Régi és új barátok a kalibáskői táborban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kutyaszánozásról igyekeztek be épp a Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület házába a pirospozsgás arcú gyerekek, amikor a tábor területére értünk. A téli vakáció alatt sítábort szerveztek a Kalibáskő Erdei Iskolában, amely keretében a sí- és hódeszkaoktatás mellett számos más programon vehettek részt a gyerekek.

Péter Beáta

2013. január 10., 17:592013. január 10., 17:59

2013. január 10., 19:082013. január 10., 19:08


Nincs olyan vakáció 2005 óta, hogy a Kalibáskő Erdei Iskolában ne szerveznének valamilyen tábort. Az oktatási időszakban is folyamatos tevékenység zajlik, mellyel főként a kisiskolásokat célozzák meg, az utóbbi időben pedig egyre több óvodás csoportot is bevonnak a foglalkozásokba. Amint azt a tevékenységek vezetője, Kovács Ildikó elmondta, az V-VIII. osztályos diákokat nagyon nehéz kicsalogatni, a nagyobbakat pedig szinte lehetetlen. A mostani táborban óvodás korú gyerekek, de 15 éves fiatalok is részt vettek. „Én igazából azt szeretem, amikor mindenféle korosztály van, mert olyan családias a hangulat ilyenkor. A nagyok gondját viselik a kicsiknek, a kicsik tanulnak a nagyoktól, ez mindenkinek jót tesz” – véli Kovács Ildikó. A mostani táborozók legtöbbje visszajáró, de mint mindig, most is vannak olyan gyerekek, akik először találkoznak a kalibáskői táborok hangulatával. „Vasárnap kezdünk mindig, az általában az ismerkedős nap, aztán hétfőtől teljes bevetéssel tudunk a program szerint haladni. A sítábor a farsang időszaka, úgyhogy nemcsak a sízésről és hódeszkázásról, hanem erről is szól: a farsang a néphagyományban, karnevál a nagyvilágban tematikákat járjuk körül. Ez egy nagyon szép és jól bevált program. Igaz, most eltértünk tőle egy kicsit, mivel visszatérő táborozókról van szó, mindegyikük ismeri már ezeket a tematikákat. Úgyhogy most játszunk, olvasunk, különböző készségfejlesztő és memorizáló koncentrációs gyakorlatokat végzünk, amelyeket a nyári színjátszó táborban tanultunk, és amelyek nagy hasznukra válnak az életben, illetve a tanulásban” – avatott be a programfelelős, aki Borbáth Lászlóval és Ferenc Lehellel közösen vezeti a mostani tábort.

A gyerekek a reggeli és ebéd után a Tolvajostető sípályán síelnek és hódeszkáznak. Késő délután pedig kezdődnek a benti foglalkozások. Az erdei iskolában mindig nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok bemutatására, a hagyományőrző programok szervezésére. „Nem így kezdődött, de valahogy ide fejlődött a dolog. Környezetismeretet oktattunk, erre akartuk nevelni a gyerekeket, megszerettetni, megismertetni a környezetet, aztán valahogy úgy billent a dolog, hogy egyre több hagyományőrző programunk van, amiben én is otthon érzem magam és a gyerekek is szeretik. Most a télen volt kukoricabontás, tollfosztás, nagyon élvezték a gyerekek. Egy alkalommal az egyik kisfiút semmiféle tevékenységbe nem lehetett bevonni, csak szőni akart. Amikor ment haza, a hóna alatt vitte az általa szőtt szőnyegeket” – mesélte nevetve Kovács Ildikó. Elmondta, azért tartják fontosnak megszervezni ezeket az erdei iskolás tevékenységeket, hogy ebben a „számítógépes korszakban” ne csak virtuális barátaik legyenek, hanem ha lehet, „szemtől szemben” ismerkedjenek meg a gyerekek. „Olyan öröm számomra, amikor látom, hogy kitalálnak játékokat, és gyermekként játszanak. Tudnak improvizálni, megszervezik maguknak és játszanak. Mi tanítjuk is erre őket, de el is várjuk, hogy szabadidőben feltalálják magukat, és szerencsére ez meg is van. Ez nagyon fontos.”

A mostani táborba Csíkszeredából, Nagybaconból, Kézdivásárhelyről érkeztek gyerekek. „Már rengetegszer jöttem ide. Most azért jelentkeztem, mert még van, mit csiszolni a sítudásomon, de azért is, hogy egy jót táborozzak a télen. Nagyon jól érzem magam, finomak az ételek, kedvesek a nevelők, nem unatkozunk. Ha éppen szabadfoglalkozás van, akkor játszunk, de segíteni is szoktunk, például fát hordunk. Nekem így nagyon tetszik” – mesélte lelkesen a 11 éves Zoltán.

„Ez az ötödik táborom itt” – kapcsolódik be a beszélgetésbe a 10 éves Kinga. „Mindenik tábor más. A sítáborok nem olyanok, mint a román táborok, mert ott másfajta tevékenységek vannak, de szeretem a természetbúvár táborokat is.” Barátnője, a 9 éves Orsolya veszi át a szót: „Én már nem tudom, hányadik táborom ez itt. Mindenképp nagyon sokat tanulunk.” A lányok egy tavalyi kalibáskői táborban ismerkedtek meg, egyikük ugyanis csíki, a másik nagybaconi. A táborba általában egy barátnőjükkel vagy a testvérükkel szoktak jönni, és biztosak abban, hogy mindig találnak itt ismerősöket, régi és új barátokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés