Szinte minden jelentős alkotást elhoztak a Csontváry-életműből

– Milyen rendezési elv alapján rendezték a kiállítást?

– Ismertem a Csíki Székely Múzeum kiállítótereit, jártam itt tavaly, felmértem a helyiségeket, és az alapján elképzeltem, hogy ez a tér körülbelül hány műtárgyat tud befogadni. Szerettünk volna minél teljesebb életművet bemutatni, hogy aki idejön, annak tényleg ne legyen hiányérzete, hogy most itt valamit nem lát. Nyilvánvalóan a nagyméretű, húsz-harminc négyzetméteres képeket nem hoztuk el, de azokat leszámítva, az életmű legkorábbi és legkésőbbi képei is itt vannak, és az életmű szinte minden jelentős alkotása látható. Itt ülünk most a Magányos cédrus előtt, tehát ez is itt van, láthatjuk a Jajcei vízesés című alkotását, az önarcképét, itt vannak a müncheni portrérajzai, tanulmányai, a Nápoly-környéki képei, valamint a jeruzsálemi képekből egy, az athéni képekből kettő. Szinte minden. Tehát aki idejön, az egy teljes Csontváry-élményt fog kapni. Megjelent egy szép kiállítású katalógus, benne található a bevezető tanulmányom és a képekről külön leírások, elemzések, értelmezések. Ennek a könyvnek a segítségével ezt a kiállítást végignézve úgy érzem, nem lesz hiányérzete senkinek.

– Csontváry Kosztka Tivadart gyakran úgy emlegetik, mint egy egyéni stílusban alkotó, különc művészt.

– Csontváry művészete a magyar művészettörténetben különleges helyet foglal el. Legalább egy jó ötven éve Csontváryra úgy tekintünk, mint a korszak vagy a magyar művészet legeredetibb, legjelentősebb alkotójára. De még mindig nem nagyon értjük, hogy miért olyan jelentős ez az életmű, mert semmihez nem hasonlít. Próbáltuk Nyugat-Európában is bemutatni húsz évvel ezelőtt. Nem értették, mert nem hasonlít semmihez sem. Ha most idejönne egy magasan képzett angol, amerikai vagy francia művészettörténész, és megkérdeznénk, hogy mit gondol, mikor készültek ezek a képek, nem tudná megmondani. Mert ezeknek a képeknek egyéni stílusuk van, és bizonyos értelemben tényleg nem kötődik a korához. Az az érdekes benne, egyre inkább azt látom Csontváryban, hogy egy nagyon eredeti figura. A látásmódja, a problémák, amiket keres a természetben, a legkülönbözőbb fényviszonyok, a napfénynek a színei, az alkonyatoknak a színei, a különböző fényeffektusok, ezek egymásra való hatása – van egy külön terem, ahol csak az éjszakai és alkonyati képeket állítottuk ki – és olyan megszállottsággal és kifinomult látással közelített a problémák felé, olyan elvek mentén, ami nem jellemző egyik kortársára sem. Teljesen eredeti – ez az ami a mai napig elbűvöli a nézőt. Emiatt egyrészt nehezen érthető, de ami miatt mégis nagyon-nagyon szerethető. Számunkra azért fontos, mert látjuk, hogy ez a miénk. Szeretnénk, ha más is értené, a nagy világ-művészettörténet, a nagy központok, Amerika és Nyugat-Európa, de azt gondolom, hogy egyelőre nem baj, ha nem értik. Az a lényeg, hogy mi egyre világosabban lássuk az ő eredetiségét, amit lehet nevezni nagyságnak is vagy zsenialitásnak. De mindenképp vegyük észre a látásnak a bátorságát, a kifejezésnek, a színezésnek a bátorságát, ezek nagyon fontos dolgok. Ez a festészetének a legjellemzőbb sajátossága. Aki ide eljön és így nézi, ezt meg fogja tapasztalni.

– Miben mérhető a hatása a magyar képzőművészetben? Ismerünk-e követőket?

– Miközben azt mondjuk, hogy ő az egyik legjelentősebb mester és egyik legjelentősebb festőművészünk, mégis rettenetes magányban áll a művészettörténetben. Mert sem igazi előzménye nincs, nem mondhatom azt, hogy ő valakire nagyon hasonlítana az elődök közül, vagy valakit nagyon utánozni akarna, és követője sincs. Ő nem szívesen beszélt a festészetéről. Az elhivatottságáról mesélt, arról, hogy miért fontos az ő művészete – ahogy ő mondta – az egész magyarság számára, de arról, hogy hogyan készültek a képei, arról soha nem beszélt. Mindig elhárította és azt mondta, hogy ez az isteni erőnek a hatása. Nem voltak közvetlen követői, viszont az 1960-as évektől, amikor Csontváry úgymond „divatba jött” és megjelent Németh Lajos első tudományos monográfiája róla, és itthon is nagy kiállításokon mutatták be a műveit, majd az 1970-es évektől, amikor megnyílt Pécsett a Csontváry Múzeum, ahol a legtöbb műve ki volt állítva, onnantól kezdve voltak fiatal művészek, akik a képzeletbeli mesterüknek tekintették őt. De ők se nevezhetők igazán Csontváry követőinek, hanem inkább olyanoknak, akik Csontváry ihletése alatt dolgoztak. Akiknek a festésstílusában, az ecset kezelésében, színességében valahogy ott van Csontváry hatása. Én leginkább Földi Péter festészetében látom Csontváry erős ihletettségét, nem hasonlít rá, mégis egy olyan koncentrált minőség az övé, ami a Csontváryéhoz fogható.

Csontváry Kosztka Tivadar
Csontváry Kosztka Tivadar 1853. július 5-én született a Sáros vármegyei Kisszebenben. 1873-ban Léván és Iglón gyógyszerészként dolgozik, majd Pesten beiratkozik az orvosi egyetemre. 1876-ban, miután megszerzi a gyógyszerész diplomát, a jogi egyetemre iratkozik be. 1880-ban kezd rajzolni. Ebben az évben véli hallani azt az égi kinyilatkoztatást, amely szerint ő kell legyen a világ legnagyobb festője. 1894-ben Hollósy Simon festőiskolájában tanul, majd Friedrich Kallmorgen tanítványa lesz Karlsruhében. Párizsba, Rómába, Nápolyba utazik. 1900 őszén Csontváry néven mutatkozik be a Nemzeti Szalon kiállításán. Sokat utazik. 1905-ben elkészül a két Nagy Motívumot ábrázoló alkotása. Ugyanebben az évben a városligeti Iparcsarnokban megnyílik az első budapesti kiállítása. 1907 a cédrusképek időszaka. 1908-ban kiállítást rendez Budapesten. 1909-ben megfesti utolsó festményét, a Tengerparti sétalovaglást. Utolsó kiállítását 1910-ben rendezi a budapesti régi József Műegyetemen. Csontváry 1919. június 20-án halt meg a budapesti Szent János-kórházban.