
„Az udvarhelyiek száz évvel ezelőtt kísértetiesen ugyanolyan problémákkal küzdöttek, mint mi manapság” – árulta el portálunknak Novák Károly-István március 9-én, szerdán a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnál Azok a boldog békeidők Székelyudvarhelyen című kötetének bemutatóját követően. A könyvet Róth András Lajos mutatta be a hallgatóságnak.
2011. március 10., 15:522011. március 10., 15:52
2011. március 10., 16:002011. március 10., 16:00
A szerző témaválasztása nem véletlen, hiszen az ún. békeidő, az Osztrák–Magyar Monarchia korszaka számos gazdasági és kulturális fejlődésnek adott teret nemcsak Magyarország, de Székelyudvarhely életében is. „A kötet kiadását körülbelül tízéves gyűjtés előzi meg” – tudtuk meg a történelem szakos Nováktól, akinek e könyvet megelőzően a jelzett korszakról már számos, kisebb terjedelmű kiadványa jelent meg az Areopolisz tanulmánykötet-sorozatában. „A törzsanyagot az az írásom képezte, mellyel az első fokozatú pedagógiai továbbképző vizsgára készültem. Utólag gondoltam meg, hogy a bővített anyagot érdemes lenne kiadni” – mondta a szerző.
Novák eredetileg a középkori történelemre szakosodott, tudtuk meg, de tanárként és az adott körülmények között komolyabb „középkorász” munkába nem tudott fogni. „Érdekelt Székelyudvarhely múltjának ez a szelete, de főként a hétköznapi, gazdasági, fürdőélettel kapcsolatos tudnivalók” – mesélte a szerző, megjegyezvén, könyvében a korabeli politikával csak vázlatosan foglalkozik. „Nem dicsőség felfedezni a meleg vizet, így arra törekedtem, hogy olyasmiről írjak, ami máshol még nem jelent meg” – magyarázta Novák. Mint megtudtuk, a nyersanyag főként a városi és csíkszeredai könyvtár, valamint a székelyudvarhelyi református és katolikus egyház levéltárából származik, de szépirodalmi, önéletrajzi műfajú forrásokat is felhasznált a szerző. „A könyv a teljesség igénye nélkül mutatja a korabeli székelyudvarhelyiek mindennapi életét. Furcsamód Udvarhely akkor, száz-százhúsz évvel ezelőtt is olyan volt, mint ma, az emberek kísértetiesen hasonló problémákkal, környezetszennyezéssel, közéleti vitákkal küzdöttek” – tette hozzá Novák.
A rendkívül olvasmányos, „nem csak a szűk szakmának szánt” kötetet számos korabeli illusztráció és fénykép színesíti. Munkája folytatásáról érdeklődvén Novák Károly-István portálunknak elmondta, a téma megközelítőleg sincs kimerítve, hiszen „széltében-hosszában, bármerre lehetne azt bővíteni”. Az Azok a boldog békeidők Székelyudvarhelyen című könyvet Udvarhely könyvesboltjaiban vagy kiadói áron a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén kereshetik az érdeklődők.
Rendhagyó tisztújító közgyűlést tartott december 26-án az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF). Az évzáró rendezvényen több évtized után először ellenjelöltje is volt a hivatalban lévő elnöknek.
Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.
Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.
A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.
Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.
Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.
Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.
Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.
szóljon hozzá!