Irodalom mint nemzetépítő tényező

Pomogáts Béla dedikálja könyvét

A diplomata egyszemélyes intézménynek nevezte a szakembert, hisz irodalomkutató és elemző írásai könyvtárnyi anyagot tesznek ki, Kozma Mária, a könyvkiadó főszerkesztője pedig úgy vélekedett, hogy azért olvasmányosak a kritikái, mivel minden íróval, költővel személyes, közvetlen kapcsolatokat is ápolt.

Kozma Mária többek között arra kérte az irodalomtörténészt, hogy vázolja fel, miként válik egyre cseppfolyósabbá napjainkban az irodalmi kanonizáció. Pomogáts éles bírálattal illette a társadalmi életet, úgy vélte, hogy manapság a könyvkereskedések piaci stratégiái egyre jobban kezdenek hasonlítani ahhoz, ahogy a cipészüzletek árulják a lábbelit.

E mögött szerinte az áll, hogy a társadalom egyre inkább kezd eltekinteni az irodalmi kánontól, vagy ahogy ő inkább a klasszikus fogalomrendszerrel nevezte: „értékrendtől”. Szerinte még a kommunizmus idején sem volt annyira nyomasztó kísérlet a művek vagy az írók politikai kisajátítására, amint ez napjainkban történik. Mint megjegyezte, az utóbbi évtizedekben többször is nekifeszítették a kérdést, hogy miként tudja szeretni egyszerre Németh Lászlót és Déry Tibort. Nem tudta megértetni a piarista nevelése folytán elsajátított tanácsot, vagyis hogy legtöbbször az „és” kötőszót kell használni, a „vagy”-ot pedig mellőzni kell – magyarázta.

Az irodalomtörténész úgy tartja, hogy az irodalomnak nem az kellene legyen a célja, hogy a bal- vagy a jobboldalt erősítse – ahogy manapság ezt a többség próbálja elkönyvelni –, hanem ehelyett – ahogyan különben mindig is történt – a nemzetépítésben kell szerepet kapjon. Azt a példát hozta fel, hogy az ezeréves viharos történelmünk során, amikor a magyar állam részben vagy egészében megszűnt, akkor a nem létező politikai hatalom helyett az irodalom vette át és foglalkozott a nemzet problémáival. A polarizálódó mai társadalom oda vezetett, hogy már a szakembereket, mint például orvost, fogorvost vagy az autószerelőt sem a tudása miatt értékelik, hanem azt nézik, hogy melyik oldalon áll.

Pomogáts Béla az irodalomtörténeti sorozat címét is azzal indokolta, hogy azért lett Magyar irodalom Erdélyben és nem erdélyi magyar irodalom, mert szerinte az Erdélyben írt irodalom is mindig a nemzeti irodalom része volt. A kronológiai felosztással kapcsolatban pedig azt jegyezte meg, hogy 1968-tól kezdett újra magához térni a magyar irodalom Erdélyben. Addig romániai lexikonokban Sütő András neve például úgy szerepelt, hogy magyarul író román szerző, teljesen elszigetelték az írókat. 1968-tól azonban egy kicsit fellazult a nyomás, és szervezetek létrehozására is lehetőség adódott. Nem véletlen, hogy az irodalomtörténeti sorozat V. és VI. köteteiben a művek és az írók mellett itt az a közeg, intézményrendszer részletes elemzése is megjelenik, melyben alkottak, például részletesen kitér a Forrás első és második nemzedékére is.