Másfélszáz dráma érkezett a pályázati felhívásra

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Szükség van a fiatalos lelkületre és a friss drámákra, ezért szervezték meg idén második alkalommal a dráMÁzat című pályázatot. Az alkotások kiértékelését követően az eredményhirdetés is megtörtént, a nyertesek drámáit pedig bemutatják a közreműködő színházak.

Becze Dalma

2014. november 16., 15:092014. november 16., 15:09

Az első ilyen pályázatot 2011-ben hirdették meg a dráMa – kortárs színházi találkozó kapcsán. A cél a kortárs drámairodalom népszerűsítése volt, akárcsak a kortárs szerzők alkotásra bírása. A kezdeményező a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt, azonban ahogyan Nagy Pál intézményvezető mondta a pénteki sajtótájékoztatón, egyedül nem tudták vállalni a továbbiakban. „Partnereket kerestünk, akik segítségével eleget tudunk tenni a pályázati felhívás során megígérteknek. Így kerültünk kapcsolatba a Nagyváradi Szigligeti Színházzal és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, amelyekkel közösen írtuk ki a második dráma pályázatot. Örvendünk, hogy 152 alkotás érkezett, hiszen ez bizonyítja, hogy van érdeklődés a drámairodalom iránt” – mondta Nagy Pál.

Érkeztek pályaművek Magyarországról, Ukrajnából, Szlovákiából, illetve Nagy-Britanniából is. Idén három kategóriát hirdettek meg: Debüt, dráMAíró, illetve dramAutor. Az első kategóriába pályakezdő drámaírók munkáit várták, 82 érkezett. A nyertes debütáló alkotást, a nagyváradi Szíjártó Tímea Aletta Az eset című drámáját a Szigligeti Színház mutatja be a következő évadában, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem egyik rendező szakos diákjának közreműködésével. A második kategóriába a már gyakorlott drámaírók alkotásait várták, a 35 beérkezett pályázatból a budapesti Szmodis Jenő Ultimátum című drámája bizonyult a legjobbnak. A harmadik, a román nyelvű dráma kategóriába szintén még meg nem jelent, bemutatásra nem került írásokat várták. A 35 pályamunka közül a bákói Laurențiu Budău Apocalipsa vine de pe Facebook című műve bizonyult a legjobbnak. Az utóbbi két kategória győztesének drámáját az együttműködő színházak a 2015–2016-os vagy az azt követő évadban vinnék színpadra.

A Tomcsa Sándor Színház dramaturgja, Demeter Kata, aki tagja volt a zsűrinek elmondta, nem volt könnyű dolguk. „Természetesen voltak olyan alkotások, amelyeket első olvasás után félretettünk, de nagyon sok pályamű megosztotta a zsűrit, amelynek tagjai között volt kritikus, rendező, dramaturg és drámaíró. Erős volt a mezőny, ám az első helyezettek messzemenően kiemelkedtek” – mondta a zsűritag.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei