Nincsenek kisebbségek, csak alkotó közösségek

Filozófia szakos tanárként kezdte pályáját Budapesten, és az elmúlt fél évszázadban tucatnyi magyarországi és határon túli egyetemen tanított, miközben újabb és újabb szakterületen képezte magát. Politikai földrajz, marketingpszichológia, tárgyalástechnika és menedzsment – négy olyan terület, amelyeken hosszú évek óta otthonosan mozog. A székely gyökerekkel rendelkező dr. Kőrösi Máriával egy kalotaszegi előadása alkalmából beszélgettünk.

2015. november 04., 12:242015. november 04., 12:24

– Erdélyben több előadást tartott a politikai földrajz témakörében, szívesen visszakalandozik honfoglaló őseinkhez. Politika, történelem, gazdaság, vagy mindhárom együttvéve ez a szakterület?

– A földrajz egy szintetizáló tudomány, amelyben minden benne van. A metodikája különbözteti meg, de nem választja el a többi tudománytól. A politikai földrajz másfajta elnevezéssel ugyan, de a franciáknál, angoloknál, németeknél is korán megjelent, valójában azonban gróf Teleki Pál a szülőatyja, azaz jellegzetesen magyar találmány. Szeretnék a fogalom körül rendet teremteni: itt döntően nem politikáról, hanem földrajzról van szó. Nevezetesen arról a földrajzi és természeti egységet jelentő grémiumról, ahol a földfelszín felett és alatt léteznek a természeti kincseink és létezik az emberi élet, amely minden tájegységben a maga történelmét írja. Teleki 1934-ben megírta, majd 1938-ban újraírta az Európai probléma című munkáját. Ha megváltoztatjuk a dátumokat, ennek az alapműnek ma is tökéletesen érvényes és aktuális mondanivalója van korunk számára. Teleki nagyon jól látta Európa helyzetét, és benne Magyarországnak és a magyarságnak a sorsát.

– Az Európai probléma és benne a magyarság sorsa Trianonhoz nyúlik vissza. Valóban mindent megpecsételt a száz évvel ezelőtti döntés?

– Trianon nem csak nekünk, magyaroknak, hanem az egész Európának a sorsát befolyásolta. Elsősorban a Duna menti népek ellenségeskedésre épülő jövőképét vetítette előre. Ezt gróf Teleki Pál látta meg elsőként, ha erről akkoriban még nem is beszéltek. Ebből alakult ki a nemzeti sorsokat összekötő politikai földrajz tudománya és gondolkodásmódja, amelyet ma sem vesznek igénybe a politikusok. Rónai András professzor – aki az egyik legközvetlenebb munkatársa volt Telekinek – a Térképezett történelem című könyvében megírja azt a hihetetlen harcot és sorshelyzetet, amely a magyar delegáció szélmalomharcát jelentette. Meg sem nézték Trianonban a mintegy kéttonnányi térképanyagot, amit a magyar delegáció vitt magával. Apponyi gróf hiába mondta el gyönyörű érvekkel a valós tényeket, senki nem figyelt rá. A döntéshozóknak egyetlen érdekük volt: a Trianoni döntéssel örökös viszálykodást teremteni, hogy ne lehessen többé helyreállítani a Kárpát-medence hajdani egységét.

Az interjú teljes szövege az Erdélyi Napló november 5-én, csütörtökön megjelenő lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés