Szombaton, február 4-én vidám téltemetést tartottak Ürmösön. Az Olton túli, erdővidéki faluban nagy hagyománya van a farsangolásnak – az ott lakóknak ez a nap többet jelent, mint egyszerű maskarás felvonulás, a farsangot valóságos faluünnepélyként élik meg. Nem csak a felvonulókat köszönteni állnak ki a kapuba, hanem összeülnek a családok, az elszármazottak is, együtt ebédelnek, szórakoznak, este pedig bálba mennek.
Ma még látogatható a budapesti MÜPA Zászlóterében Sánta István Csaba zenészportréiból összeállított, Jazzonance című kiállítása. A sepsiszentgyörgyi születésű fotóművészt szakmáról, álmokról, kalandokról kérdeztük. A teljes interjú a 2017-es Székely Kalendárium tavaszi–nyári kiadásában olvasható.
Rendhagyó kiállítás nyílt pénteken este a sepsiszentgyörgyi Tein Teázóban, ugyanis a közszemlére helyezett képek egy olyan csoport tagjainak az ábrázolásai, akik különböző gyakorlatokon keresztül megpróbálták újraépíteni a memóriájukat, ezen keresztül pedig az önazonosságukat.
Sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány tegnapi ülésén a Büntető törvénykönyv és a Büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv módosításáról szóló rendelet hatályon kívül helyezéséről írja az Agerpres.
A múlt héten Kiss Imre főtanfelügyelő sajtótájékoztatón ismertette az elhúzódó igazgatói kinevezések statisztikáját. A szeptember 12-től január 16-ig elhúzódó procedúra, a versenyvizsgák, a szabályok menet közbeni megváltozásával előidézett új helyzet alaposan megbolygatta az érintett iskolák életét, szinte lehetetlenné tette a hosszú távú tervezést a tanfelügyelőségnek is, ennek ellenére megyénkben incidensek nélkül zajlottak le a vizsgák.
A hétvégén immár kilencedik alkalommal adott otthont a Mikes Kelemen Elméleti Líceum az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjének, melynek legjobbjai, szám szerint tízen, a gyulai Kárpát-medencei döntőre utaznak. Míg a diákok versenyeztek, könyvbemutatóra is sor került.
Múlt héten rendőrséget hívott Selariu Gyula, az OVPS Natura Sălbatică (Vad Természet) Halász–Vadász Egyesület elnöke, mert Deszke János maksai polgármester nekifogott elbontatni a Besenyő-tó mentén felhúzott kerítést.
Nem sok helyen lehetett magasabb a környéken az egy négyzetméterre jutó IQ-index, mint amikor pénteken a Pro-Vitam Diagnosztikai Központban öt fiatal leült az asztal végére, hogy tevékenységéről beszámoljon. Közös ismertetőjük, hogy 30 év körüliek, jobbnál jobb külföldi egyetemeken doktoráltak, hazajöttek, és meg akarják mutatni, hogy miként lehet a cambridge-i egyetemmel együttműködni a Munkás utcából.
Folytatódtak az elmúlt napokban is Sepsiszentgyörgyön a kormány büntetőjogot módosító döntése elleni utcai tiltakozások, amelyeken pár százan vettek részt.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Egész évben zajló ellenőrzéssorozat rajtolt a munkahelyeiken rákkeltő anyagokkal vagy ezek mellett dolgozó személyek biztonsága érdekében – tájékoztatott Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője.
Hiába van pénz, az elköltése egyre nehezebb. Az elektronikus közbeszerzési eljárás, a különböző engedélyek kibocsátásához szükséges utánjárás az, ami egy önkormányzat erejét és idejét felemészti, így elég nehéz ilyen körülmények között dolgozni. Páll Endre kézdiszentkereszti polgármesterrel az elmúlt évet értékeltük ki, és az idei tervekről érdeklődtünk.
Az uzoni vízminőség hosszú ideje panaszok tömkelegét, a lakosság felháborodását gerjeszti. Olvasónk panaszát továbbítottuk az érintettnek, vagyis a polgármesternek, aki maga is tudja, sokaknak napi gondot jelent a kávészínű víz.
Február 1-jén új webáruház nyílt baróti székhellyel. A Tortoma Kiadó és Könyvkereskedés a világháló segítségével könyvantikvárium, játék, ajándék, film, zene, kézműves termékek, bor és pálinka kategóriában többezerféle termékkel célozza meg a kül- és belföldi piacot.
Ismét ügyvédet kell fogadnia a kézdivásárhelyi önkormányzatnak, egy brassói jogász – aki már képviselte egy peres ügyben a céhes várost – kétezer lejért védené a helyi tanács érdekeit a Fortyogófürdő kapcsán. Erről és más egyebekről döntött tegnap a kézdivásárhelyi tanács.
A sepsiszentgyörgyi Templom utca modern közvilágítása után a hozzá kapcsolódó, ugyanazon a hálózaton lévő Kőrösi Csoma Sándor utcában is összeomlott a rendszer, sötétben maradtak a lakók.