Képünk illusztráció
Fotó: freepik.com
Összesen 28 személy került előzetes letartóztatásba azzal a gyanúval, hogy kábítószert árultak iskolákban, miután a hét elején a rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség a hét elején 54 házkutatást tartott Iaşi és Vaslui megyében az Iskola műveletnek nevezett akció keretében.
2024. november 20., 11:142024. november 20., 11:14
A Román Rendőrség szerdai közleménye szerint – melyet az Agerpres ismertet – egy személy hatósági felügyelet alá került, két 15 éves diák esetében pedig igazságügyi pszichiátriai szakvéleményt kértek az ügyészek annak megállapítására, hogy a feltételezett bűncselekményeket ítélőképességük birtokában követték-e el. A rendőrség szerint
A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során kábítószereket és a forgalmazásukhoz szükséges eszközöket, illetve nagyobb pénzösszeget (120 ezer lejt, 2800 eurót és 300 dollárt) és más bizonyítékokat találtak és foglaltak le a hatóságok.
A gyanúsítottak előzetes letartóztatását a Iaşi és a Vaslui megyei törvényszék rendelte el a DIICOT indítványára.
A közlemény szerint az Iskola művelethez a hatóságok segítséget kaptak a Iaşi megyei tanfelügyelőségtől, a gyermekvédelmi igazgatóságtól és a iaşi-i gyermekkórháztól, ahol körülbelül 50 drogfogyasztó kiskorú részesült speciális ellátásban.
A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.
Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.
Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.
Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.
Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.
Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.
Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút” – az amerikai elnök a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este.
szóljon hozzá!