Nem tudni, kik lehetnek még kitiltva Romániából

A határrendészet csak az érintettekkel közli, hogy a román állam mely intézménye mikor, miért és mennyi időre tiltotta ki őket – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel, a hírügynökség Szávay István Jobbik-alelnök Romániából történt kitiltásával kapcsolatban feltett kérdéseire.

MTI

2016. március 11., 16:162016. március 11., 16:16

Az MTI azzal kapcsolatban szerette volna megtudni a román hatóság álláspontját, hogy március 8-án az Ártánd–Bors-átkelőhelyen a határrendészet megakadályozta, hogy Szávay István belépjen Romániába. Emellett arra vonatkozóan is információkat kért, hogy szerepelnek-e más magyar állampolgárok is a román hatóságok tiltólistáján.

A határrendészet közölte: Szávay István ellen – akit a hatóság válaszában nem nevez néven – „a jogosult hatóságok” rendelték el a belépés elutasítását a Románia területén való szabad mozgásra vonatkozó 2005/260-as törvény alapján. „A hatályos törvények és az ellenőrzési procedúra előírja az érintett személy tájékoztatását egy íven, amely az üggyel kapcsolatos fontos adatokat: az intézkedés okát, a jogorvoslati lehetőséget, valamint az intézkedés hatályát tartalmazza” – áll a határrendészet válaszában.

A hatóság közölte, az adatvédelmi szabályok és más törvények értelmében ezek az információk csak az érintett személlyel, vagy annak törvényes képviselőjével közölhetők. Az intézmény szerint a más magyar állampolgárok esetleges kitiltására vonatkozó információ nem közérdekű, ezért nem tájékoztathatnak róla.

Az MTI emlékeztet, két éve, 2014. március 17-én a román belügyminisztérium szóvivője, Monica Dajbog jelentette be, hogy négy magyar állampolgár – köztük Szávay István – egy évig nem léphet be Románia területére. Akkor a minisztérium többek között nemzetbiztonsági okokra hivatkozott, és meg is nevezte az érintetteket. A korábbi kitiltást Szávay István megtámadta a román bíróságon, de – amint a bírósági ügyeket összesítő román portál közölte – a bukaresti táblabíróság 2014 decemberében jogerősen elutasította keresetét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés