
Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, ismét meg fogják nyitni a koronavírus tesztelési központokat, amelyek főként a hétvégeken működnének – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
2022. július 04., 18:042022. július 04., 18:04
A tárcavezető hétfőn tartott sajtótájékoztatóján számolt be erről, figyelembe véve, hogy az elmúlt héten jegyzett koronavírusos esetek száma (7726) szinte kétszerese volt az egy héttel korábban regisztráltnak. A miniszter megemlítette azt is, hogy a szakemberek továbbra is javasolják a védőmaszk használatát zárt térben, és hangsúlyozzák a kézhigiénia és a helyiségek gyakori szellőztetésének fontosságát. Hangsúlyozta azonban, hogy
Javasolják továbbá, hogy a helyi önkormányzatok rendszeresen fertőtlenítsék a tömegközlekedési eszközöket, és szellőztessék a közhivatalok helyiségeit. Hozzátette, hogy a múlt hét óta folytat már megbeszéléseket a közegészségügyi igazgatóságokkal a fertőzések számának esetleges növekedéséről, a fertőzöttek kórházi elhelyezésének biztosításáról, beleértve azokat a pácienseket is, akik más betegségek miatt is ellátásra szorulnak.
Nyomatékosította, hogy az esetszámok növekedése semmilyen módon nem befolyásolhatja a lakosság egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférését. Azt is elmondta, hogy a kórházigazgatók elrendelhetik a védőmaszk használatát az intézményben a nozokomiális fertőzések terjedésének megakadályozása érdekében. Rafila szerint a koronavírusos betegek állapotát felmérő járóbeteg-ellátó központokban elegendő mennyiségű antivirális (Favipiravir, Molnupiravir, Remdesivir) gyógyszer, illetve monoklonális antitest van raktáron.
A miniszter szerint az oltás felvétele továbbra is javasolt a veszélyeztetett személyeknek. Rámutatott, érdeklődéssel várják, hogy a rekombináns mRNS-technológiát alkalmazó két vakcinagyártónak sikerül-e hozzáigazítania termékeit az omikron-törzshöz, és hogy ezek valóban képesek lesznek-e csökkenteni a vírus terjedését.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
3 hozzászólás