Amint bevonult a betlehemező Kaláka együttes a zsúfolásig telt Segítő Mária Gimnázium kollégiumának dísztermébe, pillanatok alatt karácsonyi hangulatot varázsolt a csíki közönségnek.
2011. december 07., 11:392011. december 07., 11:39
2011. december 07., 14:212011. december 07., 14:21
Régi szokás szerint a betlehemesek karácsonykor házról házra járnak, üdvözlő versük végén megkérdezik: szabad-e bejönni ide Betlehemmel? Ennek jegyében tartott tíz állomásos erdélyi koncertkörutat november 26. – december 7. között a Kaláka együttes, amelynek kilencedik helyszíne kedd este a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának díszterme volt. A karácsonyi hangversenynek a keretet a betlehemes játék biztosította, a műsorban elhangzottak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka-dalok, többek között József Attila és Kányádi Sándor versei csendültek fel.
Gyereksereg az első sorban
A betlehemes Kaláka-lemez 1987-ben jelent meg, eddig mintegy 400 előadást tartottak ezzel az összeállítással Magyarországon, Erdélyben, a Partiumban, Kárpátalján, Vajdaságban, Felvidéken, valamint Burgenlandban, Szlovéniában, Horvátországban is felléptek.
A Kaláka betlehemezői – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor és Radványi Balázs – belopták magukat a csíki közönség szívébe, a koncert egyfajta közös öröménekléssé változott át. Több mint hatszáz gyerek, fiatal és felnőtt fejezte ki tapssal köszönetét a koncert végén az együttesnek.
Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.
Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.
szóljon hozzá!