Hirdetés
Hirdetés

Nyaralás távol az otthontól: minden idők legjobb felmérési eredményével is utolsó Románia

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A romániaiak közel 60 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást az otthonától távol – legalábbis ez derül ki az Eurostat friss felméréséből. Ezzel ismét az utolsó helyen végzett az ország az Európai Unió tagállamai között. Még megdöbbentőbb, hogy ez a magas arány így is minden idők legjobb eredményének számít Romániában.

Iszlai Katalin

2019. augusztus 11., 16:152019. augusztus 11., 16:15

A nyár sokak számára az utazásról, nyaralásról szól, a romániai lakosság több mint fele azonban egy egyhetes kirándulást sem engedhet meg magának. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat a napokban tette közzé erre vonatkozó beszédes felmérését, amelyben azt vizsgálták, hogy a 16 évnél idősebb lakosság esetében milyen arányban fért bele a költségvetésbe tavaly egy hét nyaralás az otthontól távol. Az adatok lényeges különbségekre mutattak rá.

Hirdetés

A 16 év feletti uniós lakosság 28,3 százaléka nem engedhetett meg magának egy egyhetes nyaralást tavaly, ami számottevő javulást jelent, hiszen korábban sohasem esett 30 százalék alá ez a mutató. A felmérés szerint

2018-ban a svédek voltak a legjobb helyzetben, ahol a vizsgált lakosság mindössze 9,7 százaléka nem tudott elutazni,

a második helyen álló Luxemburgban ez az arány 10,9 százalék, majd Dánia következik a sorban 12,2 százalékkal. A lista ellentétes oldalán Ciprus és Görögország áll 51–51 százalékkal, a második leggyengébb eredményt Horvátország érte el 51,3 százalékkal,

a negatív lista első helyezettje pedig Románia 58,9 százalékkal.

A ciprusiak, görögök és horvátok számunkra meglepő eredménye minden bizonnyal földrajzi elhelyezkedésükkel magyarázható. A felmérésben arra is rámutattak, hogy az elmúlt öt évben egyetlen tagállamban, Görögországban nőtt azoknak az aránya, akik nem engedhettek meg maguknak évi egy nyaralást. Az összes többi tagállam esetében javuló tendencia figyelhető meg, ebben a tekintetben Románia is jeleskedik. Míg 2010-ben a hazai lakosság 77,4 százalékának volt kivitelezhetetlen az egyhetes nyaralás, 2014-re ez a szám 70 százalék alá csökkent (69,5%). Szintén érdekes, hogy az ezt követő években nem volt jelentős változás: 2015-ben 67,6 százalékot, 2016-ban 66,6 százalékot, 2017-ben pedig 65 százalékot jegyeztek. Ehhez képest a 2018-as 58,9 százalék számottevő előrelépést jelent, ami nagy valószínűséggel az akkor frissen bevezetett vakációs jegyeknek köszönhető.

• Forrás: Eurostat • Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Forrás: Eurostat • Infografika: Tóth Szilárd

László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) Klaszter elnöke szerint

Románia sereghajtó helyezésének két fő oka a jövedelmi középrétegek alacsony aránya és a rossz mentalitás.

A szakember megkeresésünkre elmondta: az országban szinte nem is élnek középosztálybeliek, ehelyett alacsony keresetű és nagyon magas bérezésű rétegekből tevődik össze Románia lakossága. „Nálunk hiányzik a középréteg, miközben egy fejlett nyugati országban belőlük van a legtöbb, ők mozgatják a gazdaságot, sokat utaznak. Romániában nagyrészt csak a kiugróan jó anyagi körülményekkel rendelkezők nyaralnak, a többiek pedig a mindennapi megélhetéssel küszködnek. Emellett a mentalitással is probléma van, hiszen abból a rétegből, amely megfelelő anyagi körülményekkel rendelkezik, sokan azért nem mennek el nyaralni, mert látástól vakulásig dolgoznak. Nem fogják fel, hogy a vakáció lényege éppen az, hogy felfrissítse a munkaerőt fizikailag és szellemileg egyaránt. A vakációs jegyek valamelyest javítottak a hazai helyzeten, a gond csak az, hogy sokan nem tudják, miként használják fel okosan ezeket” – magyarázta László.

Hozzátette, az a jellemző, hogy

a lakosság ódzkodik az utazási irodáktól, mert még mindig él az a tévhit, hogy többe fog kerülni a nyaralás, ha irodára bízzuk, mint ha saját magunk intéznénk el.

Ezért amikor a kedvezményezettek megkapják a vakációs jegyeket, elkezdenek telefonálni, próbálnak szállást foglalni, aztán felháborodnak azon, hogy sehol sincs üres szoba vagy a szálláson kívül egyebet nem tudnak kifizetni a jegyekkel. Mindennek elkerüléséhez csupán arra volna szükség, hogy forduljanak szakemberhez, hiszen az utazási irodák sem adhatnak el semmit drágábban, mint amennyiért az adott szálláshely hirdeti a szobáit, emellett pedig számos előnyt tudnak biztosítani.

Az irodáknak lekötött szobáik vannak, tehát rajtuk keresztül akkor is lehet szállást foglalni, ha egy szállodában az egyéni érdeklődőnek már nincs szabad hely. Másik nagy előny, hogy az irodák csomagokat tudnak összeállítani: a szállással utazási költségeket, étkezést és egyéb programokat is tudnak párosítani, így számos olyan elemet is ki lehet fizetni a jegyekkel, amire egyénileg nem volna lehetőség. Példaként említette, hogy ha valaki egyénileg lefoglal egy szállást, de máshol szeretne étkezni, esetleg egy harmadik helyen lovas túrára menne, utóbbi kettőt nem tudná a jegyekkel kifizetni, mert három különböző szolgáltatóról van szó, de csak az első tartalmaz szállást, ami a jeggyel való fizetés feltétele. Ha azonban az iroda állítja össze a csomagot, náluk egyben ki lehet fizetni mindent a jegyekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés