Fotó: Albert Orsolya
Az árak régi értékének feltüntetési kötelezettsége tíz éve, 2006 júliusában szűnt meg. Mint kiderült, az emberek nagy részének elegendő volt az eltelt idő arra, hogy elfelejtsék a „milliós világot”.
2016. július 06., 17:502016. július 06., 17:50
2016. július 06., 17:512016. július 06., 17:51
Csíkszereda és a környező falvak néhány kis üzletének elárusítói nyilatkozataiból az derült ki, hogy a vásárlók zömének mára már nem okoz gondot az új pénznemhez kapcsolódó fogalmak használata. Az eladók tapasztalatai alapján már egyre kevesebb az olyan vásárló, aki nem tud eligazodni a „milliók” és a „százak” között.
Régi helyett új lej
2005. július elsején vezette be a Román Nemzeti Bank (BNR) az úgynevezett erős lejt, ami azzal járt, hogy a bankjegyek végéről levágtak négy nullást. Az átállás megkönnyítése érdekében a régi bankjegyek 2006. december végéig érvényben maradtak (a két típusú árakat 2006. július elsejéig kellett párhuzamosan feltüntetni), így másfél évig párhuzamosan használta az ország a „négynullás” és az ezek nélküli pénzt.
A millió fogalmának használata a boltosok szerint már csak az idős (70 év fölötti) korosztályra jellemző, és közülük is nagyon sokan akadnak olyanok, akik figyelmeztetik egymást, hogy „már nincs milliós világ” – állítja az egyik eladó.
Elhangzott az is, hogy néhányan a nyugdíjukat új lejben számolják, viszont az üzletben fizetéskor még a régiben gondolkodnak.
Albert Ildikó csíkszeredai pszichológus szerint ebben az esetben egy átállásról van szó, amikor egy régi szokásról le kell mondani, és helyébe egy újat kell kialakítani.
Az átállás azoknál mehet nehezebben – véli –, akik alig hogy megszokták a kilencvenes években kialakult „milliós világot”, a kétezres évek közepétől már ismét a százas világára kellett váltaniuk.
Gerczuj Timea
szóljon hozzá!