Változtatások előtt a Sapientia

– Hogyan élte meg, hogy 90,1 százalékos többségi szavazattal nyerte el újabb rektori mandátumát?

– Megtiszteltetés számomra, hogy a kollégáim úgy értékelték az elmúlt négy évet, hogy ilyen arányban választottak vissza rektornak. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy egy fejlesztés kellős közepén tartunk, a terveink egy részét sikerült megvalósítani, a másik részének is nekifogtunk, de messzemenően nem fejeztük be. Az oktatási szakok jó részét már kialakította a Sapientia, de van egy pár olyan szak, amelyeket előkészítettük, viszont még nem indítottuk el: az építőmérnöki és erdészmérnöki szakokra gondolok, előbbi már a Sapientia kezdetétől benne volt a terveinkben, utóbbit pedig anyagi-, illetve emberi források hiányában nem tudtuk elindítani Sepsiszentgyörgyön az agrármérnöki szakunkkal egy időben.

– Milyen további tervei vannak, melyek a következő időszak nagy kihívásai az egyetem életében?

– Feltett szándékom, hogy erősítsem az egyetemen folyó tudományos kutatást. A romániai magánegyetemek nehéz helyzetben vannak a kutatások tekintetében, mivel minden rangsorolás a kutatási eredményekre alapoz, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy viszonylag fiatal egyetem jóval nehezebben fér hozzá a nemzetközi alapokból finanszírozott kutatásokhoz. Segíteni kell a fiatal kollégákat, hogy rendesen el tudják végezni ezt a munkát, el tudják számolni, és ezzel nem csak az egyetem hírnevét emeljük, hanem a kutatások munkálatai során ki tudják egészíteni a nem túl magas fizetéseiket is. Az itthoni oktatásban a fizetések nem magasak, egy fiatal roppant nehezen tud megélni, ha csak az oktatásért kapott összeget nézem. Célom az is, hogy kialakítsunk egy rendszert arra vonatkozóan, hogy milyen arányban vegyen részt, illetve legyen jelen az egyetem a különböző helyszíneken. Ismert tény, hogy a kezdeteknél roppant nagy igény volt erre az egyetemre Székelyföldön. Azonban azt a trendet is figyelni kell, hogy kevés fiatal vállalja, hogy Csíkszeredába megy egyetemre, még akkor is, ha ütőképes és jó szakokat tudnak felmutatni. Azzal kell szembesülni, hogy a vonzáskörzete csak a szűk régióra korlátozódik, és egészen más a helyzet a kolozsvári és a marosvásárhelyi karok esetében, ahová sokkal több helyről érkeznek hallgatók. Minden helyszínre és minden tudományterületre szükség van, de úgy kell az egyetem fejlesztését menedzselni, hogy mindenki megkapja a helyét. Az egyetem hálózatos jellegének köszönhetően minden helyszínen más gondok jelennek meg. Elindítottunk egy átszervezést, de ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szakokat áttelepítünk másik helyszínre. A jövőben sokkal jelentősebb lesz a vízszintes szervezés, akár a hallgatóság vízszintes átjárhatóságát is biztosítani kell. Ha egy félévet egy másik helyszínen tanulnának, azzal csak nyernének. Ez azért nehéz, mert a mai akkreditációs feltételek mindent helyszínhez és szakhoz kötnek.

– Mit gondol az új kormány azon döntéséről, miszerint az oktatásügyi tárcától különválasztják a kutatást? A Sapientia oktató vagy inkább kutató egyetemnek számít?

