Bodor Ádám a Székelyföld vendége

Az író nevéről valószínű, hogy nagyon sok olvasónknak hargitafürdői filmforgatás jut eszébe, a Dolina című film, mely Bodor Ádám Az érsek látogatása című könyve alapján készült.

Kossuth-díjas erdélyi magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, 1936. február 22- én született. Apja, Bodor Bertalan banki tisztviselő volt, akit 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítéltek.

Bodor Ádámot 16 éves korában szintén elítélték, mivel kommunistaellenes röplapokat terjesztett. 1952 és 1954 között a szamosújvári börtönben ült. Szabadulása után egy évig gyári munkásként dolgozott, majd 1955–1960 között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult. Utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott.

Karcolatokat és novellákat 1965-től kezdett publikálni az Utunkban, e korai művek Hemingway hatását mutatják. A Forrás-könyvsorozatban, 1969-ben megjelent első novelláskötete is A tanú címmel, ettől kezdve az első Forrás-nemzedék tagjaként tartják számon. Noha műgonddal kimunkált rövidprózáinak esztétikai értékét írásban nem sokan kérdőjelezték meg, és általában elismerő kritikákat kapott, az irodalmi és a közélet némely potentátja olykor olvasói levelek mögé bújva, máskor televíziós műsor keretében diákokkal elmondatva jelezte fenntartásait az iránt, hogy Bodor Ádám nem tartja szem előtt a szocialista realizmus követelményeit.

Mivel politikai okokból a sajtóban nem foglalkoztathatták, szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. A hetvenes évek elején Bacsó Péter és Fábri Zoltán egyaránt filmet készített egy-egy novellája alapján. 1974-ben a Kriterion kiadta második kötetét (Plusz-mínusz egy nap), majd 1978-ban megjelent a Megérkezés északra is. Első magyarországi könyvét, a Milyen is egy hágó? című válogatást a Magvető adta közre 1980-ban, amit nem sokkal később máig utolsó, Romániában megjelent magyar nyelvű kötete, A Zangezur hegység (1981) követett. Ebbe újabb keletű novelláit gyűjtötte össze.

A hetvenes évek végétől Erdélyben lehetőségei íróként egyre inkább beszűkülni látszottak, és életfeltételei nehezedtek, így 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1984-től a Magvető szerkesztője lett, újabb novelláskötete mégis – vagy épp ezért – a konkurens Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg. Az Eufrátesz Babilonnál (1985) már megmozgatta a jobb szemű anyaországi kritikusokat: Balassa Péter ekkor nevezi Bodor Ádámot kitüntetően a magyar novellistának.

Az igazi áttörést azonban mégis csak a Holmi novellapályázatán nyert első díj, valamint a Sinistra körzet (Magvető, 1992) című alkotás megjelenése jelentette, amit Bodor eddigi fő műveként tart számon az irodalomtörténet. Ebben a totalitárius rendszer működésmódját mutatja be egy erősen behatárolt, kevés szereplős, groteszk világban, mély iróniával és fekete humorral. A regény és a novellafüzér keresztezéséből született írás műfaji besorolásának kérdése máig tartó vitákat gerjesztett kritikusi körökben.

Az érsek látogatása (Magvető, 1999) hasonlóan átmeneti műfajú, de nemcsak ebben folytatója a Sinistrának: a helyszín a körzetre emlékeztet, egyik-másik alak onnan ismerős, és az írásmód sem különbözik lényegesen. A kritikusok ezúttal azonban nem voltak egyöntetűen lelkesek: bár vannak, akik az első regény méltó párjaként tekintenek a műre, mások könnyedebb hangvétele és kevésbé komplex struktúrája miatt bírálták. (forrás: Digitális Irodalmi Akadémia)