Hirdetés
Hirdetés

Kocsmán kívül is sokat költenek alkoholra Romániában

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Romániában növekedett legnagyobb mértékben az alkoholvásárlásra költött összeg tíz év alatt az Európai Unió tagállamai közül – derül ki az Eurostat frissen közzétett felméréséből. Egyetlen év leforgása alatt az uniós országok lakói összesen 130 milliárd eurót költöttek alkoholra, azaz fejenként átlagosan 300 eurót.

Iszlai Katalin

2019. január 09., 13:592019. január 09., 13:59

A balti országok költötték a legtöbbet szeszes italokra az Európai Unióban 2017-ben, a romániaiak pedig a nyolcadik helyen állnak. A alkoholvásárlásra vonatkozó kiadások növekedésének tekintetében azonban előrelépnek az ebben az esetben kevésbé előkelőnek számító első helyre.

Hirdetés

A 2017-es évre vonatkozó, alkoholvásárlást tárgyaló felmérését a minap hozta nyilvánosságra az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Mint ebből kiderült,

egy év alatt az uniós tagállamok háztartásai bevételük 1,6 százalékát költötték alkoholra,

azaz több mint 130 milliárd eurót (605 milliárd lejt), ami személyenként átlagosan 300 eurót (mintegy 1400 lejt) jelent. További érdekesség, hogy

a jelentős összeg csak a boltokban megvásárolt italokra vonatkozik, a vendéglátó helyiségekben elfogyasztottakra nem.

Az Eurostat a tagállamok rangsorát is közölte az alkoholos italokra költött összeg kapcsán. A dobogó legfelső fokán Észtország áll, ahol a fogyasztásra fordított kiadások 5,2 százalékát költik alkoholra. A második helyen Lettország szerepel 4,9 százalékkal, a harmadikon pedig Litvániában 4 százalékkal.

Magyarország a hatodik 3 százalékkal, Románia pedig a nyolcadik helyen áll 2,7 százalékkal, miközben az Uniós átlag 1,6 százalék. A legkevesebbet egyébként a spanyolok fordítanak szeszes italokra, azaz a fogyasztási kiadásuk mindössze 0,8 százalékát.

További érdekesség, hogy

míg a legtöbb tagállamban csökkent vagy stagnált az alkoholvásárlásra szánt kiadások mértéke 2007 és 2017 között, Romániában pont ennek az ellenkezője történt.

A friss rangsor harmadik helyén szereplő Litvániában például 4,7 százalékról 4 százalékra esett vissza az elmúlt tíz évben az erre költött pénzösszeg aránya, Bulgáriában pedig 3-ról 1,7 százalékra. Eközben a tagállamok közül Romániában növekedett legnagyobb mértékben az alkoholvásárlásra vonatkozó kiadások aránya a tíz év alatt, 2,3 százalékról 2,7 százalékra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés