Szekulovics: Nagyon szeretnék bajnokságot nyerni

– Amikor először jöttél Marosvásárhelyre, említetted, hogy ismeretlenbe érkeztél, s kicsit féltél attól, hogy mit találhatsz itt. Néhány hónappal később, hogy érzed, mit találtál?

– Nagyon nehezen tudok erre néhány szóban válaszolni. Amit találtam, az elsősorban egy nagyon jó csapat,  és egy profi módon működő klub. Kicsit féltem Romániától, kevés információm volt, érdekes módon jártam mindenfelé a világban, de Romániában, pedig Szerbiával szomszédos, még soha. De nagyon kellemesen csalódtam, s nagyon jól érzem itt magam. Hallottam más szerb játékosoktól, edzőktől is, hogy Romániában jó a bajnokság, s ez beigazolódott.

– Említetted, hogy jó csapatot találtál. Mennyire jó ez az együttes, mire lesz képes, amúgy pedig a bajnokság milyen szinten van ahhoz képest, amit Magyarországon vagy máshol tapasztaltál?

– Minden edzőnek megvan a saját stílusa, s Déri Csaba a sajátja szerint alakította ki a keretet, hozott játékosokat. Nagyon jó játékosok, nem csak az idegenlégiósok, de a románok is. Sok jó kosaras azonban nem jelent automatikusan jó eredményeket is, s Déri Csaba ebbe bukott bele, de hát ilyen az edzősors. Most én átvettem ezt a keretet, s megpróbálom a legtöbbet kihozni belőle, eredményeket elérni vele. Ha azonban én válogattam volna össze, valószínűleg más szempontok szerint tettem volna, az én stílusomhoz közelebb állóan.

– A bajnokság színvonala jobb, mint amire vártál?

– Egyértelműen jobb. Magyarországon már hallottam, hogy itt nagyon erős bajnokság zajlik, s most látom is, hogy ez igaz. Ha nem számítjuk Iaşi-t, a többi csapat esetében bárki bárki ellen képes győzni. Nagyon komoly taktikai csaták folynak a kollégákkal, s minden mérkőzésre nagyon oda kell figyelni, hogy sikered lehessen.

– Anélkül, hogy neveket kérdeznék, amikor te alakítod ki a keretet, milyen szempontokat veszel elsősorban figyelembe?

– Szeretem az atlétikus, mozgékony, keményen küzdő játékosokat. Mi szerbek, nagyon harcos természetűek vagyunk, hasonló mentalitású kosárlabdázókat válogatnék. Nem azt mondom, hogy a mostani keret tagjai nem harcolnak, de vannak olyan mérkőzések, amikor nem vagyok megelégedve a hozzáállásukkal.

– Ha tehát a klub meghosszabbítja a szerződést a következő idényre is, akkor egy harcosabb keret kialakítására számíthatunk?

– Korai még erről beszélni. Először az idei bajnokságban kell jó eredményt elérni. Aztán meg egy sereg más szempont is közbeszól, pénzügyi korlátok stb.

– Nagy a valószínűsége, hogy a rájátszásban kint kell majd egy mérkőzést pluszban játszani. Mennyire befolyásolja ez az eredményességet?

– Ez nagyon sokat számít, ezért most azért harcolunk, hogy a legjobb négy között maradjunk. De bármi előfordulhat, hisz azok az idők lejártak, amikor már előre lehetett tudni, hogy Ploieşti nyeri a bajnokságot, idegenben is meg tudjuk szerezni a győzelmet.

– Reálisnak tartod ezek szerint a mostani helyzetben is a célkitűzést? Hány százalék esélyt adsz a megvalósítására?

– Jó esélyünk van a döntőbe kerülésre, de a legreálisabbnak jelenleg a négybe kerülést látom. Ha pedig már a legjobb négy között vagyunk, megyünk tovább, s megpróbálunk bejutni a döntőbe. A sportban azonban soha nem lehet tudni mi jön, beleszólhat valami váratlan dolog, sérülés vagy egyéb. Az év elején nagyon sok sérülés akadályozott, remélem a rájátszásban nem lesznek ilyen gondjaink, s akkor bármire képesek lehetünk. Nem szeretnék arról beszélni, hogy hány százalék esélyünk van, de én nagyon szeretnék bajnokságot nyerni.

– Mennyire számít az itthoni mérkőzéseken a közönség támogatása?

– Mielőtt idejöttem volna, beszéltem Mladenoviccsal, ő mondta, hogy mekkora segítséget nyújt a közönség, mindig pozitívan viszonyulnak a csapathoz, mindig tele van a csarnok. Aztán tapasztaltam Piteşti és Rovinari ellen, hogy mekkora erőt jelentett a biztatás, ahhoz hogy meg tudjuk fordítani a meccset. Rendkívül kulturáltan szurkolnak, s amikor kikaptunk Medgyestől, akkor sem fordultak a csapat ellen.

– Segítséget jelenthet abban, hogy itthon érezd magad Marosvásárhelyen, hogy van egy kis délszláv sportközösség, kosárlabdában, röplabdában, labdarúgásban tevékenykedők, amellyel összejárhattok. Érdekes ennek az összetétele, hisz van közöttük szerb, szerbiai román, horvát, Boszniából pedig mindhárom közösség képviselője. Hogyan egyeztek egymással?

– Jól érezzük magunkat együtt, amikor össze tudunk jönni, mert mindegyiknek megvan egyébként a saját munkája.

– Itt elfelejtődnek az otthoni konfliktusok?

– Normális emberek ott sem ellenségeskednek, de mindenhol vannak gyűlölködők, s az emberek életét megkeseríti a nagypolitika. Magyarországon az egyik csapatnál, ahol edző voltam, hoztak két horvát játékost, még a kilencvenes években, amikor a legnagyobb volt a politikai konfliktus. Ijedten kérdezték a klub vezetői, hogy nem baj? Mondtam, hogy miért lenne? Mi nem vagyunk ellenségek, egy ország voltunk, ugyanazt a nyelvet beszéljük...