
Fotó: Barabás Ákos
A Sanitas szakszervezet bejelentette, hogy a képviselőház keddi szavazásig, amikor elfogadhatják a 2016/20-as kormányrendelet módosításait, továbbfolytatja az általános sztrájkot – számol be az Agerpres hírügynökség.
2016. november 01., 10:492016. november 01., 10:49
2016. november 01., 13:232016. november 01., 13:23
FRISSÍTÉS: Felfüggesztik a sztrájkot
Ideiglenesen felfüggesztik a Sanitas szakszervezet által szervezett tiltakozó akciókat – jelentette be a parlamentben Marius Sepi, a szövetség elnökhelyettese. A szakszervezeti bizalmi szerint az intézkedést elsősorban a páciensekkel való szolidaritásból hozták.
A képviselőházi szavazásig sztrájkolnak
„Az általános sztrájk első napja után kedvező kilátások vannak: a képviselőház összevont szakbizottságai elfogadták a 2016/20-az kormányhatározat általunk javasolt módosításait. Eszerint, belefoglalták az kormányhatározatba a korábban kimaradt kategóriákat (az egészségügyi igazgatóságok munkatársait, az irodai személyzetet, stb.), rendezték a bérpótlékok kérdését, egyensúlyba hozták az egyetemi és a nem egyetemi kórházakban dolgozók béreit, a szociális rendszerben alkalmazottak béreit a nem egyetemi kórházak bértáblája alapján számolják ki, stb” – mutat rá a Sanitas közleménye.
Dragoş Pâslaru munkaügyi miniszter hétfőn este azt nyilatkozta, hogy a költségvetési felelősség törvényének értelmében, a kormány nem hozhat kevesebb mint 180 nappal mandátuma lejárta előtt olyan határozatot, amely a fizetések, vagy nyugdíjak emelését írja elő. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a 20-as kormányrendelet módosítása további méltánytalanságokat szülne a közalkalmazottak körében.
A Munkaügyi Minisztérium még pénteken értesítette a Sanitas szakszervezetet arról, hogy nem törvényes az általa kirobbantott munkakonfliktus és a kormány az Egészségügyi Minisztérium révén az illetékes bírósághoz fordul annak megállapítására, hogy az egészségügyi alkalmazottak sztrájkja teljesíti-e a törvényes előírásokat.
Ugyanakkor az egészségügyben dolgozók 2016. december 31-éig érvényes kollektív munkaszerződése sem teszi lehetővé, hogy a szerződés érvényessége alatt az alkalmazottak kollektív munkakonfliktust robbantsanak ki – közölte a szaktárca a Sanitas szakszervezettel.
„Ugyanakkor, a társadalmi párbeszédről szóló 2011/62-es törvény szerint, a kollektív munkakonfliktusoknak nem lehetnek olyan követelései, amelyek megoldásához jogszabályok elfogadására van szükség” – írja a Munkaügyi Minisztérium értesítőjében.
Folytatódik a vita a kormányrendeletről
A képviselők kedden folytatják a vitát az egészségügyben dolgozók sztrájkját kiváltó 20-as kormányrendeletről. A képviselőház költségvetési és pénzügyi, illetve munkaügyi bizottsága hétfő este elfogadta a költségvetési alkalmazottak bérét szabályozó sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvény néhány módosító javaslatát. A módosítások értelmében, az egészségügyben és tanügyben dolgozók is béremelésre számíthatnak. A jóváhagyott módosító javaslatok között szerepel az is, amelynek értelmében 2016. december 1-jétől az egészségügyi alkalmazottak esetében az alapbért veszik a bérpótlékszámítás alapjául. Egy másik megszavazott javaslat szerint 2017. január elsejétől átlagban 15 százalékkal nő a tanügyben dolgozók bére a december 31-i bérszinthez képest. Emellett elfogadta a szakbizottság azt a módosító javaslatot is, amelynek értelmében a szociális ellátó rendszerben dolgozók is átlagban 15 százalékos fizetésemelésben részesülnének. A javaslatokat a nemzeti liberális párti bizottságtagok hiányában szavazták meg, ők ugyanis előzőleg elhagyták az ülést, többek között azzal érvelve, hogy a vita hiábavaló, hiszen nincs költségvetési keret az intézkedések teljesítésére. A képviselőház munkaügyi bizottságának szociáldemokrata párti elnöke, Adrian Solomon hétfő este úgy nyilatkozott, kedden folytatja az ülést a testület a többi javaslat megtárgyalásával, illetve véleményezniük kell a tervezetet. Solomon hozzátette, az általuk eddig elfogadott módosítások nyomán átlagban 15 százalékkal nőne az egészségügyben és a tanügyben dolgozók bére, ami 300 millió eurós terhet róna a költségvetésre.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!