– Egy olyan rendszert próbálunk létrehozni, ahol kellő egyensúly alakul ki az oktatási és a kutatási tevékenység között. A mai trendek alapján az történne, hogy mivel az egyetemet és az egyéneket is a kutatási eredményeik szerint bírálják el, teljesen természetes lenne, ha az oktatási tevékenységet visszaszorítanánk, és csak másodlagosan lenne fontos az, hogy hogyan és mit oktatunk. Azt azonban egy egyetem nem engedheti meg, hogy az oktatáson próbáljon spórolni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyetemi óraszámokra való tekintettel nagyon sok kolléga erősen le van terhelve, és ezért a kutatási tevékenység nehezen fér bele az idejébe. Ezt úgy lehet megoldani, ha a mesterképzésben és a doktorátusban részt vevő hallgatók a kutatást erősítik, előbbi esetében ez már most lehetséges, a doktori iskola kiépítése pedig folyamatban van. Egy dolog az, hogy kutató egyetemet szeretnénk létrehozni, viszont azt is meg kell nézni, hogy melyik tudományterületeken van erre lehetőség. Sok esetben megcéloztuk a kutatói minősítést, és jó úton vagyunk afelé, hogy elnyerjük, viszont még be kell járni ezt az utat. Mindent úgy kell kiépítenünk, hogy ugyanabban az időben tanítsuk a hallgatókat, és neveljük a fiatal oktatókat. A felszereltség nagyon fontos, de ugyanolyan mértékben lényeges az is, hogy ezt a felszereltséget ki is tudják használni a fiatal oktatók. A mérnökképzés nagyon fontos, hiszen egy-egy régió felemelkedése csak akkor lehetséges, ha olyan szakemberek vannak jelen, akik anyagi javakat tudnak létrehozni. Nagy kérdés Székelyföld esetében, hogy mi hiányzik a legjobban. Véleményem szerint az, hogy a megfelelő cégek nem érdeklődtek eléggé az iránt, hogy megfelelő munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak. Ezt kell megváltoztassuk az egyetem segítségével.

– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, problémát jelent, hogy az idősebb oktatók elérték a nyugdíjkorhatárt. Hogyan orvosolják ezt a helyzetet, van kellő számú és minőségű utánpótlás?

– Nagyon fontosnak tartom a fiatalítást, ezt már évek óta mondom. Azzal szembesültünk, hogy az egyetem elindításánál fontos szerepet vállaló oktatók elérték azt az életkort, mikor már egészségügyi és más feltételek miatt nem tudnak oly sokat vállalni, mint eddig, így át kell adniuk a stafétabotot a fiataloknak. Ha a főállású oktatóink számát nézem, azt kell mondanom, hogy stagnál. Az idősebb kollégák nyugdíjaztatását ugyan pótolják a fiatalok, de nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. A törvények értelmében csak az lehet főállású oktató, akinek tudományos címe van, ez pedig azt eredményezte, hogy egy adott pillanatban harmincan voltak abban a helyzetben, hogy bár be voltak iratkozva, de még nem szerezték meg a minősítést. Ebből jelenleg több mint húszan megszerezték a címet, így az egyetem oktatóinak átlagéletkora nagyon ütőképes lett. Jelenleg egy olyan szimbiózis alakul ki, ahol még jelen vannak az idősebb kollégák is, de a ciklus végén teljes egészében a fiatalokra fogok támaszkodni. A fiatalokat egyébként a 40–50 éves korosztályra értem, akik pont abban a korban vannak, amikor megfelelő energiával rendelkeznek, és megvan a kellő tapasztalatuk.

– Megtalálta-e a helyét országos szinten a Sapientia magyar magánegyetemként?

– Ma a Sapientia egyetem a magyarul tanuló romániai fiatalok több mint egynegyedét oktatja. Ha ezt hosszútávon kivetítem, és kiszámolom, hogy az évek során hány diák végez nálunk, azt lehet előrevetíteni, hogy az erdélyi magyar értelmiség 40–50 százaléka a Sapientia egyetemen fog végezni. Ez mutatja a legjobban a felelősségünket, hiszen nem mindegy, hogy ez az értelmiség milyen hatással lesz a társadalmunkra. Azt fogja mondani, hogy mindent megtanultam, most már elmehetek, vagy több erőfeszítéssel, de inkább itthon képzelem el a jövőmet? A Sapientiát többféleképpen lehet jellemezni: mint hiánypótló intézmény, már az első ciklusokban megtalálta a helyét; mint magyar mérnökképző intézmény, szintén megtalálta a helyét; de ha azt nézem, hogy elérte-e azt a tudományos megbecsülést, amit én hosszútávon kívánok, akkor azt kell mondjam, azért még dolgozni kell. Idő kérdése, hogy milyen eredmények születnek, és milyen együttműködések valósulnak meg. A magyarországi egyetemek majdnem száz százalékosan teljes jogú partnernek tekintenek, illetve a romániai neves egyetemek szintén. Együtt pályázunk kutatásokra, együtt dolgozunk, és úgy tartják, hogy a Sapientia ugyanazt a tudást biztosítja, mint amit ők nyújtanak. A bukaresti, brassói, kolozsvári és temesvári neves egyetemekre gondolok, és azt hiszem, ennél több nem is kell, hiszen belülről látták, hogy milyen minőségben tanítunk, és számos olyan hallgatónk van, akik tanulmányaik befejezése után ezeken az egyetemeken doktoráltak kimagasló eredményekkel.