Részegh Botond: Jó hírnevű galériát akarunk

Nagy nevekkel indítják újra a Petőfi utcai Kriterion Galériát, amely mivel teljesen más kritériumok alapján fog működni, fel is vette az Új Kriterion Galéria nevet. Elsőként Mircia Dumitrescu bukaresti grafikus tárlatát láthatják, mely pénteken 19 órakor nyílik. Részegh Botond képzőművészt bízták meg a kurátori teendők ellátásával. Az alábbi összeállításunkban a terveiről faggattuk.

Szőcs Lóránt

2011. december 08., 18:082011. december 08., 18:08

2011. december 08., 19:532011. december 08., 19:53

Részegh Botond a neves bukaresti grafikus, Mircia Dumitrescu tárlatával járatná be az Új Kriterion Galériát

– A galéria nevében szereplő új jelző nemcsak a kiállítótér felújítására vonatkozik, hanem más lesz a működtetési koncepció. Vázolja fel ezeket az elveket.

– Csak előre jól kidolgozott koncepciók alapján működhet jól egy galéria, úgy gondolom, hogy elismert, neves alkotókat, művészeket kell meghívni. Kéthavonta tartunk kiállítást, ahhoz, hogy ezeket a képzőművészeket meg tudjuk nyerni, nekünk is szükséges valamit cserébe nyújtani. Minden kiállítónak katalógust fogunk biztosítani, sikerült ehhez támogatóként megnyerni a Bookart Kiadót. Művészettörténészeket kérünk fel, hogy elemezzék a tárlatainkat. A katalógusok kiállításonként körülbelül 1000 euróba kerülnek. A kiadványokat természetesen értékesítjük, remélem, az eladásukból a harmadik-negyedik tárlat után fog származni némi bevételünk is. Továbbá saját honlapra, emellett a Cărtureşti.ro portálra is feltesszük a katalógusainkat, de magyarországi hálózatokkal is kapcsolatot építünk ki. Természetesen a művész utaztatását, itt-tartózkodásainak költségeit és a műtárgyak szállítását is álljuk.

Nem törekedünk profitálni a galériából, arra viszont odafigyelünk, hogy ne legyen veszteségünk. Nevessé szeretnénk tenni a galériánkat, persze ismerjük a határainkat is, ez nem egy nagy kiállítótér, nem is lehet igazán galériának nevezni, hisz a fronton nincs bejárata. A fogadófalon is letakartattam az ablakokat, hogy a galériába lépő ne a kinti világot, hanem a műtárgyakat lássa. Másfelől, peremvidéken élünk, és nem lehetnek túl nagy elvárásaink. Nem tudunk például egy New York-i galériahálózatba bekapcsolódni, ahhoz túl kicsik vagyunk és túl kevés a pénzünk. Egy jó hírnevű bemutatótermet akarunk kialakítani. Gondolok például a sepsiszentgyörgyi Magma Galériára, ahol most Dan Perjovschi kiállítása látható, aki szerintem jelenleg a legelismertebb romániai művésznek számít, másról nem tudom, hogy lett volna kiállítása például a New York-i MoMA-ban (The Museum of Modern Art, vagyis a Modern Művészetek Múzeuma – a szerk.).

– Milyen feltételekkel lehet jelentkezni, kiállítani az érdeklődő képzőművészeknek?

– Örülök a kérdésnek, mert előre szeretném kifejteni, hogy meghívásos, felkéréses alapon fogunk működni, szóval mi szólítjuk meg a művészeket, és nem fordítva. Tudomásom szerint a komolyabb galériáknál sem szoktak jelentkezni művészek, hogy bemutatkoznának egy tárlattal. Ennek a világnak már úgy érzem, vége. Úgy tartom, hogy a mai világban nem a galériavezető vagy kurátor feladata, hogy a művészeknek hírnevet szerezzen. Mi már befutott, ismert művészeket kértünk fel.

Jövőben Vásárhelyi Antal grafikus, Rădvan Alexandru festő, Gáal József festő állít ki az Új Kriterion Galériában. Városnapokra, minden évben egy-egy helyi művészt fogunk meghívni, 2012-ben Jánosi Antal jelentkezik tárlattal. Továbbá, úgy tűnik, hogy egy angol festőt, Dianne Kaufmant is sikerült megnyernünk, valamint Duliskovich Bazil festő is bemutatkozik nálunk. Vendégünk lesz továbbá Tóth György fotóművész is, akit Yoko Ono kért fel, hogy portrét készítsen róla.

– Mircia Dumitrescu tárlatával nyitnak, miért őt hívták meg az avatóra?

– Nemcsak, hogy elismert művész, aki a bukaresti képzőművészeti egyetem tanára, hanem nagyon is kötődik vidékünkhöz. A Szárhegyi Alkotótábor alapításánál is ott volt, és rendszeresen jár erre, két éve például a Free Camp alkotótáboron is részt vett néhány diákjával. Szimbolikus üzenete van ennek a meghívásnak, mivel egyetemi tanárként is nagyon sok csíki diákot támogatott, istápolt a bukaresti képzőművészeti egyetemen. Úgy gondolom, hogy indulásként egy olyan művészeti berkekben elismert személyt kellett meghívni, aki már járt nálunk. Továbbá mellette szólt az is, hogy tesztelni szerettük volna, miként működik a galéria, és könnyebb Bukarestből egy alkotót elhozni, mint Budapestről. Örvendünk annak is, hogy maga a kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kelemen Hunor elvállalta, hogy megnyitja az első tárlatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom

Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés