Jövőben is döntőt játszanának

– Immár harmadik éve, hogy a csapat a dobogón végez, de képtelen bajnoki címet nyerni. Az idén mi hiányzott ahhoz, hogy a verhetőnek tűnő CSU Asesoft Ploiești csapatát a döntőben is legyőzzék?

– Ha azt vesszük figyelembe, hogy néhány hónappal ezelőtt még a rájátszásba való bejutás is igencsak nehezen elérhető célnak tűnt, úgy érzem, elégedettek lehetünk az ezüstéremmel. Viszont, ha azt nézzük, hogy a Ploiești-et kétszer is megvertük az alapszakaszban, ráadásul két, sima 3–0-s győzelemmel érkeztünk a döntőbe, míg az Asesoft megkínlódott a Temesvárral és a Târgu Jiu-val, a papírforma nekünk kellett volna kedvezzen. Sokan minket tartottak esélyesebbnek, azt várva, hogy ismételjük meg a Kolozsvár és a Steaua ellen nyújtott teljesítményünket. Így elég nagy nyomás nehezedett ránk, ami megremegtette a fiúk kezét. Mindezek ellenére el kell ismernünk, az Asesoft sokkal jobban „felszívta magát” a döntőre, odafigyelt, igazi bajnoki mentalítással játszotta végig mind a három meccset.  

– Egyes vásárhelyi szurkolók ezúttal is a bíráskodásban keresték a kudarc okát.

– Sokféle magyarázatot lehet keresni és találni, de a bíráskodásba belekötni nem helyénvaló. Az Asesoft megérdemelten nyerte az idei bajnokságot. Igazi nagy csapatként viselkedett: hullámzó, de mégiscsak elég jó alapszakasz után a rájátszásra koncentrált. Hogy esetleg szerencséje is volt, az már más kérdés. Gondoljunk csak az utolsó, otthoni mérkőzésünkre, amelyen a vendégek tizenhat triplát dobtak, míg nekünk alig akadt be kettő. Nem hinném, hogy még egyszer ez sikerülne nekik… Ráadásul volt két játékosuk, a litván Runkauskas és az immár 38 esztendős Cătălin Burlacu, akik azt csináltak a pályán, amit akartak, onnan dobtak kosarat, ahonnan érték. Nekünk meg se fordult a fejünkben, hogy ilyen hamar lezárul a sorozat és nem lesz egy negyedik és esetleg egy ötödik, mindent eldöntő mérkőzés.

– Mint említette, néhány hónappal ezelőtt a rájátszás is merész álomnak tűnt. Egyértelműen az edzőváltás segítette át a csapatot a holtponton?

– Az eredmények mindenképpen arról tanúskodnak. A sokkhatás – egy új edző vagy egy-két új játékos érkezése – mindig jót tesz, felrázza a csapatot. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a játék képének lényeges feljavulásához a két téli igazolás is hozzájárult. Adamovics és Dykes érkezése teljesen megváltoztatta a játék képét.

– A magukat bennfentesnek tartó szurkolók szerint a keret bizonyos tagjai „megdolgozták” a volt edzőt, Szrecsko Szekulovicsot.

– Hogy egyesek a vártnál sokkal gyengébben teljesítettek, majd Audrius Prakuraitis érkezése után feléledtek, az tagadhatatlan. De azt állítani, hogy megdolgozták volna, kicsinálták volna Szekulovicsot, súlyos vád, amit rendkívül nehéz bizonyítani. Tény, hogy egy idő után beáll a rutin, a fásultság, nehezebb a játékosokat motiválni. A Maros KK nagyon sokat köszönhet Szekulovicsnak, de úgy tűnik, a váltás mégiscsak jót tett. A helyébe visszatérő litván tréner számos újítást vezetett be a csapatjátékba, sokkal nagyobb taktikai fegyelmet, pragmatikus játékot követelt, nem bízott semmit a véletlenre és a játékosok fantáziájára.

– Mitől volt jobb a mostani Prakuraitis a néhány évvel ezelőtt menesztett Prakuraitisnál?      – Azon túl, hogy tapasztaltabban tért vissza, hatalmas bizonyítási vágy vezérelte.

– A jövőt illetően – akárcsak minden egyes évben – ismét újból kell kezdeniük az építkezést. Miért nem sikerült megtartaniuk legalább a már említett Adamovicsot és Dykest?

– Pénz kérdése az egész. Amikor egy kosárlabdázó ezüstérmet nyer csapatával, lényegesen megugrik az értéke, és nőnek az igényei. A Kolozsvári U kétszer annyit ígért az irányítónknak, mint amennyit mi tudnánk biztosítani neki. Dykes pedig egy erősebb bajnokságban kívánja folytatni.

– Kire számíthatnak 2015/16-ban?

– Az idegenlégiósok közül egyelőre csapatkapitányunkra, Ivan Ivanovicsra számíthatunk, de nagyon közel áll a szerződéshosszabbításhoz Ousmane Barro is. Ugyanakkor egyezség született a két Lacival, Lázárral és Polyákkal, illetve a frissen igazolt, román állampolgársággal is rendelkező Jurij Fraszenyukkal. Számítunk továbbá a saját nevelésű fiataljainkra, akik közül többen is a korosztályos válogatottat erősítik. Az új játékrend értelmében, miszerint folyamatosan a pályán kell lenni legalább egy hazai játékosnak, felértékelődtek a romániai kosarazók. Augusztus elejéig, amikor összegyűl a csapat, még van idő a keret véglegesítésére.

– Peciukas, Gajovics…?

– Mindkettő ott van az edző kívánságlistáján. Az egyes számú prioritás viszont egy tapasztalt játékirányító leigazolása.

– …aki lehet akár a 2013/14-es idényben Marosvásárhelyen játszó Martinics is?

– Ő is szóba került, más is. Amennyiben egészségileg helyrejött, és az anyagiakban is meg tudunk egyezni, könnyen megeshet, hogy Marosvásárhelyen folytatja.

– Gondolom, a már másodjára is csalódást okozó Adi Tudorhoz és Căpușanhoz nem ragaszkodnak.

– Semmiképp, ezt velük is közöltük.

– Mi a célkitűzés?
– Ismét ott lenni az élvonalban, lehetőleg döntőt játszani. És – miért ne – akár meg is nyerni. Ha nem 2016-ban, valamikor utána.