Ismét sorsolást tartottak vasárnap a kormány által idén bevezetett nyugtalottón.
Újabb politikai együttműködési megállapodást kötött pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP), amely a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is kiterjed.
Zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt árusító bűnbandára csapott le csütörtökön a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztálya Maros, Szucsáva és Hargita megyében, illetve Bukarestben.
Nem ért véget zökkenőmentesen az idei rezidensvizsga, adja hírül az országos sajtó. A fiatal orvosjelöltek szakmájuk gyakorlására kellene készüljenek, ám akadnak köztük olyanok, akik hiába értek el megfelelő pontszámot, nem jut nekik munkahely.
Lezárult a Szülőföldön magyarul programban a támogatások kifizetése azoknak, akik az előző évben is sikeresen pályáztak. Csütörtöktől kezdődik az idén első alkalommal pályázók értesítése, akik karácsonyig, legkésőbb újévig kaphatják meg a pénzüket.
Közel 12 ezer lej gyűlt össze a Márton Áron életéről szóló nagyjátékfilm megvalósulásáért szervezett négy jótékonysági koncerten. A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában tartott teljes estés műsoron 6 737 lejt ajánlottak fel az adakozók.
Több mint kétezer állattenyésztő és birkapásztor tüntetett kedden a parlament előtt a júniusban elfogadott vadászati törvény módosítását követelve. A gazdáknak nem tetszik, hogy a jogszabály meghatározza, hány kutya őrizheti a nyájat.
Elfogadta keddi ülésén a dohányzás nyilvános, zárt térben való betiltására vonatkozó törvénytervezetet a képviselőház, amely döntéshozó kamaraként szavazott az ügyben.
Kitiltják a romániai rádió- és televízióműsorokból a gyógyszer- és gyógyszertárreklámokat – közölte Végh Sándor szenátor, az intézkedést tartalmazó törvénytervezet kezdeményezője az MTI-vel kedden.
A Colectiv-klubban történt tűzvész újabb sérültje hunyt el kedden a bukaresti kórházban – számolt be a Digi24 hírtelevízió.
Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Bukarestben Dan Șova szociáldemokrata szenátort, Victor Ponta volt miniszterelnök korrupcióval gyanúsított barátját és egykori üzlettársát.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Ingyenes érettségi felkészítőket indítanak román nyelv és irodalomból, valamint matematikából a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban. A kurzusokra, melyeket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) finanszíroz, még lehet jelentkezni.
Másfél hónappal a tragédia után 61-re emelkedett az október 30-i bukaresti tűzvész halálos áldozatainak száma, miután egy németországi klinikán életét vesztette a baleset egy súlyos sérültje – közölte több román hírportál.
Állami ügynökség alakul Romániában a büntető eljárások során lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak kezelésére és értékesítésére, miután Klaus Johannis államfő kihirdette az erről szóló törvényt.
Harmadik Székely Kongresszust szervez a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2016 végén, amely alkalmával a régió önrendelkezési küzdelmébe vonnának be szakembereket. Az alakulat a Székely-Székek Évének nyilvánította az elkövetkező évet.
Vizsgálati fogságban marad a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István a legfelsőbb bíróság döntése értelmében. Ügyvédje a döntésről a sajtóból értesült, az indoklást nem kapta meg.
A bevándorlási kvóták ellen megfogalmazott tiltakozási ívek aláírási folyamatáról, a honosítás eredményeiről és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásának kezdeményezéséről számoltak be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői Marosvásárhelyen.
Borbély László parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy amennyiben a világ vezető hatalmai nem fordítanak kellő figyelmet a környezetvédelemre, akkor több millióan maradnak az alapvető jogok, tiszta levegő és egészséges víz nélkül.