Hetek óta nem történt számottevő haladat a gyergyószentmiklósi aszfaltozott utak javítása terén. Számos kátyú tátong az utakon továbbra is. A legszembetűnőbben ez a Virág negyedben, a sugárúton látható, ahol a gödrök egy részét betömték, de maradt még bőven.
Nemzeti identitásunkat csak akkor tudjuk igazából megőrizni, ha ismerjük történelmünket, múltunkat – fogalmaz Sorbán Attila Örs, a közelgő EMI-tábor főszervezője. A július 26–30. között Gyergyószentmiklóson megtartandó fesztiválon ezúttal erőteljesebben jelennek meg a nemzeti hagyományok.
Esti sötétség uralkodott szerdán délben Gyergyószéken, fekete felhők borították az eget, villámlás, mennydörgés, szél és zuhogó eső érkezett. Fák dőltek ki, cserepeket sodort le a szél a tetőkről, és utakat rongált meg a lezúduló eső és a felerősödött szél.
Aszfaltot szállító, tolató teherautó alatt szakadt be a Maros-híd Gyergyóújfaluban. A jármű sofőrje sérülés nélkül úszta meg a balesetet, a beszakadt híd miatt az ott lakók kerülni kényszerülnek.
Volt, hogy egyszerre több száz ember jelentette a fesztiválforgatagot a Márton Áron utcában, pezsgett az élet, és volt, hogy a fák és sátrak árnyékába húzódva csak néhányan követték a színpadon zajló műsort.
Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete pénteken rendkívüli ülésen döntött a civil szervezetek, sportegyesületek számára pályázati úton juttatható összegek szétosztásáról. Azt is megszavazták, hogy 186 ezer lejt kapnak az egyházak.
„Álljon fel a padról, ez a mi helyünk” – ezzel űzik el szó szerint a gyergyószentmiklósi Virág negyedi parkban pihenőket olyan személyek, akik nagy hanggal és csapatosan érkeznek. A park mindeddig a környékbeli tömbházakban élő nyugdíjasok kedvelt találkozóhelye volt, de egyre több a panaszuk.
A tavaly júniusban beiktatott gyergyószentmiklósi képviselő-testületben tapasztaltakról, és a városvezetés munkájáról is elmondta meglátásait Romfeld Zsolt, leköszönő helyi tanácsos, illetve a Szabad Emberek Pártja (POL) frakció másik tagja, Bajkó László.
A székely zászlót és a város zászlaját is el kell távolítani a gyergyószentmiklósi városháza épületéről – döntött jogerősen a Marosvásárhelyi Táblabíróság. Az ítélet súlyosabb az alapfokú döntésnél.
Hetedszerre járt ugyanannál a hétvégi háznál egy medve Libánban. Ezúttal a ház tulajdonosa is otthon tartózkodott, a medve szerencsére nem tudott bejutni az épületbe.
A ditrói házasságkötő teremben csütörtök délután 18 órakor nyílik meg Fodor István Székelyföld madártávlatból című fotókiállítása – ezzel elkezdődik az Ditrói Falunapok eseménysora.
„Gyenge lesz a Szent János búcsús nap. Van egy régi, hagyományos rendezvénye a falunak, és megpróbálom továbbvinni, hogy ne szűnjön meg a szokás, ne legyen teljesen csupasz a nap” – fogalmaz Gál István, a tekerőpataki tűzoltóegylet vezetője.
Összesen 123 780 lejt kaptak a gyergyószéki sportegyesületek Hargita Megye Tanácsától idén pályázati úton. Jelentősen növekedett a gyergyószentmiklósi jégkorong – a Progym és az utánpótlásnevelést felkaroló Lendület – támogatása is a tavalyhoz képest.
A 13. EMI-táborban – a korábbi évekhez hasonlóan idén is – kulturális, közéleti és politikai jellegű előadások és koncertek várják a résztvevőket. A rendezvény Gyergyószentmiklóson zajlik július 26–30. között.
Immár négy éve szervezője a Mikrokozmosz Fesztiválnak a Vaskertes Iskola. Az ország számos zeneiskolájából érkeznek Gyergyószentmiklósra a zongorista gyermekek, hogy rangos zsűri előtt mutathassák meg képességeiket.
Százak kapcsolódtak ki, és ismerkedtek a pásztorkodással, kóstoltak túrós puliszkát a gyergyószentmiklósi Esztenafesztiválon.
A kép összeállítása már létezik valahol az univerzumban, a művész csak közvetítőként játszik szerepet, miközben a vers saját magát írja, a látvány pedig önmagát festi – hangzott el Burján Gál Enikő tárlata és könyvbemutatója megnyitóján.
A Gyergyói Lovas Napok, azaz új nevén a Székelyföldi Lovas Ünnep idén fontos mérföldkőhöz érkezik. Kerek évfordulót ünnepel, 10. alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson Székelyföld egyik legrangosabb lovas eseményét szeptember első hetében.