– Mikor kezdett az írással foglalkozni, miért érezte úgy, hogy nem elég papként egy kisebb hitközösség előtt a szószékről, a templomban beszélni, és egy nagyobb nyilvánosságra kellene kiterjeszteni a hivatását?

– A pappá szentelésem utáni első években még eszembe sem jutott, hogy írjak. Persze, a teológián ajánlották a szaktanárok, hogy a prédikációk szövegét, legalább a főbb gondolatokat érdemes előre lejegyezni. Én mindent leírtam, így a Csíkszeredában eltöltött évek igehirdetéseit egytől egyig megőriztem. Gyermekkoromban mindig felnéztünk azokra az írókra, akik Szépvízre jöttek író-olvasó találkozóra. Kányádi Sándor bácsi vagy a néhai Sütő András számunkra, mostani szóval élve, „sztároknak, celebeknek” számítottak. Csodáltuk azt a felelősséget, azt a tudást, azt a bölcsességet, azt az emberismeretet, mellyel rendelkeztek, és mindig lenyűgözött, hogy ezeket a gondolatokat könyvekben olvashatjuk. Emlékszem, hogy mennyire kedveltem a frissen kiadott könyv illatát, nagyon szerettem olvasni, de arra, hogy valamikor író legyek, sohasem gondoltam volna.

Amikor először megfogalmazódott bennem, hogy valamiképpen egy nagyobb nyilvánosság elé kellene tárni, hogy mi zajlik az emberi lélekben, az egyházban, az szintén Csíkszeredához kötődik. A Petőfi Sándor Általános Iskolában tartandó mikulás ünnepe előtt jegyeztem le gondolataimat, ezeket a szövegeket szedtem egy csokorba, és megjelentettem később.

Az igazi áttörés azonban 1997-ben történt, amikor is Erdőszentgyörgyre kerültem önálló plébániára. Ekkoriban keresett fel Tóth Béla, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, és Csató Béla, aki akkor ott volt esperes (most Csíkszentkirályon plébános), hogy a rádióadás egyházi műsorában a katolikus felekezetnek fenntartott rész szerkesztését vállaljam. Mondhatni hályogkovács bátorsággal el is vállaltam, hogy az öt-hat perces anyagokat elkészítsem. Viszont menet közben rájöttem, hogy rengeteget kell készülni, mert nagy súlya van annak, amit az ember elmond. Ezt le kell írni, nem lehet rögtönözni, de ugye, tudjuk: a szó elszáll, de az írás megmarad.

Lassan-lassan rádöbbentett ez a felkínálkozó lehetőség, hogy bizonyos értelemben meghosszabbított szószékké válhat egy mikrofon, mert az evangéliumi magyarázat így túllép a templomi kereteken. Ezekből állt össze az első könyvvé szerkesztett gondolatsor, hogy azok is kézbe kaphassák, akik az illető műsort nem hallották. Amúgy inkább gondolkodó embernek tartom magam, mint írónak, aki a hitét próbálja megfogalmazni, leírni és azt közkinccsé tenni, lelki táplálékként. Ahogy szoktuk mondani, evés közben jön meg az étvágy, mert közben megkedveltem, de rá is éreztem, hogy ez is az én utam, mert ezen a módon, ezen a fórumon nagyon sok mindent el tudok juttatni azokhoz az emberekhez, akik nemcsak híveim, hanem nemzettársaim, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

– A történelem során az egyháznak mindig kihívást jelentettek a világi problémák, most melyek a legfontosabb gondok?

– Szerintem a legnagyobb kihívás megtalálni a hangot a mai reményvesztett rohanó emberhez, aki alól állandóan csúszik ki a föld, a talaj. Annyira gyorsak a változások, akár gazdasági, akár társadalmi, akár politikai területről beszéljünk, hogy ez szinte követhetetlen.

