehet a földgázt.
Mondhatni helyreállt a világ rendje csütörtökre virradóan, ugyanis Csíkszeredában volt a leghidegebb a romániai települések sorában.
Szükség van arra, hogy két útvonalon lehessen megközelíteni a Nagy Laji dombján fekvő csíkszeredai kórházat, ezért egy új, alternatív útvonal létrehozását tervezi a csíkszeredai önkormányzat Hargita Megye Tanácsával közösen.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.
A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.
szóljon hozzá!