Nem egyszerű életformát választott magának a székelyudvarhelyi Both Richárd, hiszen pár éve testépítéssel foglalkozik, az utóbbi időben pedig sikerek is övezik fáradhatatlan munkáját. Az orvosi egyetem táplálkozástan és dietetika szakán tanuló fiatal idén már világbajnokságon is megmutatta izmait, tizedik lett.
2014. július 03., 17:472014. július 03., 17:47
2014. július 03., 18:072014. július 03., 18:07
Richárd a világbajnokság előtt egy kvalifikációs versenyen szerepelt Tatabányán, ahol négy kategóriában indult. Szereplése jól sikerült, mivel a nemzetközi junior kategóriában harmadik, a magyar versenyzők között második, a felnőttek csoportjában magyar harmadik, nemzetközi ötödik lett.
– Hogyan kell elképzelni egy testépítőversenyt, miből áll?
– Két forduló szokott lenni. Az elsőben az alapállásokat nézik, négy fordulat van, ilyenkor a test szimmetriáját nézik, hogy az izmok mennyire arányosan vannak kidolgozva egymáson. Majd jön az izmossági forduló, ahol van 7–8 kötelező póz. Itt az izom érettségét, erezettségét, kidolgozottságát pontozzák a bírák. A tavaszi szezonban öt versenyen voltam Romániában, Magyarországon és Szlovákiában. Amúgy az ökölvíváshoz hasonlóan a testépítőknél is több világszövetség van, én nemzetközi szinten csak az International Natural Bodybuilding Association (INBA) versenyein szerepelek. Ezeken rendszeresek a WADA által végzett doppingtesztelések, továbbá poligráfos vizsgálat is folyik, mivel ennél a szervezetnél csak természetes módon kifejlesztett izomzattal lehet versenyezni. Itt nem lehet doppingolni, anabolikus szteroidokat használni, mivel ha tisztán és csupán táplálékkiegészítőkkel készülsz, azokkal, akik ezeket a szereket használják, nem tudod felvenni a versenyt. Itt mindenki egyenlő esélyekkel indul. Például a Mamaián rendezett Tiger Classic versenyen, amelyen bárki indulhatott, megnyertem a junior nyílt kategóriát. Így hiába volt a másik közel 20 kilóval nagyobb mint én, az arányaim és izmaim kidolgozottsága jobbnak bizonyult.
– Gyakoriak a csalások?
– Sajnos igen. Pedig annyi verseny és szövetség van, ahol nincsenek vizsgálatok, így azok is meg tudják mérettetni magukat, akik ilyen anabolikus szteroidokat használnak, mégis indulnak ezeken is. Persze vannak olyanok, akik megússzák. Meg van az is, hogy bizonyos szintetikus anyag pár hét alatt kiürül a szervezetből, és utólag nem tudják kimutatni a doppingvizsgálat során. Amúgy Tatabányán öt embert vittek el poligráfos vizsgálatra, közülük ketten lebuktak.
– Ilyenkor eltiltás következik?
– A versenyek előtti regisztrációkor mindig aláírunk egy szerződést, miszerint ha hívnak, vállaljuk a tesztet, és amennyiben pozitív eredményünk lesz, akkor eltiltás következik a szövetség részéről, továbbá 500 euró pénzbüntetés is jár. Azoknál a testépítőknél, akik anabolikus szteroidokat, külsőleg bevitt mesterséges hormonokat használnak, jobb a fehérjeszintézis, gyorsabban beépülnek a fehérjék az izomzatba, így sokkal könnyebben tudnak izmot építeni. A diétával pedig különböző szereket használnak, amelyek növelik a testhőmérsékletet, pörgetik az anyagcserét, hozzájárulnak ahhoz, hogy könnyebben menjen a zsírleadás. Természetesen sokkal nagyobb munkát, kitartást, odafigyelést igényel, de van jövője az egyre felkapottabb természetes testépítésnek, én ezt szeretném továbbra is csinálni.
– Hogyan lesz az ember testépítő?
– Több mint tíz évet fociztam, otthon pedig édesapám útmutatásával edzettem is. Beszereztünk egy fekvenyomó-padot, kicsi súlyokkal kezdtem. Hamar megtetszett, így a foci mellett edzőterembe is kezdtem járni. Aztán komoly térdsérülést szenvedtem, emiatt abba kellett hagynom a labdarúgást, így csak a terem maradt. Eleinte a táplálkozásra nem figyeltem, ám idővel egyre jobban kezdett érdekelni a testépítés, utánaolvastam, hogyan s mint működik, mit kell alkalmazni ahhoz, hogy minél jobb legyek. Egy idő után magamnak kezdtem főzni, leváltam az otthoni kosztról, táplálékkiegészítőket, vitaminokat és ásványi anyagokat kezdtem szedni.
– Mikor kezdtél versenyezni?
– Az első testépítőversenyem Udvarhelyen volt, a Fit.Feelben, 2011-ben a junior kategóriát megnyertem. Ez nagyon feldobott, így elmentem Budapestre minősítő versenyre. Itt nincsenek helyezések, hanem a bírók felértékelik a testedet, hogy kategóriádban milyen szinten vagy – arany, ezüst vagy bronz –, így megtudod, merre kell fejlődnöd. Ott arany minősítést kaptam. 2012-ben fekvenyomó-versenyt nyertem a Fit.feelben, majd Magyarország legszínvonalasabb megmérettetésén, a Superbody versenyen szerepeltem, juniorban negyedik lettem. Különböző okok miatt tavaly nem versenyeztem, majd idén tavasszal ismét nekifogtam.
– Hogyan készülsz fel egy versenyre?
