Széchenyi és/vagy Kossuth

Csorba László

Gyarmati Zsolt vállalta a házigazda szerepét, mivel az ő meghívására érkezett az újkori történelemmel foglalkozó szakember. A Széchenyi és Kossuth közt zajló vitáról könyvtárnyi anyag íródott már, két olyan meghatározó személyiségről van ugyanis szó, akik a modern magyar polgári állam kialakulásánál bábáskodhattak – emelte ki a Csíki Székely Múzeum igazgatója.

Csorba László azzal indított, hogy hajlamosak vagyunk gyakorlatilag a saját gondolatainkat Széchenyin vagy Kossuthon keresztül közvetíteni. Több mint százötven év távlatában azonban sok minden megváltozott, a mai ember sokszor már nem tudja helyesen értelmezni a korabeli történteket, elhangzottakat. Szerinte a történésznek az a szerepe, hogy tolmácsoljon, hogy az említett személyiségek álláspontját a lehető legközelebb hozza. Egy nagyon egyszerű példát hozott fel. Deák Ferencnek volt egy korabeli anekdotája: „A házasság olyan, mint a rántott csirke, a férfiak soha sem tudják, hogy melyik darabot veszik a tányérjukra…” Ezt ma már nem érthetjük meg, csak akkor, ha ismerjük a korabeli konyhaművészetet ugyanis a 19. században nagyon vastagon panírozták a rántott csirkét, és a vastag bunda alatt nem lehetett sejteni, hogy milyen falat rejlik.

Óvatosan kell bánni az évszázadokkal ezelőtt történtekkel, a történész szerint éppen ezért nem is egy Kossuth-Széchenyi vita létezik, hanem legalább kettő. A fontosabb ezek közül persze az eredeti, melyet a két politikus a korabeli sajtóban lefolytatott. A másik, vagy a többi vita már értelmezésnek számít, hiszen sokan elemezték ezt a vitát – említsük most csak a legfontosabbakat: Móricz Zsigmondot, Kemény Zsigmondot vagy Szekfű Gyulát –, ezek a személyiségek viszont már belevetítik ebbe a saját álláspontjaikat. Így történhetett meg, hogy például a 19. század negyvenes éveiben Kemény Zsigmond teljes mértékben Kossuth mellé áll, és nem fogadja el Széchenyi ajánlatát, hogy a Jelenkor hasábjain szellemi vitát folytasson vele. Később, a forradalom leverése után már Széchenyinek ad igazat.

Fontos tehát az alapvető gondolatoknál felvenni a szálakat. A történész az est során portrét készített a két személyiségről. Széchenyi a zseniális „hídember”, aki az egyes elemek között megtalálja az összefüggést, aki angliai utazásai során gyűjtött tapasztalatai nyomán szeretné felemelni a középkori állapotokból az országot. Ő volt az, aki rájött, hogy Pestet és Budát híddal összekötve létrejöhet egy modern főváros, vagy a Duna hajózhatóvá tételével a közép-európai ország egy megkerülhetetlen állam lesz a nemzetközi kereskedelem szempontjából. Széchenyi viszont békésen, az osztrákokkal együttműködve képzelte el ezt a felemelkedést.

Kossuth viszont – 1828-ban – jegyzője volt annak a bizottságnak amely Zemplény megyében az országos összeírás felülvizsgálását végezte. Erre azért volt szükség, mert a birtokosok az előző összeírásnál nem vallották be, hogy mennyire szegények a jobbágyok, hogy nagyobb tizedet tudjanak szedni tőlük. Annyira hamis adatokat küldtek fel, hogy maga a császári kamra rendelte el a felülvizsgálást, az újraösszeírást. Kossuth Lajos személyesen keresett fel több száz jobbágyportát, ahol szembesült a nagyfokú szegénységgel. Rájött, hogy ezek az állapotok tarthatatlanok, és bármikor véres felkelés robbanhat ki. Egyedüli megoldás a jobbágyfelszabadítás.

A vita fő pontja tehát a jobbágyfelszabadítás volt – véli a történész. Széchenyi írta a Jelenkorban, hogy a népre nem lehet politikai döntést bízni. Indoklásul azt a bibliai képet hozza be, amikor a nép választhatott Krisztus és Barabás között, és nem a megváltót, hanem a gyilkost mentette fel. Szerinte nem szabad demokratikus döntést megengedni a néptömegek számára, ezt csak felvilágosult, művelt emberek tehetik meg helyettük, mert csak az ilyen politikusok hozhatnak jó döntést.

Kossuth válaszolt erre a képre a Pesti Hírlapban, kiemelte, valóban a tudatlan nép Barabást választotta, de a legnagyobb tévedés lenne úgy tenni, mintha nem tudnánk, hogy a nép valamikor választani és dönteni fog. Ha pedig műveletlen, akkor rosszul dönt. Tehát nem a döntés jogától kell megfosztani őket, hanem az a feladat, hogy olyan állapotba kell hozni őket, hogy jól döntsenek. Kossuth az 1840-es években megnyerte a vitát, Széchenyi a kialakított álláspontjával valósággal elszigetelődött – emelte ki Csorba László.

A „második” vitáról a történész azt jegyezte meg, hogy azt – legalábbis az értelmiségiek, a vitaelemzők körében – Széchenyi nyerte. Az ő nyomán létesült a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Lánchíd. Továbbá olyan nagyszerű korszakváltó műveket hagyott hátra, mint a Hitel vagy a Világ. Kossuth ilyen kézzelfogható eredményeket nem tudott felmutatni, hajlamosak vagyunk őt könnyebben elfeledni, pedig az ő érdeme a jobbágyfelszabadítás. Kossuth hírneve sokat kopott, de megőrizték a népdalok, mert a kétszázezer önkéntes katona nem a Lánchídért vagy a Duna hajózhatóvá tételéért vonult csatába, hanem a szabadságáért.

Csorba László szerint ma nincs arra szükségünk, hogy az egyik vagy a másik ragyogó politikai személyiség mellett tegyük le a voksot. Főképp azt kellene mellőzni, hogy az egyik befeketítésével próbáljuk fényezni a másikat. Inkább azt kellene szem előtt tartani, hogy Kossuth és Széchenyi, bármennyire is ellenkező álláspontot képviseltek, ezeket a véleménykülönbségeket félretették akkor, amikor Batthyányi-kormány minisztereiként együtt kellett működjenek.