
Fotó: Bekecs Néptáncegyüttes
Őseink hagyatékait igyekszik átmeneszteni napjainkba a Bekecs Néptáncszínház legújabb darabjával, melyben a Gyergyói-medencéből, a Mezőségről, Kalotaszeg vidékéről, valamint az Alföldről mutatnak be táncokat. A Brassói Színházkedvelők jóvoltából a néptáncszínház Reliktum című előadását a brassói Redut Kulturális Központban, június 19-én 7 órától tekinthetik meg az érdeklődők.
2021. június 09., 13:002021. június 09., 13:00
A műsorszerkesztés célja az autentikus táncok, szokások megjelenítésén túl az, hogy időutazásra hívja a nézőket egy korábbi, idilli állapot bemutatásával – olvasható a Brassói Színházkedvelők közleményében.
A Farkas Tamás és Farkas Ágnes által rendezett és koreografált előadásban Gyergyóremete, Gyergyóalfalu, Orotva, Magyarpalatka, Nádaspapfalva, Kide, Bodonkút valamint Nagyecserdi települések táncait kísérhetik figyelemmel a nézők.
Jegyeket több helyszínen is be lehet szerezni június 14-től: a Vitorlás Könyvesboltban, a brassói RMDSZ-székházban, Négyfaluban a Frézia Mánia virágüzletben, illetve egy órával az előadás előtt a helyszínen is kaphatóak lesznek.
A teljes árú jegy 45 lejbe kerül, míg kedvezményes áron, 25 lejért kaphatják meg a diákok, a pedagógusok és a nyugdíjasok. Az érdeklődők bővebb információt a Brassói Színházkedvelők Facebook-oldalán találhatnak.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!