Erre az egyház nem volt felkészülve, hogy ennyire megrendül a föld alattunk, de a prófétai küldetést, az örömhírt, hogy mindennek jó vége van, hogy megváltottak vagyunk, hogy a világ, a földi élet nem céltalan, tovább kell vinni. Mikor az egész földi világ eresztékeiben recseg-ropog, még a hívő embernek is nehéz megtalálni a kapaszkodókat. Ő is, ha elveszti állását, ha egzisztenciális gondokkal küszködik, vagy tragédia történik a családban, meginoghat hitében.

Szerintem a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a nagy fejlődés és szabadság elhitette az emberrel, hogy meg tud változni, hogy gondtalan életet élhet. Főleg nekünk, akik ide be voltunk szorítva a múlt rendszerben, a változás egy nagy reményt hozott, hogy most felszabadultunk, hogy vége az önkénynek, hogy most önként felismerjük – akár politikai szinten is –, hogy mi a jó.

Sajnos, nem így történt, kiderült, hogy a szabadság is éppen olyan veszélyt jelenthet, mint a rabság, amikor is az ember nem tud önállóan dönteni a jó és rossz között, hiszen csalódnia kellett a törvényekben, a demokratikusan megválasztott képviselőkben, úton-útfélen pofonokat kap. Ez a krízis kihat az Istennel való kapcsolatra is, mert sokan úgy élik meg ezt, mint egy hagyományosan kényszerítő dolgot.

Most mindenféle valláshoz hozzájuthatunk, és sokan próbálkoznak is, mégis legtöbben üresek maradnak, mert csak van értelme a gyökereknek, csak kell ragaszkodni a hagyományhoz. Nem szabad feladni minden szinten a konzervativizmust, mert ha nem adom át, amit kaptam, vagy nem élek abból, amit kaptam, értelmetlen lesz az életem. Az egyház az eszközeit felül kell vizsgálja, és most az „egyház” alatt mindenkit értek, aki hívőként gondolkodik.

– A Gördeszkán a Mennyországba publicisztikakötete mintha érintené azt a területet is, ahol változtatni lehet.

– Minden rajtunk múlik, az is, hogy miként állunk hozzá a piachoz, a nemiséghez, a kultúrához, az erkölcsökhöz stb. Az ember nem sokat változott Jézus Krisztus kora óta, ezért is ugyanolyan aktuálisak a Megváltó szavai. Nem kell feltétlenül más eszközökhöz nyúlni, hanem az éltető gyökerek felé kell fordulni. Az egyháznak most is olyan kincsek vannak a tulajdonában, amelyeket nyugodtan le lehet porolni. Ezeket a publicisztikákat nagyböjt időszakában írtam, a témák, vagyis a bűn, a megbocsátás, a rossz stb. követik az egyházi évet. Személyes reflexiók lettek.

– A címadó írás viszont arról szól, hogy egy pap gördeszkán végzett mutatványain elkápráztatja hittanosokat, és hogy valamelyikük ezt lefilmezi, felteszi az internetre, és csodák csodájára, a filmecske, ha ideig-óráig is, de lekörözi nézettségben a pop- vagy filmsztárok magánéletéről szóló videókat, legalábbis magyarországi viszonylatban.

– Én, ha jól emlékszem, az RTL Klub reggeli műsorában láttam a filmet, ahol a bejátszása után felhívták az atyát, aki a maga egyszerűségében megmagyarázta, hogy szerinte ezt nem kell felfújni. Mégis megtették, de mikor hetekre rá úgy láttam, hogy kifulladt a téma, és a neten is sok hozzászólás alapján láttam, miként alakult az emberek véleménye, próbáltam behozni a témát a mi erdélyi egyházi köreinkbe is. Akkor mindenhol éppen a katolikus pedofil botrányokról tudósítottak, és ez egy olyan üde színfolt volt, hogy lám, habár a média nincs, amit kezdjen a gördeszkás pap témájával, mégis foglalkozott vele. Néhány botrányos ügyet kiemelnek, és közben a feltűnés nélkül több ezer paptársam által végzett erkölcsös lelkészi hivatásról szó sem esik. Azért kellett címadónak tenni, hogy egyfelől vigye a többi reflexiót a hátán, másfelől, hogy példát statuáljon annak, hogy a jó gördülékenyebben – közbenjárás, intézkedés nélkül – is utat tör magának...