
Nem mindegy, hogy mire és mennyit költünk. Már iskolás kortól segítenének eligazodni
Fotó: Gecse Noémi
A tervek szerint egyelőre választható tantárgyként alapfokú pénzügyi ismereteket oktatnak a nyolcadik osztályos diákoknak, ám 2020-tól már a kötelező tantervbe is beveszik – erről írt alá egyezményt az oktatási minisztérium és a Román Nemzeti Bank.
2018. július 31., 19:052018. július 31., 19:05
A pénzügyi ismeretek terén a felnőtt lakosság körében is nagy hiányosságok vannak, ezért fontos, hogy már az iskolában tanítsák, ám ezt közérthető formában kell megtenni – véli Karácsony Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) elnöke.
Az egyezményben egyébként leszögezik, hogy a pénzügyi ismeretek tantárgyat egyelőre opcionálisként vezetik be, ezzel párhuzamosan a pedagógusok képzésére, felkészítésére is figyelnek, ezt az oktatási minisztérium és az RNB mellett a pénzügyminisztérium, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) is támogatja.
A tervek szerint megtanítanák a diákokat spórolni, visszaszorítani a pazarlást, összeállítani egy havi alapköltségvetést, illetve arra, hogy mire kell figyelni egy bankhitel esetén. Mircea Mureşan, a Román Nemzeti Bank aligazgatója úgy fogalmazott, a pénzügyi alapismeretek oktatására nagy szükség van, hiszen a Standard&Poor nemrég készült felmérése szerint Románia az utolsó helyen áll az Európai Unióban ebben a tekintetben.
A tanulmány szerint
alapvető ismereteik sincsenek arról, mit jelent a hitel, a kamatláb, az infláció, vagy a jelzálog. A pénzügyi szakemberek szerint gyakran nem is a szegénység, hanem a pénzügyi ismeretek hiánya miatt kerülnek sokan kilátástalan anyagi helyzetbe.
– mondta lapunknak Karácsony Zsolt, a JBC elnöke. Kifejtette, több esettanulmányt készítettek, és arra derült fény, hogy a fiatalok sok esetben tudják elméletben, mit kellene tenniük, ám ezt nem alkalmazzák a gyakorlatban. „Elég sok pénzhez jutnak, születésnapra, ünnepekre, vagy zsebpénzként kapnak, ám a többség azonnal el is költi – részletezte Karácsony. Meglátása szerint a felnőtt lakosság körében is vannak hiányosságok, például kevesen figyelnek arra, hogy megtakarítsanak, félretegyenek a váratlan kiadásokra, nehezebb időkre. Nagyon fontos tantárgy, ám a gyakorlati tudnivalókra alapozva, játékosan kell megtanítani a lényeget a diákoknak – szögezte le a JBC elnöke.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.
1 hozzászólás