Utazás néptánccal Csíkból a Jászságba

Az előadást Szűcs Gábor koreográfus, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője rendezte, mint mondta, arra törekedett, hogy egy „autentikus folklórműsort” vigyenek színpadra. Kifejtette, András Mihálytól, a Hargita együttes igazgatójától kapta így a megrendelést, mivel a néptáncegyüttes legutóbbi produkciói, mint a János vitéz, az Ördöngösök Füzesen vagy akár a Hagyaték is, olyan előadások voltak, amelyek „dramaturgiai szálakkal bőven megszőve, narrátor segítségével érthetően elmagyarázták még a laikusok számára is, hogy mit láthatnak a színpadon”. Ezek a produkciók, habár a hagyományőrzés szerves részük, közelebb állnak a táncszínházhoz, mint a néptánchoz – véli Szűcs.

Öt éve dolgozott már az együttessel, amikor a Táncba fordulva című előadást mutatták be, most hasonló felfogásban „rakták össze” a legújabb műsort. A koreográfus olvasatában az autentikus folklór szigorúan az adatközlők táncára épül. „Az autentikus koreográfia lényege, hogy a paraszti tánc mivoltja a színpadon lehetőleg abban a formában jelenjen meg, mint a valóságban, vagyis ahogyan azt az adatközlő táncosoktól megtanultuk. Természetesen ezt a táncnyelvet be kell ágyazni egy színpadi produkcióba” – összegzett.

A Vándorúton című előadásban is létezik egy „kitapintható” dramaturgiai fonal, gyakorlatilag egy utazásra hívnak. Felcsíkról indulunk, majd a Jászság, Nyírség, Szilágyság, Kalotaszeg, Bonchida, Mezőkölpény, Vajdaszentivány néprajzi tájegységeken megállva, ugyanide térünk vissza. Ezzel párhuzamosan létezik egy időbeli utazás is, amely az emberi sorsfordulók érintésével – mint például a házasság – a születéstől a halálig tart. Minden állomáson az illető néprajzi tájegységek zenéjének és táncainak jellegzetességeivel ismerkedhetünk meg. Jászságon például a tánc és persze a népviselet is polgáriasabb, mint máshol. Nyírség esetében már kitapinthatók az átmenetek a paraszti és a polgári táncok között. A Szilágyságban verbunkost járnak, hisz a „legényeket” itt sorozzák be katonának. Mezőségen a koreográfus a magyar és román tánckultúra kettősségét firtatja, Kalotaszegen pedig egy lakodalmi mulatság közepébe visz, Vajdaszentiványon a magyar és cigány tánckultúra egymásra gyakorolt hatását vizsgálja, visszaérve Csíkba az elmúlás és újjászületés kérdéskörét járja körül a zene és a tánc segítségével.

A történet nem annyira kidolgozott, mint a táncszínház esetében, Szűcs Gábor sokszor az interpretálásra, a továbbgondolásra ösztönöz, inkább a néptánc nyelvén mesél és persze a népi zenéén, hiszen ez a két tényező elválaszthatatlan egymástól. Ezt majd az ősbemutatón is láthatják az érdeklődők, amikor is a Zagyva Banda nemcsak a háttérben húzza, hanem sokszor együttműködik a táncosokkal.