Hirdetés
Hirdetés

Az Európai Unióban a romániai fiatalok nélkülöznek a leginkább

Nehéz kitörniük a szegénységből azoknak, akik nélkülöző családba születnek. Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Nehéz kitörniük a szegénységből azoknak, akik nélkülöző családba születnek. Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Romániában a legmagasabb a súlyosan anyagi és szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok aránya az Európai Unióban. Ez derült ki legalábbis az Eurostat napokban közzétett felméréséből, amely szerint míg az Európai Unióban átlagosan 7 százalékos a nélkülözés a 15–29 éves fiatalok közt, addig Romániában a legmagasabb az arány: a fiatalok csaknem negyede küzd anyagi problémákkal. Sántha Ágnes szociológus szerint nem meglepő az adat, Románia rendre vezeti az uniós szegénylistákat.

Szász Cs. Emese

2022. február 20., 21:592022. február 20., 21:59

Az Eurostat statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai a 2020-as évre vonatkoznak; mint kiderült, a 15–29 év közötti fiatalok körében 7 százalékos volt a súlyos anyagi és társadalmi nélkülözés aránya, az előző évhez képest két százalékkal több.

A nyaralástól az autóig

Sántha Ágnes szociológus rámutatott: a súlyos anyagi és szociális depriváltság egy, kifejezetten az EU által kidolgozott jelzőszám, a szegénységnek az egyik megközelítése. „Nem a klasszikus értelemben vett jövedelmi helyzetet vizsgálja, hanem felsorol 13 olyan szempontot, amely a mai társadalomban az elfogadhatónak tekintett életvitel jellemzője: ilyen például

Idézet
a váratlan kiadások fedezésének képessége, az évi egyhetes nyaralás, a személyenként két pár jó minőségű lábbeli, az elhasznált bútorok, elhordott ruhák cseréje, tulajdonban lévő autó, de akár az internet-hozzáférés is. Azt tekintik súlyosan depriváltnak (valamitől megfosztottnak), aki a jólétnek e szempontjai közül legalább hétből kimarad

– magyarázza a szakember.

Hirdetés

2014 óta ezen szempontok alapján teszi közzé az Eurostat, hogyan állnak az uniós tagországok jóléti szempontból. Mostani adatai kifejezetten a fiatalokra vonatkoznak. Kiderült, hogy

2020-ban Romániában volt a legmagasabb a súlyosan anyagi és szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok aránya, összesen 24 százalékkal.

A második helyen Bulgária áll 21 százalékkal, a harmadikok pedig a görögök, ahol 16 százalékos volt a szegény fiatalok aránya.

A 26 tagállam közül 11-ben ez az arány nem érte el a 3 százalékot: Luxemburg, Horvátország, Észtország, Finnország, Szlovénia, Lengyelország, Hollandia, Csehország, Ciprus, Svédország és Ausztria fiataljai közt van a legkevesebb nélkülöző.

Lemaradunk még Bulgáriától is

Sántha Ágnes szociológus kifejtette, a lesújtó romániai adatok nemcsak a fiatalokra, hanem a teljes népességre is érvényesek, és

a jelenség összefüggésben áll a halmozottan hátrányos helyzetű roma népesség számarányával.

„Minden listán vannak legutolsók, és a modern ember amúgy is hajlamos mindent számokban és rangsorokban szemlélni. Hasonló híreken szinte hetente elszörnyülködünk. Románia és Bulgária az EU legszegényebb tagállamai, felváltva helyezkednek el az utolsó helyen a különböző listákon.

Idézet
Az azonban tény, hogy az elmúlt öt-tíz évben Románia rendre lemarad még Bulgária mögött is

– fogalmazott a szociológus.

Az Eurostat a 2020-as és 2019-es adatok összevetése alapján arra jutott, hogy

a román, ír és német fiatalok helyzete romlott egy éven belül leginkább, míg a szlovákoké javult a legtöbbet.

A szociológus szerint Románia kárára a Covid-időszak alatt fordult át a helyzet, és ennek a hátterében már az egyes országoknak a gazdasági hanyatlás ellensúlyozására, a munkanélkülivé válók és elszegényedők támogatására hozott intézkedéseit – vagy annak hiányát – sejthetjük.

Kitörési lehetőségek?

Kutatók évek óta foglalkoznak azzal, hogy aki szegény családba születik, nagyon nehezen tör ki belőle. A szociológus szerint is igaz ez. „A felzárkóztatásnak nyilvánvalóan vannak lehetőségei, és az a típusú tömeges szegénység, amely az elmúlt évszázadokra volt jellemző, a modern jóléti társadalmakban megszűnt, ugyanakkor az egyenlőtlenségek nem csökkentek. Az EU-s szegénységi mutatók között is van olyan, amely a szegénységi szint alatt élők arányát három egymás utáni évben méri. Ez már olyan tartós hátrány, amely szinte leküzdhetetlen.

Idézet
Ismerünk sikertörténeteket: jellemzően az amerikai típusú meritokrata, azaz érdemalapú társadalmakról gondoljuk azt, hogy nagyon mélyről nagyon magasra lehet jutni. Nem tagadva ennek az előfordulását a tömeges valóság az, hogy a társadalmi és gazdasági hátrányok átörökítődnek, és életmódbeli, viselkedésbeli jellemzőkön át fejtik ki hatásukat még akkor is, ha elméletileg mindenki számára adott a tanulás és a munkavállalás lehetősége

– vélte a szociológus.

Hozzátette azonban, hogy az emberek különböző életszakaszokban is szegénységi küszöb alá süllyedhetnek, majd onnan kilábalhatnak. Ilyen például a fiatalkor az elhelyezkedésig, a stabil jövedelmi helyzet kialakításáig, vagy a kisgyermekes életszakasz is hirtelen több kiadással és kevesebb bevétellel járhat, de a nyugdíjas életszakasz is a korábban megszokott életszínvonal lecsökkenését hozza magával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
Hirdetés