Lovának köszöni az eredményt: megvan az első nemzeti vágtás dobogós helyezése Székelyföldnek

– Mindenekelőtt gratulálunk, idén másodszor is, hiszen a Székely Vágtát nyerted, most pedig dobogós lettél a Nemzeti Vágtán. Hogy élted, hogy éltétek meg a futamokat Villámlással?

– A Székely Vágtát start-cél győzelemmel nyertük, de a budapesti Hősök Terén már egy rendkívül erős, nagyon tapasztalt, rutinos ló-lovas párosokból álló mezőnnyel szemben kellett teljesítenünk. Az előfutamban nagyon nagy csatát vívtunk, ott egy második helyet sikerült megszerezni, de a hatvan lovas közül a harmadik legjobb idővel végül bejutottam a középfutamba. Azt start-cél győzelemmel sikerült megnyerni, így kvalifikáltuk magunkat a döntőbe.

– A középdöntőn elég lazának tűnt az iram, nem kellett sokat kivenned a lóból.

– Valóban nem volt olyan erős a középfutam, azt hiszem, a Jóisten is annyira velem volt, hogy segített egy kicsit spórolni a döntőre. Villámlás jól bírta, jó tempóban mentünk, nem kellett kihajtsam a lovat, így maradtak még tartalékai az utolsó próbára.

– És következett a döntő. Milyen taktikát választottál, hiszen erős ellenfeleid voltak.

– Igen, az volt az igazán kemény feladat. Elsőre elindították a startokat, azonnal sikerült élre állnom, és úgymond két és fél körig húztam a brigádot. Tudtam, hogy jó lovak, szinte biztos voltam, hogy jobb lovak, mint az enyém, rutinosabbak, és azt is, hogy egyetlen esélyem, ha a döntőt meg szeretném nyerni az, ha start-cél taktikát választok. Élre állok, és ami a csövön kifér. Ha kibírja a ló, akkor nyerek, ha elfogy, akkor nem, ez ilyen egyszerű. Ha várásra lovagoltam volna, vagyis beállok a második, harmadik versenyző mögé, és ott várom az adandó alkalmat az élre törésre, nem tudott volna ekkorát teljesíteni, mert sokat futott a három nap alatt. Nagyot ment a ló, maximálisan meg vagyok elégedve, hogy ilyen eredményt értünk el.

Nagy dolog nekem és Székelyföldnek is, büszke vagyok az eredményre, és arra, hogy vihettem a régió hírnevét, és köszönöm a bizalmat Farkaslaka községnek és egész Székelyföldnek.

– Egy kicsit beszéljünk Villámlásról és a felkészülésről.

– A legnagyobb tisztelet az övé, ezt pirossal és aláhúzva értem. Két éve lovagolom Villámlást, ezt a hatéves kisbéri félvér heréltet; tavaly is én lovagoltam itt a Nemzeti Vágtán, amikor a középfutamban ugyanettől a lótól, a kétszeres győztes Fantáziától kaptunk ki.

Keményen dolgozunk, szerda és vasárnap kivételével minden nap lovagolom, ha esik, ha havaz. Az edzések reggel hattól kezdődnek, bemelegítésekkel együtt másfél óra szokott lenni egy foglalkozás.

A Dunakeszi Alagi Tréningközpontnál van a lovacskám, Kovács Sándorral dolgozom, aki szerintem a 186 éves magyar lóversenytörténet legjobb galopptrénere, ő segítette az egész felkészülést, úgyhogy neki is köszönettel tartozom.

– Mintha nem látszott volna Villámláson a sok lóra jellemző rajt előtti feszültség. Alkatilag ilyen, vagy ez is a munka eredménye?

– Nem egy ideges fajta, a mindennapokban, a munka során egy nagyon érzékeny kis lélek. De az összeszokáson rengeteget kellett dolgoznunk, és a mindennapjaink ma sem egyszerűek, azt megsúgom.

Nagyon oda kell figyelni rá, mert, egy párhuzammal élve, olyan, mint egy jó politikus: mindig gondolkodik.

Ami pedig a versenyhelyzeteket illeti, meglepődik az új helyszíntől, új emberektől, az is lehet, hogy egy kicsit megszeppen, és azért látszik nyugodtnak. Úgyhogy most lazítunk egy kicsit, mert sok volt ez a három nap, sokat készültünk, nagy volt a nyomás, most mindkettőnkre ráfér egy kis pihenés.

– Vagyis semmi munka nem lesz egy ideig?

– Ezen a héten biztos nem, de aztán a jövő héttől jön egy kis visszalazító mozgatás. Vagyis felnyergeljük, laza munkákat végzünk, amolyan verseny utáni rehabilitációs gyakorlatokat.

– Megérdemelten, mert nem csak hogy dobogósok lettetek, de te vagy az első székelyföldi lovas, akinek sikerült a Nemzeti Vágta legjobbjai közé kerülni. Rengeteg munkád van benne, hogy éled meg?

– Úgy gondolom, hogy Magyarország legszebb terén, a Hősök Terén lovagolni annak, aki versenyszerűen lovagol, a helyezéstől függetlenül egy álom valóra válása, megtisztelő, felemelő érzés. Székely lovasként pedig nagy előre lépésnek látom, hiszen

meg tudtuk mutatni, hogy mi, székelyek itt, a profik között is megálljuk a helyünket.

Ez a legfontosabb hozadéka számomra a vasárnapi versenynek.

– Hat éve élsz és képzed magad lovasként Magyarországon. Hogyan látod onnan a székelyföldi lovasélet alakulását?

– Szerintem lépésről lépésre fejlődik. Viszont hiányolom a szakembereket, elkelne néhány megfelelő lovas szakember.

Talán önkormányzati vagy régiószinten ideje volna lépni, nyitni egy lovasiskolát, hogy a felnövekvő és feltörekvő generációk megfelelő módon tudjanak előre haladni.

Tudjuk, hogy ez a ló, ez a nyereg, feltesszük rá, felülünk és sétálunk. Ez azonban kevés. Kellene egy kis szakmai mélységet adni a dolognak. Három lovasiskolát jártam ki, és most is azért vagyok itt, hogy képezzem magam. Ugyanígy, otthon is szükség volna megfelelő edzőkre, szakemberekre, akik egyengessék a fiatalok útját. Egyszóval furcsa kettősséget látok: fejlődünk, viszont mégis nagyon el vagyunk maradva. Ezt ki merem jelenteni, hiszen innen nézve mérlegre tudom tenni a kettőt. Ugyanakkor az is biztos, hogy ami otthon az elmúlt 3-4 évben történt, az remek: versenyek vannak, sok lovas van, szándék és lelkesedés terén tehát nincsenek gondok. Ha a cél messze is még, az irány jó, a többi idő kérdése.

– Hazajössz?

– Egyelőre nem tudom. Otthon mindenképpen szeretnék idővel valamit kialakítani, de a cél továbbra is az, hogy fejlesszem magam, amíg csak lehet. A szívem hazahúz, ez kétségtelen.