– Az utolsó hét a vízhajtásról szól, ilyenkor a bőr alatti vizet próbáljuk minél jobban kihajtani a szervezetből, bele az izomba, hogy az teltebb legyen, a bőr pedig feszüljön rá, hogy az izomrostok és izomtónusok minél jobban látsszanak. Már a hét elején brutális mennyiségű vizet fogyasztunk, hétfőn, kedden 8–10 liter, szerdától már 10–12 liter fogy, emellett a vízhajtás miatt csalán- és zöld teát is iszom. A víz nátriummentes, mivel a nátrium megköti a vizet a szervezetben. Az étel, amit fogyasztok, fűszer nélküli, csak párolva eszem a halat, mellé brokkolit, cukkinit vagy kígyóuborkát eszem. A versenyre való készüléskor szénhidrátürítés is történik, jó pár kiló lemegy rólunk. Feszesek leszünk így, szépen mutatunk a színpadon.
– Mennyit edzel?
– Versenyszezonban heti tizenhárom edzésem van, csak vasárnapra jut egy. Minden reggel legalább egyórás kardio, aerob jellegű edzést végzek futópadon vagy taposóban. Ez idő alatt motivációs filmeket is szoktam nézni, kedvencem a Rocky Balboa. Vannak specifikus testépítőfilmek is, mindegyiket legalább ötvenszer láttam. Elsőéves egyetemista vagyok az orvosi egyetemen, voltak olyan napjaim, hogy reggeltől estig szünet nélkül volt órám, nagyon húzós volt. Reggel letudtam az aerobedzést, elmentem órára, magammal vittem bedobozolva az ételemet, ahogy este végeztem, mentem is a terembe, lenyomtam a súlyzós edzéseket, és mire este 11-re hazaértem, csak annyit tudtam csinálni, hogy a másnapi kajámat elkészítettem, fekhettem is le. Nehéz volt, de ez a kitartásról szól.
– Mik a céljaid?
– Jó lenne, ha kapnék külső segítséget is, mivel nagyon drága sport. A táplálkozás része havi szinten több mint ezer lejbe kerül. Hamarosan elkezdem a felkészülést őszre, sokkal több a verseny, mint tavasszal, lesz Európa-bajnokság is Csehországban.
– Sok emberben megvan a negatív sztereotípia a testépítőkkel szemben, kinézik a tömegből a „felfújt” embereket. Te hogyan viszonyulsz ehhez?
– Persze, ha tűvel megszúrják a karomat, leereszkedik, és kompresszorral vagyok felfújva. Az, hogy természetes körülmények között egy kiló izmot felpakolj magadra, rengeteg munkát igényel. Ha egy év alatt 2–3 kilót fel tudsz magadra vinni, az már nagyon jó teljesítmény, ennyi már meg is látszik a testen. És milyen keveset jelent, ünnepekkor annyit felszedsz magadra, igaz, az nem izom. Sok nőtől hallottam, amint mondták, hogy nem akarnak súlyzózni, mert csúnyák és túl izmosak lesznek. Nem tudják, hogy mennyit kell dolgozni, edzeni, odafigyelni a táplálkozásra, mennyi csirkemellet be kell nyomni az arcba, hogy izomtömeget növeljenek. Szerintem a fejlődés hetven százalékban az ételen múlik, a többi edzés és pihenés. Izomépítés szempontjából a pihenés is nagyon fontos, hiszen tévhit, hogy az izom akkor nő, amikor edzel. Edzés során sérül, mikroszakadások keletkeznek az izomban. Az utolsó két ismétlés a legfontosabb, amikor már nagyon nehezen megy, nagy fájdalomba kerül végrehajtani, de ki kell bírni. Ugyanaz történik mint a csonttörésnél, mert ahol összeforr, kicsivel vastagabb és erősebb lesz. Az izomnál is így működik, a mikrosérülések regenerálódnak, vastagabbak és erősebbek lesznek. Számomra a lábedzés a legdurvább, ha a végén nem vagyok rosszul, akkor tudom, hogy valamit nem jól csináltam. Felkészülésem alatt volt olyan is, hogy a kétórás edzésből negyven percet a vécén töltöttem, mert annyira rosszul voltam.
– Akkor szét kell tépned magadat belülről?
– Így van, minél jobban megölöd magad, annál jobb lesz. Kegyetlenül hangzik, de ez a legjobb út a célhoz. A teremben az utolsó két ismétlésnél néha az arcom is eltorzul, sokan megnéznek, és nem értik, miért. Sok hobbigyúrós lejön edzeni, de közben telefonál, facebookozik stb. Számomra az nem edzés, én teljesen kizárom a külvilágot, nem beszélek senkivel, maximum az edzőpartneremmel.
– Kiből lesz testépítő?
– Ahogy minden sport, ez is genetikafüggő, mert például egy 150 centis ember nem lesz kosárlabdázó. Itt a testfelépítéstől függ sok minden. Kevésbé jóval is lehet eredményeket elérni, de kiválókhoz már más kell.
Both Richárd korábbi eredményei. Fit.feel junior testépítés – 1. hely; Aminostar Fitness Weekend, minősítő férfi testépítés – arany minősítés; Fit.feel súlyemelő verseny – 1. hely; Superbody tinédzser kategória (T2) – 4. hely; Fit.feel Powerlifting verseny – 1. hely. Idei eredményei. Bodysport Kupa, tinédzser tehetségkutató 5. hely; Tiger Classic (Nagyszeben) junior testépítés 3. hely; Tiger Classic (Mamaia) junior testépítés 1. hely, felnőtt testépítés 6. hely. Tatabányai natural bajnokság magyar junior 2. hely, felnőtt 3. hely, nemzetközi junior 3. hely, nemzetközi felnőtt 5. hely; Natural testépítő-világbajnokság (Szlovákia) 10. hely.
szóljon hozzá!