A rendőrség óriási fogásáról röpítette világgá a hírt az országos hírügynökség. A törvényesség szemfüles őrei lebuktattak egy munténiai óvónőt, aki „eltulajdonított” az intézményből hét tejet és öt kiflit, amit a gyerekek a tej-kifli programban kaptak.
Saját társuk nyomta fel a 64 vármegyéseket – az erdely.atlatszo.hu ezzel a címmel közölt beszámolót a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi fiatalok perének január 27-i, bukaresti tárgyalásáról.
Jó néhány éve nem volt már tüntetés a megyeszékhelyen iskoláért, tegnap a Puskás Tivadar Szakközépiskolába való beolvasztás és az iskola szellemiségének, jogi személyiségének elvesztése ellen tüntetett a városháza előtt a Kós Károly Szakközépiskola teljes személyzete és diáksága, valamint az álláspontjukkal egyetértők.
Szó sincs arról, hogy több mint száz pert indítottak volna a prefektusok a helyi önkormányzatok ellen – hangoztatta Sebastian Cucu. Kovászna megye prefektusa tegnap tartott összefoglalót a sajtónak az intézmény tavalyi tevékenységéről.
Az elmúlt években arról számoltunk be, hogy Háromszéken megnőtt a napszámos-regiszterek iránti érdeklődés, egyre népszerűbbek lettek az ominózus „füzetek”, viszont a napokban ezen a téren rossz hírrel szolgált Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője.
Mivel a városfejlesztési stratégiában szerepel Kovászna város védjegyének a kialakítása, a napokban az önkormányzat a nyilvánossághoz fordult egy branddel kapcsolatos közvélemény-kutatás erejéig.
Háromszék-szerte egyetlen hivatalos vágóhíd működik, igaz, a szakemberek szerint még így is jobban állunk, mint a szomszédos Hargita megye, ahol nemrég az utolsót is bezárták. Jó hírnek számít viszont az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság 140-es, a vágóhidak mellett kisebb vágópontok nyitására is lehetőséget adó rendelete.
Online ügyintézésre ösztönzi a háromszéki adófizetőket az Adó- és Pénzügyi Igazgatóság (ANAF). A pénzügyi igazgatóság sepsiszentgyörgyi székhelyén a napokban első alkalommal szerveztek nyilvános tájékoztatót, amelyre ígéretek szerint minden hónapban sor kerül.
Tavaly több mint 8,3 százalékkal nőtt a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az egy évvel azelőtti periódushoz képest, derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat napokban közzétett adataiból.
Nagyszabású vállalkozásösztönző programot indított a kormány, a következő időszakban országos szinten 10.000 kis- és középvállalkozás alapítását és működését finanszírozzák.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
A legújabb romániai tüntetéshullámot kiváltó ok a kormánynak az igazságügy működését érintő két határozat-, illetve törvénytervezete, ahol az egyik a közkegyelmet, míg a másik a büntetőtörvénykönyvet módosítaná.
Ma este Galacon zárja az alapszakaszt a bajnoki címvédő Sepsi–SIC, amely a női Nemzeti Liga 18. fordulójában 18.30-tól a helybeli Phoenix vendége lesz. A sepsiszentgyörgyiek idénybeli 17. bajnoki sikerükre hajtanak.
Három helyszínen, nagy érdeklődés közepette zajlott Sepsiszentgyörgyön a Háromszék-kupa hatodik kiírása, szombaton és vasárnap összesen 40 csapat kergette a labdát a nemzetközi kispályás labdarúgótornán.
Nem termett babér a háromszéki csapatoknak a teremlabdarúgó élvonal 17. fordulójában, a KSE hazai pályán, míg a Sepsi FC idegenben szenvedett többgólos vereséget. A bajnokság két hétig szünetel, hétvégén ugyanis a Román-kupa nyolcaddöntős összecsapásait rendezik.
Hétfő este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában, a 34. Vigadó Hangszín keretében a helyi The Crazy Plumbers zenekar Rockabilly Roots cím alatt zenés rocktörténeti kalandozásra invitálta a hallgatóságot, az ’50-es évekbe.
Lezárult egy korszak Sepsiszentgyörgyön, de az együttgondolkodás idén is folytatódik a „közösségi részvétel” jegye alatt, közölték a Székelyföld Kulturális Fővárosa program kezdeményezői a négy tematikus évet záró múlt heti gálaműsoron. Az Otthon a kultúrában jelszó alatt 2013 a Hang és szó, 2014 a Játék, 2015 a Hagyomány, 2016 pedig a Kép éve volt.